csütörtök, október 05, 2006

Első blogom első gondolatai

Hát én is itt vagyok. :-) Egyik kedves barátnőm, Vera nyomán - aki jelenleg Dél-Koreában él a férjével - gondoltam én is elindítom a saját blogom, hogy a kis családomat és barátainkat rendszeresen tájékoztatni tudjam a velünk történtekről. Azt hiszem nem mondok újat azzal, hogy gyakran problémáim akadnak a levélírással. :-) Bevallom őszintén, sokszor lusta vagyok ahhoz, hogy az élményeinket leírjam újra és újra, miközben tudom, hogy otthon egy barát vagy egy családtag várja a sorainkat. Innen jött hát az indíttatás, hogy internetes naplót kezdjek, hiszen itt egyszerre oszthatom meg mindenkivel az élményeinket, érzéseinket, amire bárki kedve szerint reagálhat is. Érdekes, mert sosem voltam az a naplóíró típus, most mégis izgalommal tölt el, hogy ebbe belekezdek. Rendszerezni itt, a neten, s ezáltal a fejemben is a történéseket s néha hozzá a képeket jó dolognak tűnik. Bill írt naplót hosszú éveken át gyerekként, sőt még felnőttként is, és a sorait olvasva mindig éreztem, milyen nagyszerű dolog az, hogy az ember akár évekkel később is elolvashatja a saját sorait és az élmények kevésbe merülnek feledésbe. Háááát akkor hajrá.... :-)

Mivel kb. egy hét múlva hazautazunk Magyarországra (ohh igen, már alig várom), valószínűleg a visszaút után írok majd újra, amikor is beszámolok az otthon történtekről. Addig is élvezzétek az őszt, a színeket, mi azt tesszük. :-) Hamarosan találkozunk....

1 megjegyzés:

Globetrotter írta...

nagyon tetszik a stilusod. csak igy tovabb. rendszeres olvasoja leszek a blogodnak en is :)
Vera