vasárnap, június 27, 2010

Kanada természeti csodái 10.


A Kanadába látogatók számára, az ország egyik legszebb természeti csodája a kanadai erdők őszi színekbe borulása. (Ezt én is igazolhatom, nem véletlen, hogy itt az ősz lett a kedvenc évszakom az európai tavasz helyett. Itt pl. az Algonquin Parkról nézhettek őszi képeket.) Azonban minden térségnek megvan a maga egyedi őszi 'kiállítása', még a tundrának is, ahol a földfelszínt szintén gazdag színek borítják a nagy tél beállta előtt.
Az egyik közkedvelt hely, ahol az ősz fantasztikus színeiben - a ragyogó bordókban, sárgákban és a juharszirup fák barna színeiben - gyönyörködhetünk, a Mont-Tremblant Nemzeti Park, a Montreáltól északra lévő Laurential hegyekben. Maga a Laurential hegység a világ egyik legősibb hegylánca, mely 1000-1100 millió évvel ezelőtt keletkezett (grenville-i orogén fázis). 



A természet "őszi színekbe borulása" egyfajta kémiai folyamat, mely része a fák téli túlélő stratégiájának. Mint tudjuk, a levelek zöld pigmentje tkp. a klorofill, ami nyáron, a nagy meleg hatásása folyamatosan elbomlik, majd újratermelődik. Nyár végétől, a levegő lehülésével azonban nem termelődik tovább és ily módon láthatókká válnak a levelekben található más vegyületek is, mint pl. a karotin. Azaz a levelek nem sárgává válnak, hanem csak kivonódik belőlük a zöld szín. Egy-egy fa őszi színe függ a benne található más vegyületektől, a lebomlás mértékétől, de a levél PH értékétől is. (Ha pl. a sejtnedv elég savas, akkor vörösesebb a szín, ha kevéssé, akkor inkább lilásabb.) Ezért is láthatunk sokfelé ezernyi színárnyalatot ősszel, míg máshol kevesebbet. 
Az egészen biztos, hogy a kanadai ősz valami lélegzetellállító, így az országba látogatni nem csak nyáron vagy télen, de ősszel is abszolút érdemes. :)

4 megjegyzés:

Tinkmara írta...

Úgy szeretem ezeket a bejegyzéseket olvasni. Tájak, ahová valószínűleg sosem jutok el. Legalább így. :)

Globetrotter írta...

Gyonyoruek a kepek! En is osszel mennek vissza legszivesebben Kanadaba. Remelem a kovetkezo utunk hosszabb lesz, mint a majd 10 evvel ezelotti, bar akkor is pont szeptember kozepen jartunk a Niagaranal, Torontoban es Montrealban. Akkor meg nem volt sokszinu a taj, de csodalatosan szep idonk volt, 24 fokkal! Viszont emlekszem a legtobb kepeslap fotoi oszi idoszakban keszultek :)
Azota hasonloan szep szines oszt Koreaban elhettunk meg haromszor. Ott is rengeteg a juharfa vmint nekem kulon kedvenceim voltak meg az oktobertol aranyloan sargallo ginko biloba fak.

Livia írta...

Köszönöm Tinkmara! :) Egyenlőre én is így utazgatok az országban... de sose mondjuk, hogy soha, nem igaz! Nagyon szeretnék ezek közül majd minél többet látni.

Oh igen, a koreai oszok is csodaszepek voltam, emlekszem a kepeidre... :) Remélem Vera, ha errefelé jöttök, mindenképpen beugrotok hozzánk is!!

Globetrotter írta...

Ne viccelj, alig varom, hogy ujra talalkozzunk!!! Vhogy az utobbi idoszakban megint fellobbant a vagy Eszak-Amerika utan, kulonosen Cape Cod vmint Kanada irant :)) Tudod, ha vmit a fejunkbe veszunk, akkor nincs ki megallitson ;) Remelem legkesobb jovo osszel eljutunk feletek! mill besos