"Egypercesek" 28.

Be kell vallanom őszintén, hogy a hideg beköszöntével újra egyre kevesebb videót készítek. Valószínű, hogy télre most is szüneteltetem a videózást, persze akadhatnak kivételek. :) A kicsit régebbiek közül mazsolázgattam, s akadtam rá az alábbi Egypercesre, ami szeptember vége felé készült.
Augusztus végétől a Yonge és Dundas kereszteződésénél újfajta gyalogos rendszer működik. A becsületes neve 'Scramble Phase Crossing', aminek lényege, hogy egy kereszteződésnél egyszerre áll meg az autós forgalom mindkét irányból és a gyalogosok szintén egyszerre indulnak meg mindenfelől. Ily módon a keresztbe közlekedés is lehetségessé válik, azaz a gyalogosok össze-vissza mehetnek át az utcán, amerre éppen kedvük tartja. A "scramble" tkp. egyfajta zavarodottságot is jelent. :)
A világon többfelé ismert és közkedvelt már ez a szisztéma, pl. New Zealandon vagy Japánban, ahol több, mint 300 ilyen rendszerű kereszteződés működik. A torontói Yonge-Dundas szerintem valóban igényelte ezt a megoldást, hiszen kb. 100.000 gyalogos fordul meg itt minden nap. Az új rendszer mindenképpen a gyalogosoknak kedvez, akik így gyorsabban és biztonságosabban juthatnak el céljuk felé. A rendszer 'Barnes Dance' néven is ismert, főleg az Egyesült Államokban. Herry Barnes mérnök volt az első, aki alkalmazta ezt a metódust olyan zsúfolt nagyvárosokban, mint San Fransisco vagy Miami. A név egy újságcikk után ragadt meg, mely szerint a gyalogosok olyan boldogok az új megoldástól, hogy szinte táncolnak az utcán.
Hm. Nos, én táncot nem láttam a helyszínen, de ettől még lehetséges, nem igaz? :)
Én egy kevésbé forgalmas időpontban jártam arrafelé...

Scramble Crossing from Livia on Vimeo.

Íme egy Tokyo-i változat. Itt már jobban látni, miről is van szó. :)

Élet máshol...

Jó ideje kapok leveleket a blogot olvasóktól Kanadával, Torontóval kapcsolatosan. Sokan kérdeznek az itteni életről, mindennapokról, munkalehetőségekről vagy arról, hogyan vágjanak neki a kitelepülésnek. Az utóbbi hónapokban azonban jóval többen keresnek meg, mint korábban. Sokan panaszkodnak az otthoni nehézségekről és döntenek amellett, hogy megpróbálnák az életüket máshol. Legtöbben családosok, akiket gyermekeik sikeresebb jövője és a saját boldogulásuk keresése visz más utakra, mint az otthoniak.

Furcsa dolog ez, hiszen nehéz szívvel nézi az ember, hányan érzik kilátástalannak az életüket otthon. Én magam, őszintén bevallom, nem gondoltam korábban arra, hogy külföldön éljek, míg meg nem ismertem a férjem, aki gyerekkora óta él Kanadában. Miskolc, a szülővárosom mai napig a szívem csücske, és mindig él bennem a remény, hogy egyszer talán visszamegyünk. A jelenlegi otthoni helyzet azonban semmiképp nem segít ebben, sőt... Így abszolút megértem azokat, akik elmenni készülnek, habár sajnálom is nagyon.

Akárhogy is éreztem korábban, ma nagyon örülök, hogy van lehetőségem megtapasztalni az életet máshol. Annyi minden átértékelődik az emberben, ha egy másik kultúrában él, annyi mindent másképp lát. Torontó pedig kimondottan különleges ebből a szempontból, hiszen ilyen 'multikulti' nem sok van a világon. Szó szerint kinyílik a világ minden értelemben, kívül-belül. Kívánom, hogy ezt a nyitottságot, sokszínűséget minél többen megélhessék, akárhol is tervezik az életüket!
Természetesen mindig óvakodtam attól, hogy akár az otthonmaradás, akár a kivándorlás mellett voksolnom kelljen. Túl nagy felelősség lenne. Alapinformációkat bárkinek szívesen írtam és írok a továbbiakban is, vagy hogy merre érdemes elindulni a szükséges információk gyűjtögetésében. Igaz, a jobb oldali infó sávban jó pár oldal segíthet a tájékozódásban, mégis a mostani sok levél után arra gondoltam, összegyűjtöm a fontosabb dolgokat itt is. Szakember nem vagyok, de amit tudok, azt leírom vagy megkérdezem nálam okosabbaktól. Egyenlőre gyűjtögetek. Örömmel veszek bármiféle témát (minél konrétabb, annál jobb), ami érdekel titeket. Irjátok meg kérlek a kommentekben vagy levélben!

Ez fogadott minket reggel...

A mindennapi rutin

Régóta ígértem már az otthoniaknak, hogy megmutatom az új munkahelyemre vezető utat. Helyesbítek: nem a munkahely új, csak annak címe. A képeket még jó pár héttel ezelőtt készítettem, azóta itt már havazgat időnként és minuszok vannak. :( Egyébként ez kétségbe is ejt kicsit, mert ha a tél már most elkezdődik, akkor kegyetlen hosszú lesz ebben az évben...

A fenti képet korábban már feltettem, amikor az előző helyre mutattam az utat. Az 1-es most is a lakásunk, a 2-es a munkahelyem. Ezen a mostanin látni a különbséget is (a piros nyíl volt az előző cím, a kék nyilak mutatják a mostanit). Most is busszal indulok észak felé, de csak pár megállót, a metróig. Miután a lila színű kis metróval nyugati felé eljutottam a Yonge-ig, az most mindenképpen pozitív, hogy nem lefelé, a belváros felé megyek, mint eddig és amerre a legtöbben mennek, hanem felfelé és csak két megállót. Igy hál'istennek elkerülöm a reggeli nagy tömeget a metrón és nyugisan utazom a Finch állomásig. Ott megveszem a reggeli kávémat, esetleg valami reggelit, majd buszra szállok és elzötyögök a Keele-ig. Lent, a zöld színű metróvonalon látni, kb hol van a Keele utca, ami észak-dél irányú és a Finch után is tart még tovább északra.
Ez az út időben kb ugyanannyi, mint a St. Clair volt, mert amit most nyerek észak-déli irányban a metrón, azt el is vesztem a kelet-nyugatiban busszal. :) Szóval az egy-másfél órám most is megvan reggel odafelé és este visszafelé is. A téli menetrendet még nem ismerem itt, de tartok tőle, főleg, hogy most busszal többet utazom, mint metróval. Ez pedig nem jó jel. Így el is döntöttem, hogy ez az utolsó tél, ami a TTC-n töltök, mert jövő évtől autóba ülök és punk tum. :)

Az utam képekben:

"Egypercesek" 27.

A mai Egyperces két szempontból is rendhagyó.
Egyrészt elbúcsúzom a YouTube-tól és ezentúl a Vimeo-t fogom használni a videók megosztására. Már régóta gondolkodom a váltáson. Eleinte a YouTube abszolút kézenfelvő volt, azonban mindig zavart a videók jóval rosszabb minősége az eredetihez képest. Már több helyen találkoztam a Vimeo-val, és éppen az fogott meg, hogy a videók sokkal élvezhetőbbek a YouTube-énál. Így hát kipróbálom én is, meglátjuk, mennyire válik be.
A másik, hogy az alábbi kis videót nem én készítettem, hanem Bill. Nemrég meghívást kapott egy Toronto Maple Leafs meccsre, én azonban kicsit betegeskedtem, így Attila ment Bill-lel szurkolni. (Persze ő amúgy is jobb szurkolópartner, mint én.) Megkértem őket, hogy ne felejtsenek el készíteni egy-két Egypercest, mégha én nem is vagyok ott. A következő videón tehát a Leafs a New York Rangers-szel játszik. Óriási meccs volt, a fiúk napokig teljesen fel voltak dobva utána, ahogyan szinte az egész város. :) A meccsen ugyanis végig a New York vezetett 0-2-re, majd az utolsó 8 percben (!!) a Leafs felhozta magát 5-2re!! Ez valami őrületes dolog a hockey-ban, a médiában is emlegették egy ideig. Úgy tűnik, talán a csapat új felállása és az új edző valóban hoz majd valami változást az utóbbi évek állóvizébe.
Az első Leafs gól után készült a következő egy perc.

Go Leafs Go 2. from Livia on Vimeo.

Everything

Az utóbbi időben nagyon a fülembe mászott egy dal. Gyakran azon kapom magam, hogy ezt a dalt dúdolgatom és mindig mosolyra derít, megnyugtat. Igy gondoltam megosztom itt veletek és írok is kicsit az énekesről, aki történetesen kanadai, szóval éppen "témába" vág. Zenei vonalon úgyis régen írtam. :) Michael Buble-ról és az Everything című daláról van szó. Olyan régóta játszák a rádiókban, fogalmam sincs, miért most kapott el engem. Mindenesetre az utóbbi időben a napjaim része.

Odáig még semmi különleges nincs a történetében, hogy a kanadai-olasz családból származó srácra a nagypapa zenei ízlése volt nagy hatással. Sok-sok jazzt hallgattak és a nagypapa bátorította is unokáját az éneklésre, amikor látta, mekkora hatással van rá a zene. A nagypapa vízvezetékszerelői szolgálatait ajánlotta fel kisebb bárokban, hotelekben, cserébe annyit kért, hogy kisunokája énekelhessen. :) Így már korán tapasztalatot szerzett Michael a színpadon, majd amikor kanadai tehetségkutató versenyeken is indult, igen sikeresen szerepelt. Több független lemezt adott ki, egyet kimondottan a nagypapa tiszteletére.

Az áttörést az egykori kanadai miniszterelnök, Brian Mulroneys lányának esküvője hozta. Michael a Mack the Knife című dalt énekelte ott, miután bemutatták őt az akkor már elismert és többszörös Grammy-díjas David Fosternek. Mivel a srác valóban tehetséges és nagyon ért hozzá, hogy a közönségét szórakoztassa és elvarázsolja, hamar jött a lemezszerződés. Ma már a harmadik albuma is megjelent és úgy tűnik, mindegyik csak sikeresebb az előzőnél. A tavalyi album (Call Me Irresponsible, 2007), az előzőekhez képest már saját dalokat is tartalmaz a feldolgozások mellett. Michael időnként filmekben is feltűnik, pl. a The Snow Walkerben Sandra Bullock és Hugh Grant oldalán. Énekelget és játszogat is kicsit. Hát hajrá Michael, csak így tovább! :)



Michael Bublé - Everything from M on Vimeo.

You're a falling star, You're the get away car.
You're the line in the sand when I go too far.
You're the swimming pool, on an August day.
And you're the perfect thing to say.

And you play it coy, but it's kinda cute.
Ah, When you smile at me you know exactly what you do.
Baby don't pretend, that you don't know it's true.
Cause you can see it when I look at you.

[Chorus:]
And in this crazy life, and through these crazy times
It's you, it's you, You make me sing.
You're every line, you're every word, you're everything.

You're a carousel, you're a wishing well,
And you light me up, when you ring my bell.
You're a mystery, you're from outer space,
You're every minute of my everyday.

And I can't believe, uh that I'm your man,
And I get to kiss you baby just because I can.
Whatever comes our way, ah we'll see it through,
And you know that's what our love can do.

[Chorus:]
And in this crazy life, and through these crazy times
It's you, it's you, You make me sing
You're every line, you're every word, you're everything.

So, La, La, La, La, La, La, La
So, La, La, La, La, La, La, La

[Chorus:]
And in this crazy life, and through these crazy times
It's you, it's you, You make me sing.
You're every line, you're every word, you're everything.
You're every song, and I sing along.
'Cause you're my everything.
Yeah, yeah

So, La, La, La, La, La, La, La
So, La, La, La, La, La, La, La, La, La, La, La

"Egypercesek" 26.

A mai Egypercest egy reggel készítettem a Yonge és Finch kereszteződésénél. Itt jövök ki a metróból és szállok át buszra, ami a munkahelyem előtt tesz le. A környék ma kimondottan a kínaiaké illetve a koreaiaké, hiszen nagyon sokan laknak errefelé. Hihetetlen gyorsasággal épülnek itt az ún. condominiumok (condo-k), azaz öröklakások, amik a felvételen is nagyszerűen láthatók. Az új építésűek egyébként itt is olyanok, mint otthon: kicsik.
A hátam mögött a Xerox épülete, más néven North American Centre. Ott veszem minden reggel a kávémat, amit aztán a buszon ülve kortyolgatok el.

Halloween

Amíg otthon gyertyát gyújtunk és a halottainkra emlékezünk november elsején, addig Észak-Amerikában október 31-e kizárólagosan a Halloween-é. Otthon ez egy befelé forduló, csendes ünnep, addig itt mindez hangos, csoportos és vidám.

Én nem hiszem, hogy ezek között döntenünk kéne, azaz eldöntenünk melyik a jobb és melyik kevésbé. Két teljesen különböző szokásról beszélünk, teljesen más gyökerekkel, hogyan is lehetne egymás mellé állítani a kettőt? Éppen nemrég beszélgettem az egyik torontói magyar iskola egyik tanárnőjével, aki azt mondta, neki gondja van a Halloween-nel, hiszen benne még mindig az otthoni ünnep él (kb annyi ideje van itt, mint én). Neki éppen ezért nem szimpatikus, hogy itt vidámkodnak az emberek. Megértem, amiről beszélt, amit érzett. A hiányérzetet legalábbis. Én is gyújtok itthon gyertyát és hiányzik is az élmény, amit csak ilyenkor él át az ember a temetőben. Van abban valami varázslatos, a sok száz égő gyertya között sétálni... Azonban más dolog a hiányérzet miatt kevésbé értékelni valamit, ami érthetően eddig nem volt a miénk. Most viszont itt élünk, ez az új otthonunk és szerintem sok jó élménytől vonja el magát az ember, ha nem próbál nyitottan közeledni a számára új, itt azonban régi hagyományok felé. Én személy szerint nagyon irigylem a gyerekeket, mert nekik ez az egész Halloween hatalmas élmény lehet. :)
De mi is ez a Halloween tulajdonképpen?

Magát az ünnepet az ír bevándorlók hozták magukkal Észak-Amerikába a 19. században. Eredetileg a kelta kultúra ún. Samhain ünnepéből ered, amikor az őszi betakarítás végét ünnepelték. (Innen jön az ünnep mostani jelképe, a tök.) Annak idején a kelták hitték, hogy ezen a napon (okt.31.) bármiféle kapcsolat az élők és halottak között veszélyeket hordozhat az élők számára, úgy mint betegséget, rossz terményt stb., mivel ezen az estén vándorolnak a lelkek a holtak birodalmába. Az ünnepség alkalmával nagy tüzet raktak és ételt, állatokat áldoztak a szellemek könnyebb vándorlásának megsegítésére. Különböző kosztümöket és maszkokat viseltek, hogy megpróbálják utánozni vagy kiengesztelni a rossz szellemeket.
Ma, többek között Kanadában és az USA-ban (de Angliában, Ausztráliában, Svédországban, Új-Zélandon, és sok Dél-Amerikai országban is stb.) a gyerekek jelmezekbe öltözve járnak házról házra, "Trick-or-Treat" felkiáltással, ami annyit jelenthet magyarul, mint: "Tréfa vagy édesség". A gyerekek ezzel egy választási lehetőséget adnak az ajtónyitónak, hogy vagy ad valami finomságot, vagy valamilyen csúnya tréfa áldozata lesz. ;) Mára a kérdés igazából már nem kérdés, inkább csak egyfajta felkiáltás, miután valóban mindenféle édességet kapnak a házaknál. A gyerekek számára ez óriási szórakozás, már maga a jelmezek kiválasztása is, majd utána este, a sötétben való csoportos kirándulás (legtöbbször persze felnőttek kíséretében). Arról nem is beszélve, hogy az utcákat, házakat is feldíszítik erre az estére.
A "Trick-or-Treat" mellett persze sok minden más is része lehet a mai Halloween-nek, pl. a tábortűz, jelmezbálok, szellemkastélyok és tkp. minden, ami szellemekkel kapcsolatos. Torontóban többfelé rendeztek programokat október 31-án. A város kastélyában, a Casa Lomában szellemkastélyt rendeztek be, de van külön erre az őszi szezonra kialakított "vidámpark", ahol mindenféle ijesztő programok vannak. (Ha ciki, ha nem, én a magam részéről túl félős vagyok ezekhez... :) Pedig van még annál is ijesztőbb, ami szintén csak a Halloween körüli időszakban tart nyitva. Hát kit mi fog meg ebben az ünnepben, nem igaz?
Remélem, hogy egyszer egy igazi Trick-or-Treat-en részt vehetek majd és nézhetem a kölyköket, az nekem igazi szórakozás lenne. :))
Addig csak hallgatom a jobbnál jobb Halloween sztorikat, majd elsején gyertyákat gyújtok, hogy a Halottak Napja se merüljön feledésbe.