Chronicles of Livia - The colors of Toronto

Green Smootie, avagy a zöld turmix

2012-01-15T13:32:00.001-05:00

Elég ritkán írok főzésről, ételekről, italokról a blogon, de azt gondolom, a Green Smoothie "megér egy misét". :)

Mielőtt azonban felsorolnám a szinte végeláthatatlan előnyeit a zöld turmixok fogyasztásának vagy hihetetlen egyszerűségét elkészítésüknek, megemlíteném Victoria Boutenko nevét, aki tulajdonképpen világszerte népszerűvé tette a green smoothie-kat.

Victoria és családja a '90-es évek elején költöztek Oroszországból az USA-ba, ahol természetesen a nyugati étrend szerint étkeztek. Mivel mindenki a családban küzdött valamilyen betegséggel (Victoria túlsúlyos volt, férje szívproblémákkal küzdött, lánya Valya asztmás volt, fia, Sergei pedig egész kiskorától cukorbeteg) és az orvosok nem sok jóval tudták kecsegtetni őket, Victoria kétségbeesetten, de elszántan alternatív gyógymódok után nézett. Idővel áttértek a 100% nyers étrendre, ami hatalmas javulást hozott mindannyiuk életébe.

Azonban Victoria még mindig úgy érezte, hogy valami nem teljes. Hosszú kutatások után a csimpánzok étrendjét kezdte vizsgálni, hiszen mint tudjuk, DNS állományunk 99.4%-ban megegyezik. Arra jött rá, hogy közeli rokonainkhoz képest elképesztően kevés zöld levelet eszünk, amit azonban ő valamiféleképpen be akart hozni a saját étrendükbe. Mivel rágásunk már megközelítőleg sem hasonlít az őskori elődeinkéhez, arra gondolt, hogy összeturmixolva egyszerűbb lesz a fogyasztásuk. Igy született meg a green smoothie (zöld turmix), ami azóta világszerte elterjedt és óriási sikernek örvend. :) "Victoria újra felfedezte a klorofill gyógyító hatását, és a zöld levelőeket szinte külön táplálékcsoportként emlegeti."

A zöld levelek bátran vegyíthetőek mindenféle gyümölccsel, igazából nem is sorolandók a zöldségek közé. Nem kell tartani az emésztesi gondoktól sem, vagy attól, hogy erjedést okozna együtt fogyasztásuk. :)

Elkészítésükhöz szükségünk lesz egy turmixgépre és némi fantáziára. Akármilyen turmixgép megteszi, a legjobb persze egy Vitamix, de csak akkor ruházzon be valaki egy új gépre, ha előtte már jónéhányszor kiróbálta a zöld csodát. :) Az elkészítéshez elegendő lehet egy-két fajta gyümölcs és bármilyen zöld növény. Gyümölcs lehet: alma, banán, mangó, őszibarack, sárgabarack, bogyós gyümölcsök, mint eper, málna, áfonya, szeder stb... Zöldek pedig pl. spenót, sóska, petrezselyem zöldje, sárgarépa zöldje, saláta, csalán, zellerszár leveles kel stb. Mint látjátok, tényleg csak az ember fantáziája szab határt a végeredménynek. :)
A zöld turmixok elkészítése nagyon egyszerű és gyors. Még ha valaki nagy rohanásban is van és nem volt ideje megfelelően enni valamit, egy green smoothie 10 perc alatt kész és útközben is elfogyasztható. Persze előre is elkészíthető és hűtőben tárolható. Nagy divat pl. befőttes üvegekből, vastag szívószállal inni.
A green smoothie szinte egész napra feltölt energiával. Ha zöld turmixot iszol, energiaszinted nem fog úgy hullámozni, mint egy sima gyümölcs turmix vagy kávé elfogyasztása után. Ez annak köszönhető, hogy a rostokban gazdag zöld levél lelassítja a gyümölcscukor felszívódását, biztosítva ezzel, hogy pont annyi energiát használ fel egyszerre a szervezeted és olyan ütemben, amire éppen szüksége van.
A zöld turmixok egész évben fogyaszthatók. A variációk sokszínűek és olyan zöldet vagy gyümölcsöt használsz fel a turmixodhoz, ami éppen kéznél van. Télen jól jönnek a fagyasztott gyümölcsök, sőt a zöld leveleket is lefagyaszthatod előre nyáron.
A zöld levelek az egyik leginkább alulértékelt táplálékunk. Rengeteg hasznos tápanyag található bennük, a sárgarépa levelében pl. sokkal több, mint magában a gyökérben, mégis legtöbbször a szemétbe kerül. A zöld levelek nagyszerűen lúgosítják a szervezetet, fehérjetartalmuk pedig kiemelkedő!! Tele vannak immunerősítővel, ásványi anyagokkal is, bizonyítottan csökkentik pl. a szívbetegségek kialakulását.
A green smoothie nagyszerű része lehet a fogyókúránknak is. Ha ránk tör az éhség, érdemes meginni egy pohár zöld turmixot, ami csökkenti az éhséget, hiszen laktató és tele van rengeteg tápértékkel.
Biztosítja a szükséges gyümölcs- és zöldségbevitelt egy napra. Egy-két pohár zöld turmix nagy valószínűséggel több zöldséget és gyümölcsöt tartalmaz, mint amit átlagosan megennénk egy nap. Plusz sokkal egyszerűbb is ezt hordozni a táskánkban, mint pl. egy banánt, ami törhet és megbarnulhat.
A zöld levelek tele vannak aminosavakkal. Ha valaki tart attól, hogy nem eszik elég proteint, igyon több zöld turmixot. Minél több zöldet eszel, annál több aminosavat juttatsz a szervezetedbe, amit a szervezet arra használ majd fel, hogy proteint termeljen.
A green smoothie egyfajta kéményseprőként is funkcionál. Azok az ételek, amelyeket szervezetünk nem emésztett meg megfelelően, bennragadnak a szervezetünkben és idővel gondot okozhatnak bizonyos szerveinknek. A zöld turmix azonban egyfajta kéményseprőként kipucolja a beleket, kiürítve ezzel a sok fennmaradt mérgező hulladékot. Minél több zöld turmoxit iszol, annál tisztább lesz a bélműködésed és eredményesebb a szervezeted tisztítása. (Ja, és mindez persze súlyt is csökkent. :)

Tudom, tudom, első ránézésre nem tűnik túl bizalomgerjesztőnek, de higgyétek el, nagyon finom. Ráadásul mivel az összetevők rajtad állnak, így kísérletezhetsz vele, neked mi jön be a legjobban. Eleinte, ha több gyümölcsöt teszel bele és kevesebb zöldet, akkor nem zöld lesz a végeredmény, hanem kicsit lilásabb, világosabb - persze gyümölcstől függ (ahogy pl. a fenti képen). Én pl. imádom a spenótot (salátának is a baby spenótot használom a leggyakrabban), a gyümölcsök közül pedig az utóbbi időben az áfonyát (blueberry) kívánom a legjobban, így ezeket használtam pl. ma reggel is a turmixomba.

Ha valakinek bejönnek a zöld turmixok, akkor akár napi egy-másfél litert is fogyaszthat belőlük. Tízóraira, reggelire, de akár a vacsorádat is helyettesítheted ezzel. :)

Ha hiszitek, ha nem, a gyerekekkel is könnyen megszerettethetők ezek az egészéges és finom turmixok. Itt pl. egy anyuka mesél pár trükköt, mint pl. bevonni őket az elkészítésbe vagy már a boltban véleményüket kérni a zöldség és gyümölcs kiválasztásánál stb. Ezen a videón pedig a Green Smoothie Girl, egy négy gyermekes anyuka beszélget 10 éves fiával a zöld turmixok előnyeiről. :)

Akit bővebben érdekel a téma, rengeteg weboldalt fog találni az interneten, íme csak három kiindulópontként:

Victoria családjának Green Smoothie blogja
A Green Smoothie Girl, Robyn Openshaw oldala
A Blender Girl oldala

Végül pedig pár egyszerű recept az elinduláshoz. (Mindegyiknél spenót szerepel, mert én azt imádom, de természetesen helyettesíthető bármivel.)

2 banán
1 őszibarack/vagy 1 csésze áfonya
5 eper
1 nagy maroknyi spenót (idővel növelhető a mennyiség)
1 csésze víz

1 banán
3/4 csésze ananász
1 csésze mango
1-2-3 maroknyi spenót
1 csésze víz

1 banán
2-3 maroknyi spenót
2 datolya
1 csésze áfonya
1 evőkanál kakaó
1-2 csésze víz, állagtól, ízléstől függően (ez a turmix inkább lila, mint zöld és a kakaó miatt csokisabb ízű)

Kanada természeti csodái 14.

2012-01-08T20:55:00.001-05:00

Madár- és embercsoportok gyülekeznek Kanada legdélibb pontján, Point Pelee-n (nem tekintve a kis szigeteket az Erie-tavon). Ez a 7 kilométeres kis földnyelv igazi felvonulási területe kb. 360 különböző madárfajnak a tavaszi és őszi vándorlásuk idején, így nem csoda, hogy a terület világszerte, mint Kanada egyik elsőrangú madármegfigyelő helyszíne ismert. Természettudósok jönnek mindenfelől, hogy olyan madarakat figyelhessenek meg, mint a bóbitás cinke (Tufted titmouse), a kentacky poszáta (Kentucky warbler) vagy a prothonotary poszáta/énekes madár (sajnos ennek nem tudom, mi a magyar megfelelője).

Vándorló rovarok, mint például a pompás királylepkék (Monarch butterflies) is megpihennek a területen, amíg a szélviszonyok megfelelőek számukra, hogy átkeljenek az Erie-tavon.

A földnyelv kis mérete ellenére élővilága igen változatos: ritka teknősök élnek a itt az édesvizi mocsarakban, míg nyár közepén fügekaktusz (Prickly-pear cactus) virágzik a száraz, napos részeken. A területet 1918 óta nemzeti parkká nyilvánították, ahol Kanada még néhány fennálló karolinai erdőségeinek egyike is megtalálható. Az erdőkben olyan fajok figyelhetők meg, mint a Sassafras és a Hackberry. (Újra elnézést a magyar nevek hiánya miatt).

This free slideshow made with Smilebox

Nagyapa

2011-12-23T22:25:00.000-05:00

Az év leghosszabb éjszakáján, a téli napforduló idején drága Nagyapám eltávozott ebből a világból...

83 éves volt...

Elmondhatatlan nehéz ilyenkor távol lenni a családtól, de arra gondolok, hogy talán a fizikai távolságnál többet jelent a lelki közelség... Nagyapámat és a családot pedig itt érzem magamhoz egészen közel most is. Szép és teljes életet élt a Nagyapám, mindig közel a családjához, azokhoz, akiket szeretett. Szerette a munkáját, szerette a családját. Nekem ő egy fontos és biztos pont volt az életemben, aki apám helyett is apám volt. Úgy érzem, nemcsak kívülről hasonlítok rá, de sok mindenben belülről is. Büszke vagyok arra, hogy ő volt a Nagyapám, nem véletlenül viselem mai napig a lánykori nevemet, amit nincs is szándékomban megváltoztatni.

Az utóbbi években, amikor otthonlétünk során kikísért a buszállomásra minket és búcsúzkodnunk kellett, mindig elsírta magát. Akkor, ott, Nagyapa előtt én sosem sírtam, de utána a buszon mindig, hiszen tudtam, hogy azért érzékenyült el, mert nem tudta, ez lesz-e az utolsó találkozásunk az életben. Az ezév októberi úgy tűnik valóban az utolsó volt... :(((

Igyekszem arra gondolni, hogy a mostani hazalátogatásunk különösen szép volt. Egyrészt, mert a nagyszüleim 60. házassági évfordulóját ünnepeltük, másrészt pedig mert megoszthattam velük a hírt, hogy az első dédunokájukat várjuk. Amennyire szörnyen fáj a tudat, hogy már nem ismerheti meg őt, annyira megnyugtat az a gondolat, hogy legalább tudott a létezéséről...

Drága Nagyapám! Mindent őszintén köszönök, amit Nagyapától kaptam, tanultam, amit csak Nagyapa tudtott nekem átadni. Hiszek abban, hogy senki sincs véletlenül az életünkben, mindannyiunknak szerepe van egymás sorsában. Számomra a mi kapcsolatunk kivételesen fontos és meghatározó volt. Mégha nem is mutattam vagy mondtam ezt ki gyakran, remélem, hogy tetszett érezni! Igérem, hogy sokat mesélek majd Nagyapáról a dédunokának, és azokról a történetekről, amiket Nagyapa mesélt nekünk sokszor.

Paulo Coelho azt mondja: "Soha nem veszítjük el szeretteinket. Ők velünk vannak, nem tűnnek el az életünkből. Csak nem egy szobában vagyunk velük." Én így gondolok mostantól Nagyapára! Szeretlek nagyon, nagyon, nagyon!!!!

Nagyon boldog Karácsonyt!!!

2011-12-21T22:43:00.000-05:00

Nagyon boldog és meghitt Karácsonyi Ünnepeket kívánunk mindenkinek!!Lívia és Bill

All I want for Christmas is.... you...

2011-12-15T21:40:00.001-05:00

Üdítő változatosság számomra az eredeti, Mariah Carey dal után ez a Michael Bublé feldolgozás. :)

Mindenkinek kellemes karácsonyi készülődést kívánok!!! :)

Whitehouse, Jamaika - egy hét a paradicsomban

2011-11-06T10:57:00.004-05:00

A jamaikai beszámolóval meg mindig adós vagyok, így most igyekszem ezt bepótolni.

Az út egyébként teljesen váratlanul jött, habár soha jobban nem volt szükségünk egy kis pihenésre, mint most. Azonban tudtuk, hogy októberben hazarepülünk két hétre, így nem is álmodtunk arról, hogy előtte még beleférhet egy másik út is...

Ha másért nem, de a travel businessben való munka ott lehet kifizetődő, ha utazásról beszélünk. A bent dolgozók számára ugyanis vannak néha nagyszerű utazási ajánlatok, amik pár napig érhetők el és persze nincs sok belőlük. Talán van aki emlékszik, hogy két évvel ezelőtt így nyert(!) Bill egy meglepetés mediterrán hajókörutat, amire viszont másnap indulnunk is kellett... Nem egyszerű ezt mindig, minden körülmények között megoldani, de nekünk hál'istennek akkor sikerült. A mostani jamaikai utunk is valamennyire ilyen meglepetés út volt, hiszen a hivatalos árnak mi csak igen kicsi hányadát fizettük.

Amióta Kanadában élek és volt lehetőségünk valahová leutazni délre, mindig RIU hoteleket választottunk. Egyrész mert erre több és jobb lehetőségünk adódott, másrészt pedig mert ez az eredetileg spanyol hotellánc minőségben és árban is valahol a középszinten helyezkedik el. Ha belenéztek az eddigi nyaralásaink képeibe a fotóalbumban (pl. itt, itt vagy itt), akkor láthatjátok is, mennyire hasonlóak voltak a hotelek egymáshoz és hogy minőségben is nagyszerű volt mind.

Talán éppen a fenti magyarázat miatt sosem gondoltam volna, hogy egyszer eljutok egy ennél nemcsak hogy jobb, de jelenleg a világ vezető szállodaláncának egyikébe. A Sandalst ugyanis az utóbbi 11 évben a világ legjobbjaként tartják számon, s neve ma szinte egyet jelent a kényelemmel és luxussal.

A Sandals Resorts and Spa meglepően csak 26 éve indult, amikor egy jamaikai üzletember, Gordon "Butch" Stewart arra gondolt, hogy "All Inclusive" nyaralóhelyeket indítana Jamaikában. (Stewart eredetileg légkondícionálókkal foglalkozott.) Az alapgondolata az volt, hogy amint valaki megérkezik, minden gondját hátrahagyhatja és csak a pihenésre koncentrálhat. Ezért helyeznek a Sandalsnél hatalmas hangsúlyt a minőségre minden tekintetben. A fantasztikus helyszínek, a világszínvonalú épületek és a felszolgálás páratlan színvonalának hármasa tette a hotelláncot a világ legjobb All Inclusive paradicsomává. Nos, mindennek voltunk mi is részesei egy hétig. :))

Talán érdemes még tudni, mielőtt belekezdek a saját élményeink összefoglalásába, hogy a Sandals-en belül többféle szállodatípusok, "családok" léteznek:

A Sandals hotelei, ahol mi is voltunk, csakis párok által látogathatók, azaz sem egyedülállók, sem családosok vagy gyerekek nincsenek a hotelekben. A Sandals kifejezetten a romantikáról, a kényeztetésről és a szerelemről szól. Majd mondok ezekre később példákat... ;)

Hogy senki se maradjon ki azonban a jóból, az ún. Beaches abszolút a családról és az együtt töltött idő élvezetéről szól. Hihetetlen, micsoda programok várják itt a kölyköket egyébként!

A Grand Pineapple Beach Resorts tkp. két hotelt jelent, egyet Jamaikában, egyet Antiguá-n, és mindkettő nagyon népszerű.

A Fowl Cay Resorts magánvillákat takar egy kis magán szigeten, Fowl Cay-en. Érdemes belenézni a képekbe....

A Private Villas of Sandals and Beaches alatt pedig luxus magánvillákat bérelhetünk Jamaika négy, fantasztikusan gyönyörű pontján.

Na de kanyarodjunk vissza a Sandals Whitehouse hotelhez. :)

Mivel több szempontból is kemény év áll mögöttünk, így a sors ajándékának véltem ezt az utat. Alig vártam, hogy a repülőn újra megpillanthassam Jamaika partjait és valóban másra sem vágytam, csak mindent hátrahagyva élvezni az előttünk álló egy hetet. Mivel a repülő a sziget északi oldalán lévő Montego Bay-be érkezik, a hotelünk pedig a déli oldalon volt, így megérkezésünk után még egy másfél órás autókázás várt ránk a szigeten keresztül. Meg kell mondjam, nem volt egy leányálom az út, mert az utak sok helyen rettentően rosszak, tele hatalmas lyukakkal, amilyeneket eddig még életemben nem láttam. Plusz ne felejtsük el, hogy a hegyenek keresztül vezet az út, rendkívül keskeny utakon, mindenféle védőkorlát nélkül. Hát nem aludtunk el az úton, az biztos. ;)

Egy kis minibusszal érkeztünk a hotelhoz, ami után minden párt leültettek az előtérbe (a fent látható kép), koktéllal kínáltak minket (engem hiába :) és mondták, hogy hamarosan mindenkit egyenként beregisztrálnak. Tudni kell, hogy mi egy "egyszerűbb" szobát foglaltunk le még otthonról, azonban hamar éreztük, hogy valami "nem stimmel", amikor a második ember jött oda hozzánk (és csak hozzánk) bemutatkozni, majd maga a hotel manager-e is és nyugtattak minket, hogy hamarosan érkezik a magán butler-ünk is (lakáj, komornyik)... Bill mondta, hogy valószínűleg látták, hogy a Thomas Cook-nak dolgozik, ennek köszönhető a különleges fogadtatás. Hasonlót már máshol is tapasztaltunk, hiszen nem mindegy egy hotelnek, milyen hírét viszi egy szakember, de ez a lakáj dolog akkor is furcsa volt. Végül valóban megérkezett egy szépen öltözött, fehérkesztyűs lakáj, Chris, aki úgy mutatkozott be nekünk, mint az egyik személyi inasunk az elkövetkező egy hétben. Mi Bill-lel csak néztünk egymásra, nem tudván, hogyan reagáljunk.

Chris kedvesen végigvezetett minket a szállodán egészen a szobánkig, amiről belépve hamar kiderült, hogy nem szoba, hanem lakosztály. Én eddigre már annyira le voltam döbbenve mindentől, hogy közel álltam az elérzékenyüléshez... Chris bemutatta a lakosztályunkat is, majd kezünkbe adott egy mobiltelefont, ami a köztünk lévő kapcsolattartás egyik formája lesz - mondta. Hogy a nap egyetlen órájában se maradjunk segítség nélkül (mintha anélkül létezni sem lehetne ott), Chris elmagyarázta, hogy párban dolgoznak, és holnap megismerhetjük David-et is, a másik lakájunkat. Elmondta a legfontosabb tudnivalókat a szobával és a szolgáltatásaikkal kapcsolatban, majd udvariasan magunkra hagyott.

Én tudtam, hogy a Sandals más lesz, mint a RIU-k, hiszen hetek óta bújtam az internetet információgyűjtés miatt.... de erre Bill sem számított, nemhogy én. A nappaliban kis uzsonnás tál várt minket behűtött pezsgővel (kár, hogy az kárba ment velünk...), a hálószobában pedig ez fogadott:

Itt érkezett el az a pillanat, amikor én sírva is fakadtam. :) Annyira kedves volt az egész, ugyanis a "welcome home (üdvözlünk itthon) Bill és Livia" annak szólt, hogy nem először járunk Jamaikában. Annyira figyelmesek voltak, hogy még ezt is megjegyezték íly módon. Persze mondanom sem kell, hogy az egész lakosztály nagyon ízléses és hangulatosan berendezett volt, jacuzzival a hálószobában, óceánra néző erkéllyel és minden apró részletével. A bejegyzés végén több hivatalos képet is láthattok majd és a sajátjaink is fent lesznek az albumban hamarosan. :)

Azt azért megjegyzem, hogy ebben a hotelban minden szoba/lakosztály az óceánra néz, amit az alábbi térképen is jól látni. (A piros tetős épületek jelzik a lakóházakat.)

A hotel a szigetország déli részén helyezkedik el, ahol a természet még érintetlenebb, mint a sziget más részein. Igy a több, mint 200 hektáros, a Kék-hegység lábánál fekvő hotel területe burjánzott a csodás növényzettől. A hotel teljes, tisztességes neve egyébként Sandals Whitehouse European Village & Spa. Azaz a Sandals ebben a hoteljában az európai piazzák hangulatát igyekszik visszaadni, vegyítve a karib-szigetek exotikáját az európai eleganciával.

Ennek megfelelően például a lakóházak három "falura" voltak felosztva: olasz, holland és francia. A házak stílusa, építészete is szépen tükrözi ezt. Hét étterem közül választhatnak a vendégek, amik gourme ételeket szolgálnak fel a világ minden tájáról (olasz, ázsiai, francia, karib, nemzetközi, jamaikai és mediterrán). Számomra az egyik érdekes különbség az "átlagos" hotelek és a Sandals között, hogy az előbbiek nagyobb hangsúlyt fektetnek a büfészerű étkezésre, míg a Sandals-nél a gourmé éttermekre kerül a hangsúly. Egyetlen büfé jellegű éttermük messze nem kívált akkora választékot, mint amit a RIU-nál megismertem. Viszont az éttermek ételei leírhatatlanok voltak! Számomra ebben csak az volt a "hátrány" - ha ezt lehet annak nevezni - hogy többször kellett rendesen felöltözni és asztalt foglaltatni, minthogy csak az ember felkap egy pólót a fürdőruha felé és elszalad bekapni egy-két falatot a büfében. Persze ez nem panaszkodás, de tény, hogy ez egy teljesen másfajta élmény. :)

Kicsit visszatérve még a lakájokra. Mind Chris és David eleinte nagyon komoly és hivatalos volt. Nem is tehetnek persze másképp, hiszen a feladatkörük ezt írja elő. El tudom képzelni, hányan jöhetnek ide és használhatják ki ~~őket~~ az általuk kínált szolgáltatást. A bemutatkozásnál az is elhangzott pl., hogy ha lent fekszünk a parton és valamit a szobában felejtettem, akkor nyugodtan felhívhatom őket és ők rögtön hozzák nekem a fenthagyott újságot, naptejet stb. Ezekre a példákra mi Bill-lel csak összenéztünk, tudván, hogy sosem csinálnánk még csak hasonlót sem. Elég hamar elmondtuk mindkét lakájnak, hogy higgyék el, velünk nem lesz túl sok gondjuk (egy lakáj párra nyolc vendég pár jut), nyugodtan foglalkozhatnak a többiekkel. Mi leginkább csak csendre és magányra vágytunk.

Nagy szerencsénk volt az épületünkkel is, ugyanis a lakosztályok - gondolom nem véletlenül - a legcsendesebb és legkisebb partszakaszhoz tartoztak, így néha valóban volt olyan érzésem, hogy szinte csak mi vagyunk itt. Ez a fajta pihenés egyébként hatalmas különbség volt az eddig ismertekhez képest, ahol mindig nagyon sokan vannak, s aminek van egy alap háttérzaja is persze. Eddig sosem gondoltam erre és persze az is fantasztikusan pihentető tud lenni, de nehéz azt leírni, mekkora különbség volt ez mégis. Amennyire előnyben részesítem a büféétkezések egyszerűségét és nagyszerűségét, legalább annyira élveztem a Sandals nyújtotta csendet és magányt. (Talán az sem volt mellékes, hogy szeptember nem főszezonnak számít, azaz nem volt teljesen tele a hotel. Délen a téli hónapok a legforgalmasabbak.)

Mindettől függetlenül a lakájoknak így is volt pár "kötelező" feladatuk, ami minden napra kijárt. Ilyen volt a délutáni uzsonnástál a nappaliban vagy valami kis romantikus meglepetés a lakosztályon belül. Volt, hogy beléptünkkor rózsaszirmok vezettek a bejárattól az ágyig vagy éppen a feldíszített, vízzel tele jacuzziig. Ime pár (saját) kép ezekből:

Ebéd és vacsora idején melegen ajánlották, hogy foglaltassunk velük asztalt, ami biztos helyet jelent és nem kell majd várakoznunk egy-egy étterem előtt. Amikor azonban láttuk, hogy ez feldíszített asztalt jelent és őket az asztal mellett (ami a legtöbb vendégnek nem járt), szívesen lemondtunk erről a szolgáltatásról. Ők azonban ezután is minden este udvariasan felhívtak minket azután érdeklődve, hogy ma melyik étteremben óhajtunk elfogyasztani a vacsoránkat.... :)
Ahogy már korábban említettem, a Sandals abszolút a romantikáról és luxusról szól. Ennek megfelelően pl. a vacsorát el lehetett fogyasztani az óceánparton is, kettesben, fáklyafényben, az óceán morajlása mellett (persze bizonyos összegű fizettség ellenében). Nem véletlen, hogy a vendégek legtöbbje nászutas vagy éppen a helyszínen esküdni készülő pár/csoport.

Mivel mi elég közvetlenül, easygoing-ként álltunk a lakájokhoz, előbb-utóbb ők is közvetlenebbek lettek velünk. :) David sokat mesélt a gyerekkoráról, Chris pedig állandóan viccelődött. Persze hallottuk, hogy sokan másképp álltak hozzájuk, sőt időnként keményen le is tolták őket (mintha valami őrületes nagy baj történhetett volna... kíváncsi lettem volna egy-két esetben, vajon miért kaphatnak szidásokat.) Érdekességképpen mondom el, hogy a jamaikai kiszolgálás valóban a legjobb a karib térségben. Ez annak köszönhető, hogy ez az egyetlen sziget, ahol komoly követelményeket támasztanak a businessben dolgozókkal szemben. Mindenkinek el kell végeznie valamilyen szakiskolát, a lakájok pedig a britt királyi család lakájainak megfelelő képzésben részesülnek. Igy nemcsak olvashatunk erről, de valóban igaz a jamaikai hospitality egyedisége. Büszkék is erre mind, és azt gondolom, lehetnek is! Azt a kedvességet, előzékenységet, meleg mosolyt nehéz is szavakba foglalni, amit Jamaikában tapasztal az ember. Ezt már a RIU-ban is tapasztaltuk annak idején.

(Ő Chris, aki éppen ebéd előtti kóstolót hoz nekünk a partra)

A napjaink nagyon egyszerűen, de pihentetően teltek. A reggelit általában a szobába kértük, azaz az erkélyre. Fantasztikus volt reggelente leülni az erkélyen és csendben, nyugodtan elfogyasztani egy finom, egészséges reggelit. Közben hallgatni az óceánt és a madarak énekét a környékbeli fákon. A reggeli után általában lementünk a partra, ahol már előre lefoglalt ágyak vártak minket. Erről az jut most eszembe, hogy első reggel jó korán felébredtem, hogy az eddig megszokottak szerint lemenjek a partra és lefoglaljak magunkat két műanyag ágyat. Ahogy közeledtem a parthoz, az egyik erkélyről Chris köszönt rám, jó reggeli sétát kívánva. Amikor mondtam neki, hová indulunk, aggódva felelte, hogy emiatt ne fájjon a fejem, hiszen a lakosztályok vendégeinket egész hétre lefoglalt, állandó ágyaik vannak, majd rámutatott a miénkre. Megköszöntem kedvességét és mosolyogva mentem vissza elmesélni Billnek a dolgot. Igy az első reggel reggeli után leindultunk megkeresni a helyünket. Ezek az ágyak persze nem műanyag ágyak voltak kinyitható ernyőkkel, hanem párnás ágyak (lásd alábbi kép), gondosan leterítve törülközőkkel, felettük hatalmas ernyőkkel, ami alatt a nap minden szakában árnyékban lehettünk.

Miután leültünk, észrevettük, hogy jéggel teli hűtőláda is volt odakészítve a két ágy közé, aminek nagyon megörültünk. Bill rögtön vissza is ment a szobába, hogy lehozzon egy-két sört magának és ásványvizet nekem. Ezúttal ő akadt össze a lakájunkkal, aki kedvesen tudtára adta, hogy a hűtőtáska nemcsak jéggel van tele, de alatta italokkal is. :)))) Fogalmam sincs, hogy csak mi voltunk ilyen idétlenek, vagy néha mások is azok, de ezekből a lakájok gondolom egyértelműen tudták, hogy mi nem a Sandals színvonalhoz vagyunk hozzászokva. Ezeken persze még jó ideig mosolyogtunk magunkban. :))

Szinte az egész napot kint töltöttük (ha éppen nem esett) hol a napernyő alatt, hol a vízben, hol a hosszú parton sétálgatva, fényképezgetve. Semmi és senki mással nem törődtünk, csak egymással és magunkkal. A nap nagy döntései közé tartoztak, hogy aznap hol ebédeljünk és vacsorázzunk. ;)) Persze a Sandals rengeteg programot ajánl a hotelen kívül is, amik közül nekem volt egy-két szívem csücske, de mivel ez az út nem volt betervezve anyagilag és valamit mégis csak kellett fizetnünk érte, így megbeszéltük előre, hogy most nem fizetünk be egy útra sem. Ez így is elég plusz kiadást jelentett nekünk a magyarországi út előtt. Azért megmutatom legalább az egyik programot, amire nagyon szivesen elmentem volna. A neve "Bamboo River Rafting", azaz bambuszon való vadvizi evezés. :)))))) A program a jade zöld Martha Brea folyóra vezet, ahol egy helybéli idegenvezetővel evezhetünk a trópusi folyó mentén. Hmmmmm...... :))

A víz egyébként a hotel környékén elég sekély volt végig, sőt, mivel igyekeznek errefelé megőrizni a természet eredeti mivoltát, amennyire lehetséges, a hínárok sem voltak kiírtva a vízből. Igy egy elég rövid szakasz után hatalmas hínáros rész következett, amibe szinte senki sem sétált bele. Azaz az óceánban legtöbben csak sétálgattak, ültek vagy búvárkodtak, rendesen úszni inkább a medencékben lehetett. Az ócánban rengeteg élőlényt megfigyelhetett az, aki akár csak pipával merült alá. A kis halseregeket vagy a különböző méretű vizicsillagokat a víz felett is szépen lehetett látni. :)

Ahhoz képest, hogy az esős évszakban voltunk Jamaikában, nagyon szép időnk volt. Igaz, minden nap esett valamennyit az eső, de hamar fel is száradt. Néha pedig kimondottan izgalmas volt nézni/videózni egy-egy hatalmas vihart az erkélyről, ami valahol az óceánt felett tombolt, de mi is kaptunk belőle valamit.

Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy egyszer a Sandals-t is megtapasztalhattam és hogy ennyire fantasztikus egy hetet tölthettünk ott Bill-lel. :) El tudom képzelni, milyen lehet azoknak, akik többféle extra szolgáltatást is kihasználnak. Bár igazság szerint így sem volt hiányérzetem egyáltalán, sőt! :) Gordon Stewartnak igaza volt: amint megérkezel, magad mögött hagyhatod a gondokat és semmi más nincs, csak ti ketten, a pihenés és feltöltődés. :)

Az alábbi képeken néhány hivatalos fotót láthattok a Sandals Whitehouse-ról. A saját képeink is jönnek hamarosan, aki pedig a többi Sandals hotelre is kíváncsi, kattintson ide. ;)

Free digital slideshow personalized with Smilebox

Északi fény

2011-10-26T10:13:00.002-05:00

Az Északi fény játékát Don Martel fotós fényképezte két nappal ezelőtt délnyugat Ontarió környékén, nem olyan messze Torontótól. Csodaszép, nem igaz?

Itt van az ősz, itt van újra...

2011-10-22T18:37:00.002-05:00

Ősz a torontói High Parkban

Több mint másfél hónapos szünet után, az ősszel együtt én is itt vagyok újra. :)

Nem terveztem előre, hogy ennyi ideig nem írok, sőt vannak is megkezdett, de be nem fejezett bejegyzéseim elmentve, amik az igazat megvalljva már nem nagyon aktuálisak. Egyik ilyen post pl. a TIFF-ről (Toronti International Film Festival) szólt volna, ami szeptember 8 és 18 között zajlott a városban. Megvolt a szokásos nagy felhajtás, ahogy az ilyenkor lenni szokott, ünneplés és sztárok mindenfelé, no meg 336 új film 65 országból. Nem láttam sajnos még egyiket sem, de többre is kíváncsi vagyok, mint pl. a The Ides of March, We Need to Talk About Kevin (könyvben nagyszerű volt), a Moneyball, vagy a Take This Waltz.

A kicsit hosszabb szünetnek persze több oka is volt. Rengeteg munka, kevés energia, egy-két utazás és kisebb-nagyobb magánéleti történések. Ezek közül elsőként az utazásokról szeretnék majd írni az elkövetkező hetekben, no és persze sok képet is szeretnék megosztani veletek. :)

Az első utunk szeptemberben Jamaikába vitt minket egy fantasztikusan pihentető hétre, majd hat nappal később hazautaztunk a családhoz is két hétre. Mindezek után most újra itthon vagyunk és igyekszünk visszakerülni a megszokott kerékvágásba. Az idő már igencsak ősziesen szeles és esős itt Torontóban, a lakásban pedig még visszaérkezésünkkor nem fűtöttek (ez kb. 18 fokot jelentett...). Hat hét után az első hétvégénket élvezzük most Bill-lel, amikor nem rohanunk sehová és nincsenek konkrét tervek. Nagyszerű másfél hónap van mögöttünk, tele emlékekkel és élményekkel, de biztosan ismeritek azt az érzést, amikor a szép utazások után is olyan jó hazatérni és csak úgy otthon lenni. :)

Sajnos még a következő időszak is igen sűrűnek ígérkezik munkafronton (egy lehetséges váltással és sok-sok esti/hétvégi mellékmunkával), így nem tudom, milyen gyakorisággal leszek errefelé, de azért a képeket majd igyekszem minél hamarabb megosztani.

Az ezévi Hálaadásról igaz lemaradtunk (pedig ez a kedvenc ünnepem itt), de azért a szívemben október 10-én végiggondoltam, mennyi mindenkiért és mindenért lehetek hálás az életemben!

Mindenkinek kívánok egy kellemes, őszi sétákkal, baráti/családi beszélgetésekkel és melegséggel teli őszi időszakot. A blog már teljesen át is ádta magát ennek a hangulatnak! :)

Kanada természeti csodái 13.

2011-08-28T13:33:00.003-05:00

Mennydörgő vizek - lehetne a címe a "Kanada természeti csodái" sorozat mai részének.

Niagara vízesés panoráma (katt a képre)

A Niagara vízesést - mely a világ legnagyobb tömegű vízesése - Földünk egyik legnagyszerűbb természeti csodájaként tartjuk számon. Átlagban 2.583 köbméter víz zúdul le a kanadai, ún. Patkó-vízesésen másodpercenként! Nehéz felfogni vagy elképzelni ezt a hatamas mennyiséget!! :) Napjainkban azonban a vízesést már csak "félgőzön" láthatjuk. A Niagara folyó víztömegének több, mint felét csatornákon keresztül vezetik el, vízenergia termelés céljából. A természetes szépség megőrzése és az igen értékes hidroelektronikus erő kihasználása jó ideje kihívást jelent a szakemberek számára.

1848. március 29-én megtörtént az elképzelhetetlen: a Niagara vízesés kiapadt. 30 órán át egy hatalmas jégtömeg állta útját a vízfolyamnak. Tudomásunk szerint ez volt az egyetlen ilyen alkalom a vízesés történetében.

A Patkó-vízesés a kanadai oldalról

A név, Niagara, azaz "mennydörgő vizek" régóta él az irokéz (Neutral Iroquoian) indiánok nyelvében, akik a 17. század környékén népesítették be a vidéket. A név nagyon találó, habár egyes szakemberek kutatásai arra engednek következtetni, hogy az eredeti szó az "onghiara" lehetett, melynek jelentése "nyak" és mely szó a Niagara-félsziget alakjára utalhatott. Tény, hogy ez a változat kevésbé lenne költői... :)

A Rainbow Bridge, mely összeköti Kanadát és az USA-t

Kilátás a Rainbow Bridge-ről

(bal oldalt az Amerikai-vízesés és kilátó, a távolban a kanadai Patkó-vízesés)

A Niagara vízesés egészen pontosan Kanada és az Amerikai Egyesült Államok határán terül el, elválasztva a kanadai Ontarió tartományt és az amerikai New York államot. A vízesés két fő részből áll, melyeket a Kecske-sziget (Goat Island) választ el egymástól. Az egyik, a fentebb már említett Patkó-vízesés (Horseshoe Falls), ami kanadai földön fekszik, a másik pedig az Amerikai-vízesés (American Falls), értelemszerűen az amerikai oldalon. :) Az amerikai oldalon található egy kisebb vízesés is, a Menyasszonyi fátyol-vízesés (Bridal Veil Falls).

A Niagara folyó a Nagy-tavak egyikéből, az Erie-tóból ered, s hosszú kilométereken keresztül békésen hömpölyög. Az Ontarió-tóhoz közeledvén hirtelen felgyorsul és valóban hatalmas dübörgéssel, "mennydörgő vízként" zúdul le a mélybe. A 70-90 méter mély szakadékból valóságos párafelhők szállnak fel, melyek jóval messzebb is láthatók, sőt, maga a "mennydörgés" 50 km távolságból is hallható. A hatalmas pára miatt, a víz felett kialakuló szivárvány lenyűgöző látvány. :) A Niagara folyó, a nagy zuhanás után, egy körülbelül 100 méter mély hasadékban még bő 10 km-t halad tovább, hogy végül egyesüljön az Ontarió-tó vizével.

A Patkó-vízesés felülnézetből

A vízesések az utolsó jégkorszakban keletkeztek, a gleccserek visszahúzódásakor, az ún. Wisconsin-gleccseresedés végén. A víz az újonnan létrejött Nagy-tavakból vájt utat magának, a Niagara-lejtőn át az Atlanti-óceán irányába.

A vízesések kialaulásának leggyakoribb oka, hogy a folyóvölgyet egy különöesen kemény kőzetből álló réteg keresztezi. A víz igyekszik megkeresni a puhább közetrétegeket, s azokat koptatja. Idővel a folyó esésgörbéje látványosan megváltozik, s kialakulnak a zuhatagok, melyek nagyságából következtethetünk az erózió mértékére. Előfordulhat az is, hogy a folyót keresztező kőzet megreped vagy lesüllyed, vagy maga a patak egy sziklafal tetejéből ered, azaz útját már eleve zuhatagként kezdi. Tehát többféle oka lehet egy-egy vízesés kialakulásának, de tény, hogy a leggyakoribb a különféle közettípusok találkozása.

A kivilágított vízesés :)

Az Amerikai-vízesés télen...

... és nyáron

A legújabb őrület: Edge Walk

2011-08-20T21:01:00.003-05:00

18 év szünet után, augusztus 1-től új őrület nyílt meg a városban, Torontó legújabb turisztikai látványossága, mely az Edge Walk névre hallgat. Kétséget kizálólag egyedi és megismételhetetlen élmény ez azoknak, akik a magasság és az adrenalin túltengés szerelmesei. :)

Azok, akik elég bátrak ahhoz, hogy kipróbálják a CN torony legújabb szenzációját, 116 emelet magasból sétálhatják körbe a tűtornyot mindenféle kapaszkodó nélkül, egy 1.5 méter széles szegélyen, ami abszolút átlátható. No persze a különleges szórakozást nem ingyen, de még csak nem is olcsón osztogatják: 175 kanadai dollárért (123 euro/33.000 Ft) vehetünk részt a kb. másfél órás programban, amiből 20-30 perces maga a kinti séta. Az Edge Walk részvevői elé azonban lélegzetelállító látvány tárul a 356 méter magas kilátóról, ahonnan Torontót, az Ontarió-tavat, sőt, jó időben még az amerikai Buffaló-t is láthatják. A CN Torony igazgatójának elmondása szerint: "EdgeWalk is both thrilling and unique and will push visitors to their limits - literally and figuratively. This will be among Toronto's, if not the world's, greatest attractions."

A jelentkezők 6-8 fős csoportokban, biztonsági védőruhát felvéve mehetnek csak ki a sétára, akiket képzett vezetők kísérnek. A legbátrabbak nemcsak körbesétálhatnak a vékony vasrácson, de akár előre- vagy hátra is dőlhetnek, tulajdonképpen bele a semmibe, miközben semmi más nem tartja őket, csak egy, a sziklamászókéhoz hasonló kötél. Biztonsági okokból fényképezőgépet nem lehet kivinni magunkkal, de mindenki kap fényképet, sőt még videót is a kinti élményéről. Egyébként az indulás előtt elég komolyan átvizsgálják a jelentkezőket (alkohol, drog, robbanószer tekintetében) és persze bizonyos feltételek is vannak a részvételt illetően, úgy mint: jó egészségi állapot, minimum korhatár 13 év, súlyhatár 34 és 140 kg között stb.

A sétára minden évben május és október között jelentkezhetnek a kalandvágyók, de mindenki kalkulálja bele az élménybe, hogy a tó közelében egész évben nagyon fúj a szél, fent pedig egészen biztosan kevés szélcsend van....

Megmondom őszintén, ha nem lenne ilyen drága, én ki is próbálnám, mégha abszolút őrültségnek is hangzik az egész. :)) Mindig is vonzott a magasság, de annyira bátor valószínűleg sosem lennék, hogy ejtőernyővel ugorjak ki egy repülőgépből. A bungee jumping, azaz kötélugrás pedig számomra abszolút szóba se jöhet, az már túl van az extrém kategórián. Szóval marad az Edge Walk vagy esetleg a Parasailing, amit a déli, karib-szigeteki nyaralásainkon láttam sokfelé.

EdgeWalk adatok:

ára $175, amiért cserébe a séta mellett videót, fényképet és bizonyítványt kapunk az élményről, plusz kapunk egy újabb, teljes jogú belépőt a toronyba (aminek árába - $34.99 - a kilátó, üvegpadló, Sky Pod, mozi, plusz a Motion Theatre Ride is beletartozik)
a séta magassága: 356 méter vagy 116 emeletnyi
a CN Tower magassága: 553 méter
a párkány szélessége, amin sétálni lehet: 1.5 méter
a körséta hossza: 150 méter
a vasszerkezet súlya: 16.330 kg
napi séták száma: 2-3 óránként, max. 30 naponta

A végén pedig akinek van kedve, nézzen bele egyik-másik videóba, hogy lássa, miről is van szó. :))

Az első még az építés közben készült:

A másodikon egy helyibéli újságíró kap egy kis ízelítőt az élményből:

A harmadik szintén reklámcélból készült, mint a második, de sokkal több háttértinfóval:

Ti mit gondoltok erről az őrületről? Kipróbálnátok? ;)

Kanadai állampolgár - * Frissítve

2011-08-13T15:29:00.012-05:00

2011. augusztus 09. 91 ember, 26 országból. Én 33 évesen, a 33-as sorszámmal.

Igen, ezen a héten, kedd délelőtt kanadai állampolgár lettem! :)))))

Pár évvel ezelőtt még nem mondtam volna biztosra, hogy ez egyszer megtörténik... Nem azért, mert nem láttam lehetségesnek, inkább mert nem tudtam, ez az-e, amit szeretnék. Akik régebb óta követitek a blogom, tudjátok, hogy annak idején - több, mint 6 éve - nem vágytam igazán Kanadában élni. Jól megvoltam Miskolcon, a saját kis kialakított életemmel. Egyszerű volt, de nagyszerű. :) Azonban a Bill-lel való megismerkedésünk (és majd' egy év Miskolcon való együttélés) után láttam, hogy a kapcsolatunknak nincs biztos jövője ott, ahol vagyok. Miután Bill feladott mindent Kanadában azért, hogy Miskolcon együtt élhessünk, a növekvő nehézségeket látva tudtam, hogy a legkevesebb az, ha én is megpróbálom kettőnkért ugyanezt. Vegyes érzésekkel jöttem el Magyarországról, de bízva abban, hogy idővel tisztábban látom majd a jövőmet, legyen az akárhol. Ennek nyár elején volt hat éve.

Kanadában három év "Permanent Resident" státusz után lehet jelentkezni az állampolgársági vizsgára. Amikor szóba került a mindennapokban, hogy mióta élek itt, sokan kérdezték tőlem, miért nem kérem meg az állampolgárságit. A rövid válaszom általában az volt, hogy akkor fogok jelentkezni, ha érzem majd az igényét. Ez legtöbbször értetlenséget szült, néha csak kérdőjeleket, vagy nagy ritkán megértést. :)

Teljesen tisztában vagyok és voltam is mindig azzal, mennyire kiváltságos helyzetben vagyok. Tudom, mennyien mit meg nem tennének azért, hogy itt élhessenek és meglegyenek a hivatalos papírjaik. Mégis, számomra a kérdés nem volt egyszerű. Talán éppen azért nem, mert bennem eleinte nem élt az emmigrálási vágy. Az első években abszolút nem is voltam biztos abban, hogy itt szeretnék élni hosszútávon.

Idővel azonban sok minden változott bennem és egyre jobban magaménak kezdtem érezni ezt az országot. Az eddigi hat év alatt nagyon sokat kaptam az országtól és az itteni emberektől. Nyitottabb lettem kifelé és befelé egyaránt. Nyugodtabb és elfogadóbb vagyok és ma már teljesen itthon érzem magam a torontói sokszínűségben. Azt érzem, hogy minden tekintetben jót tett nekem Kanada. :) Másképp érzek, ha meghallom a kanadai himnuszt (eleinte természetesen szinte semmit), ha kanadai sportolókat látok versenyezni és ma már nem kívülállóként beszélek Kanadáról. Egy szó, mint száz, egyre inkább kezdtem kanadainak is érezni magam. :)

Azt kezdetektől fogva tudtam, hogy nem leszek kanadai állampolgár csak azért, mert lehetek. Akkor akartam azzá válni, amikor belülről érzem azt, hogy az vagyok/az szeretnék lenni. :) Igy tavaly tavasszal végre beadtam a vizsgakérelmemet, ezév júniusában levizsgáztam és végül ezen a héten kedden fel is avattak. :))))
(A vizsga anyaga interneten is elérhető. Akit érdekel, elolvashatja, sőt, meg is hallgathatja ezen az oldalon.)

Ahogy fent is írtam már korábban, 90 emberrel együtt kaptam meg a kanadai állampolgárságot, 26 különböző országból. Az ünnepséget tartó bíró egy nagyon szimpatikus, jó humorú görög férfi volt, aki - be kell valljam - nem egyszer megsiratott. Talán viccesen hangzik, de nekem ez egy komoly lépés... Nekem kanadaivá válni sokkal többet jelent a papírnál vagy a kanadai útlevélnél.

Az érzelgősebb részek mellett az egyik kedvencem az volt, amikor a bíró felsorolta a 26 ország nevét és arra kért mindenkit, hogy mikor meghallja a saját országa nevét, lobogtassa a kezében lévő kis kanadai zászlót. ;)) A legtöbb ország nevénél persze csak egy-két ember lobogtatott, ahogyan én is Magyarországnál, kivétel Kína és India esetében. Fel is kacagott a bíró, milyen nagyszerű ezen országok reprezentációja.... nem mintha ez bárkit meglepett volna. :))) Én mindenesetre büszkén hadonásztam a magasban "Hungary" hallatán, Bill pedig éljenzett és mosolygott a vendégeknek fenntartott sorban.

Nagyon szép élmény volt az egész ünnepség és boldog vagyok, hogy elértem ide is - lelkileg és minden tekintetben. Mától, ha valaki megkérdez a hovatartozásomról, a válasz az lesz, hogy "Hungarian-Canadian". :))

Érdekességképpen megmutatom a kis csomagot, ami várt minket a számozott székünkön és magát az oklevelet is. A képekre kattintva nagyobb felbontásban is láthatjátok őket:

A kis dosszié eleje és hátulja - rajta a 33-as számommal :)

A kis brossúra első oldala mindkét nyelven (a többi csak angolul lesz)

Második és harmadik oldal - egy kis emlékeztető a vizsgára tanultakból... :)

A kanadai himnusz és

az Állampolgársági, Bevándorlási és Multikulturális Miniszter, Jason Kenney üzenete

Az állampolgársági oklevél :)))

* Frissítés:

Szóba került, hogy vannak, akik az angol nyelvű mellékleteket nem tudják elolvasni, így arra gondoltam, hogy az oklevél mellé csatolt miniszterelnöki levelet lefordítom itt magyarra, hogy azok is kapjanak egy képet a dokumentumok hangulatából, akik nem beszélnek angolul. (Ezt a levelet amúgy is véletlenül elfelejtettem kitenni korábban. :)

"Miniszterelnökként enyém a megtiszteltetés, hogy a kanadai családunkban üdvözölhetlek. Azzal a döntéssel, hogy Kanadába emmigrálsz és kanadai állampolgár leszel, a legjobb országot választottad a világon. Nincs másik ország, mely olyan ígéretes és lehetőségekkel teli lenne, mint Kanada - számodra, a gyermeked számára és a gyermeked gyermekei számára egyaránt.

Emellett szeretnék gratulálni is. A kanadai állampolgárság megszerzése nem egyszerű feladat. Hátrahagytad a családod, barátaid és a szülőföldedet. Megfeleltél a kanadai bevándorlási követelményeknek és keményen dolgoztál, hogy megalapozd az itteni életed.

Több millió ember által kitaposott ösvényen jársz. A történelmünk folyamán, bevándorlók a világ minden tájáról érkezvén választották Kanadát, hogy új életet kezdjenek. Különféle okok vezérelték őket, úgy mint lehetőségek, védelem, egyenlőség, szabadság, szerelem, prosperitás vagy kaland. Büszkén mondhatom, hogy a nagy többség el is érte célját, sőt még annál is többet.

Mi, kanadaiak minden létező kultúrára és vallásra visszavezethetjük őseinket, és ebben a nagy sokféleségben harmonikusan élünk. Mi több, Kanada otthona a legbékésebb és leggazdagabb társadalomnak, mely valaha létezett.

Jogaink és szabadságunk az ezer éves jogi és parlamentális hagyományainkra vezethetők vissza, melyeket alapító nemzetinktől, Franciaországtól és Angliától örököltünk. Ezeket testesíti meg Kanada uralkodója, öfelsége, II. Erzsébet királynő, akinek eskütételed során hűséget fogadtál ma. Ezek a jogok tartják életben erős demokráciánkat és vezetnek minket végig nagyszerű történelmünkön.

Mi, kanadaiak arra törekszünk, hogy a lehetőségek mindenki számára, egyenlő mértékben elérhetőek legyenek. Előre tekintünk a jövőre fókuszálva és múltbéli sérelmeinket magunk mögött hagyjuk. Tudatosan felvállaljuk felelősségünket önmagunkért, családunkért és közösségünkért és együttesen azon dolgozunk, hogy Kanada még erősebb, biztonságosabb és jobb hely legyen.

Gratulálok és köszönöm újra, hogy Kanadát választottad. Új életet kezdtél magad és a családod számára. Ezentúl Te is része vagy a mi kanadai családunknak. Szeretettel üdvözlünk."

Segítségkérés

2011-08-01T15:14:00.003-05:00

Pár napja kaptunk egy levelet a Hello Kanada blogra egy marosvásárhelyi tanártól, Körtesi Sándortól. A tanárúr a marosvásárhelyi 7-es számú Általános Iskola tanári közössége nevében írt, hogy segítségünket kérje egy, a román posta által meghírdetett versennyel kapcsolatban. A segítség igazán nem megterhelő, így kérlek titeket, aki tud, küldjön egy képeslapot Zsuzsinak! A verseny határideje szeptember 9. :)

Alább olvashatjátok a tanár úr levelét magyar és angol nyelven, hogy azoknak is továbbítani tudjátok, akik nem beszélnek magyarul. (A levél francia, német és olasz nyelven is elérhető, ha valakinek szüksége lenne rá, csak szóljon, és küldöm.)

"Egy iskolai verseny ügyében kérnék egy sokat jelentő és könnyedséggel nyújtható segítséget. A román posta versenyt hirdetett meg, amelynek a győztese az a diák lesz, aki szeptember elejéig a legtöbb képeslapot kapja a világ bármely részéről. A mi iskolánkban (marosvásárhelyi 7-es számú Általános Iskola - Románia) úgy döntöttünk, hogy Boni Zsuzsánna 6.osztályos (13 éves) tanulót támogatjuk a segítségünkkel, ugyanis Zsuzsi megérdemli ezt a kiváló tanulási eredményéért (9,94-es átlag), a kedvességéért, jóságáért. Amit tehát kérünk: egy megírt képeslapot (nem levél!) az ő címére 2011 szeptember 9.-ig. A név és cím, amely a képeslapon kell szerepeljen:

Boni Zsuzsánna

str.22 Decembrie 1989 nr.24 ap.2

540124 – Târgu Mureș

ROMANIA

Megkérjük, amennyiben lehetősége van, továbbítsa barátainak, ismerőseinek is ezt a segítési lehetőséget. Természetesen nem tudjuk senkinek sem visszatéríteni a képeslapokra fordított kis pénzösszeget, de hisszük, hogy visszatérül Önöknek ez a segítség más úton. Ha pedig Zsuzsi nyer, akkor legyen az ő öröme az Önök jutalma.

Ha bármivel kapcsolatosan kérdése van, írjon a zsuzsipost@gmail.com címre és válaszolni fogunk.

Tisztelettel és köszönettel,

a marosvásárhelyi 7-es számú Általános Iskola tanári közössége nevében

Körtesi Sándor – tanár"

"I would like to ask for your help in a contest. It would mean a lot to us if you could help.

The Romanian post office have a contest, in which the winner can be a student who receives the most postcard from all over the world until September 2011.

Our school (School Nr. 7 – Targu Mures, Romania) decided to support Zsuzsanna Boni, from the 6^th grade, because she is the one who deserves our support because of her outstanding school results and to her kindness and good behaviour.

How can you help?

Please send a written postcard (not a letter!) to her home address until the 9^th September 2011. Here is her address:

Boni Zsuzsánna

str.22 Decembrie 1989 nr.24 ap.2

540124 – Târgu Mureș

ROMANIA

We kindly ask you to forward this letter to your friends and colleagues. Of course, we cannot pay you back for the stamp, but we believe, that you will be getting a reward in some other way. And if Zsuzsi would win, her joy shall be your reward.

For any questions please send a mail to zsuzsipost@gmail.com and we will answer your questions.

Thanking you in advance,

Körtesi Sándor – teacher

On behalf of the Community of Teachers from the School Nr 7 in Targu Mures"

Majdnem rekord

2011-07-23T12:10:00.002-05:00

Ezen a héten valami elképesztő meleg volt/van errefelé, csütörtökön pedig majdnem rekordot is döntöttünk: nagy esély volt rá, hogy Torontó történelmének valaha legmelegebb napját éljük meg. A végén nem lett rekord, pedig a párával együtt 51 fokot mértek napközben!! Az alaphőmérséklet 37.1 celsius volt, ami pár fokkal maradt alatta az 1936-os rekord hőségnek (40.6). Akkor két héten keresztül volt rendkvüli meleg majd' egész Észak-Amerikában. Szabályosan megsült gyümölcsök lógtak a fákról és 1.180 ember halt meg a kegyetlen melegben Kanadaszerte (az USA-ban több, mint 5000 ember).

Csütörtökön sajnos nem tudtam az irodában ülni egész nap, hanem jönnöm-mennem kellett, és az az érzés, amit dél körül éreztem, szinte leírhatatlan. Amikor nem mozgott a levegő, akkor is az volt az érzésem, hogy forró levegőt fújnak rám és pár perc séta után úgy kimerültem, mintha órák óta gyalogolnék... Alapvetően is sok vizet iszom, de aznap annyit ittam, hogy fogalmam sincs, hogy hogy nem kellett valami bokrot keresnem minden sarkon... ;))

1955 óta mindenesetre ez volt a legmelegebb július 21-e, sőt a valaha legmelegebb júliusi nap a városban. Minden nyári tábor benti foglalkozást tartott a gyerekeknek, senkit nem vittek ki, hiszen túl sokat kint tartózkodni aznap különösen veszélyes volt. A woodbine-i lóversenypálya fennállása óta először mondta le az aznapi versenyt és a lovakat is szigorúan fedett helyen kellett tartaniuk. A UV index olyannyira magas volt, hogy percek alatt le lehetett égni.

Hogyan nézett ki mindez a számok tükrében?

Ontario tartomány energiafelhasználása délután 3 órakor 25.298 megawatt volt.
A maximum energiakapacitás Ontarióban 26.111 megawatt.
A legalacsonyabb csütörtöki hőmérsékletet reggel 6 órakor mérték: 26.6 celsius. (Ez egyébként rekord lett a város történelmében.)
A normál minimum július 21-én: 17 fok.
A nagy meleg miatt jónéhány uszoda majdnem éjfélig tartott nyitva.
Hiába nem csütörtök lett a legmelegebb nap Torontóban a 37.1 fokkal (páratartalommal 51), még így is leköröztünk aznap olyan városokat, mint Kingston, Jamaika - 29 fok, Santo Domingo - 30 fok vagy Lahore - 32 fok.

Hogyan hat a rendkívüli meleg az ember szervezetére?

Amint nyomasztó meleg éri a testünket, az azonnal életveszélyt érzékel és rögtön hűteni próbálja magát. A szivünk gyorsabban ver, hogy felgyorsítsa a bőrfelületünk vérellátását, elkerülvén a kritikus belső szervek túlhevülését. Mirigyeinken keresztül izzadás formájában igyekszik a test hőt párologtatni a további hűtés érdekében. Ha azonban mindezek mellett tovább emelkedik a testhőmersékletünk, drasztikus folyamatok indulhatnak el, ami bizonyos szervek károsodásához és halálhoz is vezethet. A statisztikák is azt mutatják, hogy az USA-ban több ember hal meg a perzselő hőségtől, mint hurrikán, villámlás, tornádó, árvíz és földrengés következtében együttesen. (!)

A hatvan év felettiek vannak kitéve leginkább a hőség okozta problémáknak. Ha valaki azonban nem fitt, túlsúlyos, vagy szívbetegségben, cukorbetegségben szenved esetleg keringési problémákkal küzd, számukra jóval magasabb a hőség okozta rizikó, mert ezek a betegségek befolyásolják a szervezet hőmérsékletszabályozó képességét. Így pl. végzetes szívinfarktus esélye a túlsúlyosok között 3.5-ször akkora, mint az átlag testsúllyal rendelkezőknél.

Szakemberek szerint a testhőmérséklet egy-egy fokos emelkedésénél, egy átlagember szive 30-val ver többet percenként. Így a meleg különösen megterhelő a szív- és érrendszerünknek mindenféle mozgás nélkül is.

Az idősek mellett a 2 éven aluliakra is különösen oda kell figyelni, hiszen az ő szerveztük még nem teljesen kifejlett a hőmérséklet szabályozására. Ha testünk hőmérsékelete 39.4 fok fölé emelkedik, sejtjeink károsodhatnak és bizonyos szerveink működése leállhat.

Az ilyen embertelen melegben tehát a legjobb légkondicionált/hűtött helyiségben tartózkodni. Ha muszáj kimenni, akkor igyekezzünk a legkevesebbet mozogni, azaz kertészkedni, futni stb. legjobb a korai vagy a késői órákban. Igyunk rengeteg folyadékot és ne várjuk meg, amíg szomjasak leszünk.

A testünk egyébként idővel(!) képes alkalmazkodni a kinti adottságokhoz. Ne felejtsük el, hogy az ember alapvetően trópusi élőlény, fantasztikus alkalmazkodási képességgel.

Mindenesetre mindenki nagyon vigyázzon magára, társaira és a háziállatokra, aki ilyen és hasonlóan meleg helyen tartózkodik. A nyár nagyszerű dolog, de minden csak mértékkel jó igazán. :) További szép hétvégét mindenkinek!

(A fenti képek mind július 21-én készültek a városban.)

Torontó jólététől

2011-07-09T22:15:00.006-05:00

Múlt héten indult útjára a "Wellbeing Toronto" nevezetű weboldal béta verziója. Az új weboldal arra ad lehetőséget az oda látogatóknak, hogy feltérképezzék és összehasonlítsák Torontó különböző területeit szociális, gazdasági, civil stb. mutatók alapján. Olyan kérdésekre is választ kaphatunk, mint pl. melyik városrészben van a legtöbb sportépület; hol van a legtöbb buszmegálló, sőt arra is, hogy van-e a kettő között összefüggés. (A válasz erre a kérdésre egyébként "igen, van", hiszen több sportpálya, edzőterem, hokipálya stb. van a külvárosi területeken, ahol általában több a buszmegálló is. A belvárosban ugyanis vannak más közlekedési eszközök is.)

Akit érdekelnek az ilyen és ehhez hasonló statisztikák a várossal kapcsolatosan, próbálja ki az oldalt. Ime néhány példa ízelítőül. (A weboldal csak a szűkebb értelemben vett Torontót veszi alapul, azaz nem a GTA-t - Greater Toronto Area.)

1.-2. Az első térképen az átlag családi bevételek városi elosztása látható. Könnyű átlátni, merre élnek a leggazdagabbak Torontóban. :) Középen, a legsötétebb színnel ábrázolt városrész neve "Bridle Path-Sunnybrook-York Mills". A Bridle Path utcája egyfajta városi nevezetesség is, amerre a milliomosok élnek és nem egy ismert világsztár villája áll ott. Nos, arrafelé az éves családi bevétel 678.935 dollár. Csak összehasonlításképpen: amerre mi lakunk, ott az éves átlag bevétel 84.386 dollár, míg a környéken, ahol dolgozom 81.403 dollár.

A második képen az átlagbevételek elosztásának egyenlőtlenségei láthatók. Érdekes módon a Bridle Path környékén a legkisebbek az egyenlőtlenségek az egész városban, ami azt jelenti, hogy a legtöbb ott lakó család 678 ezer dollárhoz közeli bevétellel büszkélkedhet évente, hiszen alig van a családok között kilengés.

3-4-5-6. A harmadik kép a látható kisebbségek eloszlását mutatja Torontón belül, amiből jól látszik, merre élnek igen meghatározó többségben és merre kevésbé. Ezen a képen az összes kisebbség összevonva látható,

míg a másodikon a feketék területi elosztása látható,

a harmadikon az araboké,

az alábbin pedig az oroszul beszélőké. Meglepő volt számomra, hogy az oroszoknak fent északon mekkora közösségük lehet. Természetesen többfelé élnek ők is a városban, de az adatok alapján Westminster környékén meghatározó arányban élnek a többi ott lakóhoz képest.

7. Az alábbi térkép a városban élő munkanélküliek területi elosztását mutatja. Szépen látszik, hogy a munkanélküliek legnagyobb számban a külvárosi területeken vagy egészen a belvárosban laknak.

8. A nyolcadik térképen azon városi épületek eloszlása látható, amelyek 2002 és 2008 között ún. "zöld" átalakításon (green retrofits) mentek keresztül annak érdekében, hogy működésük energiatakarékos legyen.

9. Az utolsó képről a helyi foglalkoztatottság aránya olvasható le. A Bay utca környéke kb. 180.000 embert foglalkoztat, ami Ajax és Pickering lakossága lehetne együttvéve, magyarországi viszonylatban pedig kb. Miskolc lakosságáról beszélhetünk. Ezzel a szemben a Lambton Baby Point nevű városrészben dolgoznak a legkevesebben, összesen 391 személy.

Én a fentiekben csak olyan eredményeket mutattam be, melyek az egész városra vonatkoztak és csak egyetlen mutató/indikátor alapján. Az oldal lehetőségek ad arra is, hogy kiválasszunk egy-egy városrészt és kifejezetten arról nézhessünk adatokat, de arra is, hogy több szempontot egyszerre vizsgálhassunk, vagy akár hogy összehasonlítsunk több városrészt egy-egy szempont alapján. A jelenlegi 148 vizsgálható mutató csoportjai: demográfiai, gazdasági, egészségügyi, környezetvédelmi, biztonsági stb. Aki kedvet kapott a további nézelődéshez, kattintson ide, majd a Get Started gombra.

Torontó állatvilága

2011-06-26T17:34:00.003-05:00

Torontó természetes állat-és növényvilágáról hosszasan lehetne írni. Érdekes statisztika, hogy a város több, mint 13 százaléka parkosított, azonban kb. 42 százaléka még érintetlen erdőség. Jelenleg kb. 7 millió fa van a városban és kb. 40.000 honos fát, bokrot, virágot ültetnek el a városban szinte minden évben. Teljesen érthető, miért az a város mottója, hogy "City within a Park", azaz "város a parkban".

A város természeti örökségéhez tartoznak szakadékok, lápos területek, dimbes-dombos erdőségek, vízpartok és még sorolhatnánk. Nem csoda hát, hogy Torontó természetes állat- és növényvilága is meglepően színes és összetett. Bátran állítom, hogy nagyon sok torontóit is meglepne, hányféle emlős- és madárfajok, hüllők, rovarok és bogarak stb. honosak a városban.

Mivel a város lakossága folyamatosan növekszik, így a minket körülvevő természetes környezet egyre fokozottabb stressznek van kitéve. Az urbanizáció következményei többek között a talaj folyamatos eróziója, árvízek vagy a madarak és állatok élőhelyeinek csökkenése. Természetesen komoly programok működnek a város természetes környezetének védelmére, de emellett azt is látja az ember nap mint nap, mennyire gyorsan változik a város a folyamatos növekedés és magas számú bevándorlás miatt...

Hadd álljon itt néhány kép bizonyítékul, milyen fajokkal találkozhatunk a városban, amihez gyakran még a parkokig sem kell eljutnunk. Mi is fényképeztünk már sólymot az erkélyről vagy láttam őzeket a metróból munkába menet... Minden itt látott kép - a fentieket is beleértve - a városon (GTA) belül készült. További képekért ide vagy ide érdemes ellátogatni. :)

Kanada természeti csodái 12.

2011-06-11T21:26:00.001-05:00

A pompás királylepke (Monarch) az észak-amerikai rovarok legnagyobb és leghosszabb vándorlásának indul neki minden ősszel. Több (becslések szerint kb. 200) millióan indulnak Kanada déli részéről Mexikóba, megtéve ezzel mintegy 3500-5000 km-es utat, sőt némelyikük tavasszal még vissza is repül.

A pompás királylepkék azért képesek erre a fantasztikus erőfeszítésre, mert abszolút szakértői a szárnyalásnak: pontosan tudják, hogyan találják meg az emelkedő meleg áramlatokat, melynek következményeként már 7000 méteres magasságokban is megfigyelték őket. Okosan meglovagolják ezeket az ún. termiket, amíg egy magasabb, dél felé fújó szélre nem találnak, hogy arra kapaszkodjanak fel.

A királylepkék naponta akár 200 km-t is képesek megtenni. Szeretnek nappal repülni és megtartani a már jól bevált szokásaikat: sok esetben több generáció pihen meg ugyanazon a fán éjszakára egyik évről a másikra. Kelet-, és Közép-Kanada legtöbb királylepke populációja egy kicsi és jól körülhatárolható helyen vészeli át a telet Mexikóban, ahol sajnálatos módon élőhelyüket egyre jobban veszélyezteti a helybéli fakitermelés. Ezen felül más veszélyeknek is ki vannak téve, úgy mint a rovarírtószerek, gyomírtók használata vagy a motorbiciklik, melyek elmondhatatlan sok lepkét ölnek minden az észak-amerikai autópályákon.

A királylepke élénk narancs alapon feketével erezett szárnyainak átlagos fesztávolsága 90–100 mm. A farkuk fekete-vörös mintás. A szárnyak kellemetlen szagúak, rossz ízűek és mérgezőek. Megjelenését még feltűnőbbé teszi a szárnyak szélén húzódó fekete pontsor. Az élénk mintázat potenciális ellenségeit figyelmezteti arra, hogy ez a lepke mérgező. A pompás királylepke (Monarch) közeli rokona két másik lepkefajnak, egy jamaikai (Jamaican Monarch) és egy dél-amerikai (Southern Monarch) társának.

Torontói metró

2011-06-04T16:14:00.000-05:00

Aki ismer, tudja mennyire szeretek fényképeket nézegetni, kiváltképp ha régi képekről van szó. A régi időket idéző képeknek van egy sajátos hangulatuk, ami mindig magával ragad. :) Igy rögtön megörültem, mikor rátaláltam az alábbi képekre a város egykori metrókocsiairól.

Mellesleg apropója is van a bejegyzésnek, hiszen pár héten belül munkába állítják a legújabb modelleket, melyek tavaly érkeztek a városba. (Bill nem egyszer látta már őket a Davisville megálló mellett, én azonban még soha. Ez azért is érdekes, mert ő hetente egyszer jár arra, én viszont minden nap. Mellettem szóljon, hogy én reggel, munkába menet megyek arra, amikor vagy bambulok, vagy olvasok.) :)))

Az új metrókocsik neve Toronto Rocket és a behozataluk oka leginkább a befogadóképesség és a biztonság növelése volt. A mostani, T1 kocsikhoz képest (amiket 1995-ben kezdtek használni) az új Rocket 8-10%-kal több utas szállítására lesz majd képes. A mostaniak maximum kapacitása kb. 1100 fő, ha jól tudom. Érdekes módon az új model kicsit szélesebbnek tűnik, mint a mostani (nézzétek meg a képeken), ami persze csak optikai csalódás. Mivel a Yonge-University-Spadina vonal a legjobban használt vonal, így itt indulnak majd az új kocsik hamarosan. A reggeli őrületben például kb. 30.000 ember megy keresztül csak a Bloor megállón egy óra alatt. A TTC (a torontói közlekedési vállalat) valamilyen új jelzőrendszer bevezetésére is készül, aminek eredményeképpen közelebb tudnak majd futni a kocsik egymáshoz (kb. 90 másodpercet nyerve ezzel), azaz remélhetőleg kevesebb lesz a tömeg is. Ámen!!

Pár hét múlva még csak néhány kocsi indul útjára, de 2013-ig 70 Toronto Rocketnek kéne majd száguldoznia a földalatti vonalakon. Addig is íme pár kép a torontói metrók múltjáról, jelenéről és jövőjéről:

Car 5000 még kerekek nélkül - 1952

Irányítóközpont 1953-ból

1953

Gloucester kocsik belseje 1- 2.

Átszállójegy 1954

M1-es kocsik 1962-ből

Egy-két kocsiban szőnyeg volt! :)

Képeslap 1960-ból

Hawker-Siddeley kocsik 1965.

Színes Gloucester kocsi 1971

M1-es kocsi a Davisville-en 1973

T1-es kocsi, ezeket használjuk most is, a régebbi M1-esek mellett :)

A T1-esek belülről

És íme az új Bombardier a Davisville-en :)

A Bombardier belülről 1-2-3 és a sárga jelzésű útvonal, amin közlekedni fog

Mi a lila útvonal keleti végén lakunk, ami már épp nem látszik, és a zöld vonal nyugati oldalán található Landsdowne megálló felé dolgozom (onnan még lebuszozom dél felé, majdnem az Ontarió-tóig)

Az Bombardier újdonságai közül néhány:

24 zárt kamera, kocsinként 4, ami a belső történéseket rögzíti
Vészhelyzet esetén a 36 vészjelző egyikét aktiválva az utasok azonnal kommunikálhatnak egy személyzettel
A kocsik belseje valami hiper-szuper technológiával lesz kezelve, ami egészségesebb az utasok számára, mivel pl. megelőzi az influenza és más vírusok terjedését
Érdekes újdonság lesz, hogy a kocsik nincsenek elválasztva, hanem egyetlen hosszú utastér az egész - ami szintén a biztonság szempontjából lehet hasznos.
Minden kocsiban 12, kerekesszékesek által használható utastér van. Az egyik utolsó képen látszik is, ahogy fel van hajtva az ülés. Persze babakocsisok, biciklisek stb. is használhatják. (Mondjuk ez nem újdonság, hiszen ez eddig is létezett... talán a száma lehet most több.)
A gyengénlátók részére színes csíkok jelzik majd a kijáratokat, kapaszkodókat.
A kerekesszékkel közlekedők számára a kocsik külsején kis kék lámpák jelzik majd a legkevésbé tömött kocsirészeket, azaz hogy melyik ajtón érdemes felszállniuk a metróra.

Cherry blossoms in High Park

2011-05-18T11:06:00.000-05:00

Ha valaki tavasszal jár Torontóban, akkor az egyik dolog, amit mindenképp érdemes megnéznie, az a cseresznyefák virágzása a High Parkban. Ez legtöbbször késő áprilist, kora májust jelent, természetesen időjárástól függően. Mivel pl. ebben az évben még csak pár napra mutatta meg magát a tavasz, így elképzelhető, hogy még most is láthatunk valamit a látványosságból. Ki fog derülni, ugyanis a hétvégén szeretnénk arrafelé is sétálni, ha végre egyszer eláll az eső. Habár ha jobban belegondolok, akkor talán éppen az eső miatt a virágzás nem tarthatott még a szokásos egy-másfél hétig sem... :( Na majd meglátjuk...

Aki errefelé lakik, azoknak mondom, hogy a cseresznyefák legtöbbje a Hillside Garden környékén található, de van néhány a Duck Pond mellett is.

Ilyentájban rengeteg fotóssal fogtok találkozni a parkban, így volt ez a elmúlt hétvégén is. Ime néhány kép bizonyítékul:

5 perc angol - Updated **

2011-05-05T11:08:00.003-05:00

Ha már van Egypercesek rovatunk, miért ne legyen egy 5 perces is? :)

Mivel lassan úgy tűnik, hogy hozzánk is beköszönt a tavasz (jaj, csak el ne szóljam!:), ennek örömére gondoltam megosztok pár angol kifejezést, ami a tavasszal kapcsolatos, illetve amiben a "spring" szó szerepel.
Ha bárkinek eszébe jut más, örömmel olvassuk a megjegyzésel között!

"No spring chicken"
Feeling a little "long in the tooth"? Then you're "no spring chicken" - that is, you're not young.
Mi is mondunk hasonlót magyarul, ha valaki már nem fiatal, azaz nem tavaszi csirke.

"Spring in your step"*
If your walk has some energy or happy bounce, you're said to have a "spring in your step".
Ha valaki nagyon energikusan, boldogan lépked, azt mondják, hogy tavasz/rugó van a lépteiben.

"Spring to mind"*
If an idea has occurred to you, it has sprung to mind.
Ezt arra mondják, ha valakinek épp csak eszébe ötlött/ugrott valami.
(Azt azért gyakrabban használjuk, hogy "come to mind".)

(* Igaz, ezekben a kifejezésekben a "spring" elsősorban nem tavaszt jelent, hanem rugót.)

** Anyák Napja alkalmából, ami otthon múlt hét vasárnap volt, itt pedig holnap lesz, íme három szólás a "mother" szóval. (A magyarázatokat ezentúl elsősorban angolul fogom írni, időnként megtoldva egy kis magyarral. :)

"Mother hen"
It's not difficult to guess what this saying is all about. :) A "mother hen" is someone, who fusses over others in an overly overprotective way.

"Necessity is the mother of invention"
This means that if you want to do something very much you will think of a way to do it.

"Hit the mother lode"
This saying means that you can find abundance in most anything. For example, you may have "hit the mother lode", while garage sale/market/fair shopping and finding everything you need. :)

Bolond április

2011-04-17T15:36:00.001-05:00

Két kép erről a hétről (mobiltelefonnal). Az első csütörtök délután készült a Yonge-Dundas-nél, a második ma egy órája a hálószobánk ablakából. Igen, jól látjátok, ez sajnos hóesés... :(

Kanada természeti csodái 11.

2011-04-16T21:29:00.001-05:00

Újra itt a Kanada természeti csodái sorozat, amiről kérdeztetek páran az utóbbi időben.

Folytassuk hát a keleti partról induló kirándulásunkat a nyugati part felé, továbbra is sok helybéli érdekességgel! A 41 részes sorozatnak most a 11.-ik része következik, amivel elérkeztünk Ontarió tartományba, ahol én is élek. :)

Kanada egyik leglátványosabb földtani érdekessége 65 km-re fekszik Thunder Bay-től északkeletre. A Ouimet Kanyon meredek, 120 méteres kősziklái annak a földtani/geológiai folyamatnak az eredményei, mely több millió évvel ezelőtt kezdődött, s mely napjainkban is tart. Szikladarabok továbbra is törnek le a kanyonfalról és esnek le a talajfelszínre. A kanyon egy hasadásként kezdődött a kanadai lemezen, mely miközben megolvadt, a hasadék keresztülnyomta magát az őt körülvevő lágy agyagpalán. A kérdés azóta is az: hogyan lett a hasadék 150 méter széles és 2 km hosszú szakadék?

Ma, a Ouimet Canyon egy nemzeti park részét képezi, ahol két kilátó is épült a hatalmas szakadék szélén. A természettudósoknak mai napig engedély szükséges ahhoz, hogy a kanyon földfelszínét meglátogathassák. Ennek oka a kanyon talajának törékeny, érzékeny növényvilága. Növények, melyek normális esetben az északi sarkkör tundráján találhatók meg, itt, a földön szétszóródott szikladarabok hasadékaiból nőnek.

A kanyon a nevét egyébként egy korábbi vasútállomásról kapta (Ouimet Station), amely annak idején a Kanadai Pacific Vasútvonal (Canadian Pacific Railway) részét képezte. Az állomást magát pedig egy kanadai miniszterről nevezték el, Joseph-Aldric Ouimet-ről, aki 1892 és 1896 között volt miniszter.

A kanyonhoz egy legenda is kapcsolódik, mely így szól:

Réges-régen, volt egyszer egy óriás, a neve Omett. Omett egy másik óriásnak, Nanabijou-nak (más néven az alvó óriás, "Sleeping Giant" - ami egyébként egy másik földtani nevezetesség is) segített hegyeket és tavakat alkotni. Omett időközben beleszeretett Nanabijou lányába, Naiomi-ba. Egy nap, Omett éppen egy hegyet cipelt, amikor annak egy darabja leesett és megölte Naiomit. Nanabijou kétségbeesetten kereste lányát mindenfelé. Amikor valamit érzékelni vélt a föld alatt, hatalmas villámot küldött le az égből, mely kettéválasztotta a földet, így jött létre a mai kanyon. A kanyon mélyén megtalálta halott lányát, ahol el is temette őt, és hogy Omettet megbüntesse, kővé változtatta és odaállította a kanyonfal mellé, hogy örökké őrizze Naiomi sírját.

Akinek van lehetősége megtekinteni a kanyont, semmiképp ne hagyja ki a nem messze fekvő Eagle Canyon-t sem, ami egy magántulajdonban lévő másik kanyon. A területén kempingezés is engedélyezett, van két, a kanyont átölelő híd és zipline-olni is lehet. A zipline 200 méter hosszú, amely azt mondják, a világ egyik leghosszabbika, a hidak pedig 182 méter hosszúak, melyek valószínűleg Kanada leghosszabb ilyet típusú hídjai.

A Long Way Gone

2011-04-02T19:01:00.006-05:00

Jó ideje nem írtam már a blogra. Sőt, nemrég eszméltem rá, hogy március volt az első hónap a blog 4 és fél éves létezése óta, amikor egyetlen bejegyzés sem született. Talán egyfajta "írói válságban" szenvedek, nem tudom, de tény, hogy az utóbbi időben nehezebben ülök le írni. Erőltetni viszont semmiképp nem akartam. Ennek eredményeképp jónéhány befejezetlen bejegyzés született, amiket az elmúlt hónapban elkezdtem írni, de végül nem jutottam a végükre. Nem tudom, mi lesz a sorsuk, majd időközben eldől.

Itt szeretném megköszönni azoknak, akik érdeklődő, bíztató, hiányoló levelet küldtek, elmondhatatlanul jól esett! Ahogy a válaszokban írtam is, nem szeretnék hosszú időre vagy végleg eltűnni. Léteznek különféle időszakok az ember életében, amiket menet közben nem egyszerű megfogalmazni, vagy nekik nevet adni. Az ember csak érzi, hogy valami (változás) történik, hogy a belső fókusz áthelyeződik. Nem eseménytelen időszakok ezek, de előfordulhat, hogy az ember csendesebb, félrehúzódóbb, de persze történhet épp ennek ellenkezője is.

Bennem is történnek változások, amiken próbálok "dolgozni". Az egyik ilyen dolog a munkámmal kapcsolatos. Most már öt hónapja, hogy teljes állásban bántalmazott nőkkel dolgozom, és be kell valljam, sokkal jobban igénybe vesz lelkileg, szellemileg, emberileg mint azt gondoltam. Nem jelent ez hatalmas változásokat vagy kiborulásokat, de észreveszem magamon, hogy mindenre sokkal kevesebb energiám jut és csendesebb is vagyok a megszokottnál. Kevésbé várom a hétvégéket, hogy új recepteket próbálhassak ki, szinte alig fotózom és még kevesebbet dolgozok a képeken, kevesebb könyvet olvasok, ritkábban találkozom barátokkal, vagy éppen jóval kevesebbet írok a blogra. Ezek kis dolgoknak is tűnhetnek, vagy éppen sokaknak fel sem tűnnek, de ha igazán jól a mélyükre nézek, akkor tudom, hogy valami történik, amire jobban oda kell figyelnem.

Ezért is gondolkodom sokat azon, hogy a mostani munkám nem biztos, hogy nekem való. Hiszen ha nem tudom szervesen beilleszteni az életembe, akkor talán érdemes elgondolkodni a változtatáson. Nem szeretnék hosszútávon olyasmit csinálni, ami mindentől elvon, mi számomra kedves, hiszen ez egyben azt is jelentené számomra, hogy kevésbé lehetek önmagam.

Most egyenlőre itt tartok ezzel a gondolatsorral, így fogalmam sincs, hogy mi lesz, de egyenlőre szerencsére nem sürget semmi. (Milyen jó, hogy magyarul írok, azaz egyik munkatársam/főnököm sem tudja elolvasni, miről írok. :)

Hál'istennek a szociális munkának rengetek ága van, így ha a váltás mellett döntenék, lenne merre fordulnom. A családgondozás például sokkal közelebb állt hozzám. A segítő szakma persze alapvetően sem egyszerű, de a legtöbbet akkor tudjuk kihozni magunkból és akkor "segítünk" a leghatékonyabb módon, ha olyasmit csinálunk, amire valóban "képesek" vagyunk. Előfordul pl., hogy egy afrikai kliensemmel való beszélgetés után - aki kínzás és erőszak áldozata volt, s még mai napig várja, hogy a jelenleg is bujdosó gyermekei utána jöhessenek, akiktől el lett szakítva - kimegyek a mosdóba kisírni magam. Már csak azt is nehéz nézni, ahogy mozdulatlan arccal, mindenféle testbeszéd nélkül sír... Korábban sosem láttam még ilyesmit. Az ilyen és ehhez hasonló dolgok sokáig velem maradnak, nehéz őket "letenni" a munkaidő végeztével. Ezért is gondolom azt, hogy mindenki nagyszerű valamiben, csak meg kell azt találni. Talán én nem ezen a területen lehetek igazán "nagyszerű".

Érdekes módon egyébként (vagy nem is annyira? hmm... :) éppen most talált rám egy könyv, aminek tegnap értem a végére. Egy afrikai gyerek katona visszaemlékezéseiről szól, a címe: A Long Way Gone, magyarul Gyerekkatona voltam Afrikában. Az író Ishmael Beah.

Az egyik, ha nem a legszomorúbb könyv, amit valaha olvastam. Mégis, abszolút érdemes elolvasni és mindenkinek nagyon ajánlom. Tudom, mindenkinek megvan a maga problémája és sokan ha könyvet vesznek a kezükbe, inkább szórakozni vágynak és nem ilyen komoly témájú könyvre. Mégis, sok mindent ad ez a könyv, ami szintén velem marad, remélem nagyon sokáig.

Egy idézet az Ishmael-lel készült egyik interjúból: "Az emberek az gondolják, hogy az ilyesfajta dolgokra a gyógyír a felejtés. Sosem leszek képes elfelejteni semmit sem abból, ami velem történt. De kezdem megtanulni, hogyan éljek együtt velük, hogyan alakítsam át őket egy olyan eszközzé, amelyek segítségével jobban tudom értékelni az életet. Csak minden reggel felébredni pl. elég számomra, hogy boldog legyek és mosolyogjak. Mert tudom milyen az, amikor nincs meg ez a fajta szabadság. Mai napig vannak rémálmaim, vagy emlékek, amelyek előtörnek, de tudom őket kezelni olyan módon, hogy tudom, itt vagyok és nem ott, azaz a gyógyulás folyamata mai napig tart."

Nem tudom, milyen a könyv magyar fordításban, de angolul rendkivül erőteljes. Talán az is oka ennek, hogy egy gyermek szemszögéből éljük át a történteket, egy gyermek szemével látjuk, amit látunk.

1992. Sierra Leone. Afrika. Ishmael 12 éves, amikor lázadók támadják meg szülőfaluját és családjától elszakadva hónapokig menekül az addig ismeretlen vidékkeen. 13 évesen akad össze a kormányhadsereg csapataival, akik hamar be is sorozzák, s ez ellen nincs ellenvetés. Ölni kell vagy téged ölnek meg - ez az egyetlen elv létezik. Az alapvetően érzékeny és gyengéd lelkületű kisfiú három évig harcol gyermekkatonaként, amíg 16 évesen az UNICEF ki nem menti a harcokból. Ekkor lép a gyógyulás útjára és kezdi megtanulni, hogyan bocsásson meg önmagának és másoknak, hogyan viselkedjen újra emberként és végül, hogyan kezdjen úk életet. Egész családját elvesztve a harcokban New Yorkba kerül, ahol befejezi középiskolai tanulmányait, majd 2004-ben az Oberlin Főiskolán politika tudományokból diplomát szerez. Tagja a Human Right Watch Gyermekjogi Részleg Tanácsadói Bizottságának és a rendszeres előadásokat tart világszerte a haború gyermekekre gyakorolt hatásairól. Jelenleg is New Yorkban él.

Nézzetek meg két videó Ishmael-lel, plusz hallgassatok meg egy rövid részletet a könyvből, amit Ishmael ad elő! Az első beszélgetés egy részlet a nagyon népszerű torontói tévéműsor, a The Hou r egy régebbi műsorából. (Ma már új címe van a műsornak, a műsorvezető pedig a görög származású George Stroumboulopoulos.

A linkre kattintva pedig eléritek a részletet a könyvbő l (plusz még jó néhány videót a szerzővel).

Torontó: negyedik helyezett

2011-02-23T20:11:00.001-05:00

Mint minden évben, ezévben is nyilvánosságra hozták az "Economist Intelligence Unit" éves értékelését a világ legélhetőbb városait illetően. A legújabb felmérés szerint Torontót újra megválasztottál a világ negyedik "legélhetőbb" városának, Vancouver, Melbourne és Bécs után. A maximum elérhető 100 pontból Vancouver 98, míg Torontó 97.2 pontot szerzett.

A felmérés 140 várost pontoz 30 különböző faktor alapján, úgy mint stabiltiás, egészségügy, kultúra, környezet, oktatás vagy infrastruktúra. Természesen a csoportoknál kapott eredményeket súlyozzák, majd az így kapott számértékek összege adja ki a végleges eredményt. Torontó pl. 100 pontot kapott a stabilitásra, oktatásra, de az egészségügyre is, 97.2 pontot a kultúra és környezet faktorokra és 89.3 pontot az infrastruktúrára.

Az első tíz helyet egyértelműen dominálják a kanadai és ausztráliai városok, ahogy az alábbi lista is mutatja:

A riport szerint, a legjobb eredményt elérő városok általában a gazdagabb országok közepesen nagy városai közül kerülnek ki, relatívan alacsony népsűrűséggel. A riport azt is említi, hogy Vancouver az első helyét egyrészt a tavalyi olimpia és paralimpia sikerének is köszönheti, ami nagy lökést adott az infrastruktúra és környezet csoportokban elért pontszámuknak.

A lista másik végén Harare, Zimbabwe fővárosa áll, az igen szegényes stabilitásnak, egészségügynek és infrastr.-nak köszönhetően. Olyan városok pedig, mint London vagy New York valahol a lista közepén találhatók, amihez közrejátszik a magas bűnözési arány vagy a terrortámadástól való fenyegetettség/félelem is. A legmagasabb pontszámot elérő amerikai város Pittsburgh, aki 29-ik helyet kapta.

A riport egyébként fontosabb szerepet játszik, mint azt talán elsőre gondolnánk, ugyanis az eredményeknek komoly hatásuk van a globális fizetések elosztására/újraosztására. Több (nemzetközi) cég ezeket az adatokat használja fel arra, hogy a lista legalján található országokban dolgozó munkatársainak kiosztandó anyagi juttattásokat meghatározza. (Ezt az ún. "hardship allowance"-t, akkor kapják (szak)emberek, ha olyan körülmények között kell dolgozniuk, ami különösképpen nagy kihívást jelent, azaz pl. mindenféle komfort nélkül, veszélyes zónákban stb.) Olyan városokról beszélünk itt, mint Colombo (130. hely), Dakar (131.), Tehran (132.), Douala (133.), Karachi (134.), Algiers (135), Lagos (136), Port Moresby (137), Dhaka (138) és Harare (140).

Nagyon szívesen írnék még többet az eredményekről, azonban a legtöbb híroldalon a fenti információkat találtam csak. Az eredmények jelentősége és hatása miatt a teljes riport $500 US dollár ellenében tölthető le.... Mindenesetre örülünk a jó eredménynek és ha arra gondolok, hogy Vancouver fantasztikus természeti adottságai ellenére is csak 0.8 ponttal vagyunk mögöttük, akkor szerintem az nagyon szép eredmény. :)

Február 2. - Groundhog Day

2011-02-05T17:04:00.003-05:00

Teljesen érthető, hogy a nagy hidegben is kell a kanadaiaknak és amerikaiaknak egy kis jókedv és szórakozás. Nekem legalábbis ez jut eszembe a Groundhog Dayről (magyarul Mormota Nap - február 2.), no meg a hozzá kapcsolódó hírekről, videókról. :)

Az ünnep eredete Európába vezethető vissza, nálunk pl. a Gyertyaszentelő Boldogasszony napjához kapcsolódik a legszélesebb körben elterjedt időjóslás. Eszerint ha a medve, felébredve téli álmából kijön a barlangból és meglátja árnyékát, akkor vissza is cammog és hosszú télre számíthatunk. Ha viszont nincs napos idő, akkor kinn marad és korán jön a tavasz. :)

Jókai Mór az Új Földesúr című regényében így ír erről a napról:

"Van aztán egy napja a télnek, aminek "gyertyaszentelő" a neve. Miről tudja meg a medve e nap feltűnését a naptárban, az még a természetbúvárok fölfedezésére váró titok. Elég az hozzá, hogy gyertyaszentelő napján a medve elhagyja odúját, kijön széttekinteni a világban. Azt nézi, milyen idő van! Ha azt látja, hogy szép napfényes idő van, a hó olvad, az ég tavaszkék, ostoba cinkék elhamarkodott himnuszokat cincognak a képzelt tavasznak, s lombnak nézik a fán a fagyöngyöt, pedig lép lesz abból, melyen ők megfogulnak; ha lágy, hízelgő szellők lengedeznek, akkor a medve - visszamegy odújába, pihent oldalára fekszik, talpa közé dugja az orrát, s még negyven napot aluszik tovább; - mert ez még csak a tél kacérkodása; mint a régi rendszer minisztériuma szabadelvű program mellett.

Ha azonban gyertyaszentelő napján azt látja a medve, hogy rút, zimankós förmeteg van; hordja a szél a hópelyhet, csikorognak a fák sudarai, s a lóbált száraz ágon ugyancsak károg a fekete varjúsereg, mintha mondaná: reszkessetek, sohasem lesz többet nyár; a tél megígérte nekünk, hogy már most örökké fog tartani; mi kivettük árendába a szelet, fújatjuk, amíg nekünk tetszik; a nap megvénült, nincs többé semmi ereje, elfelejtkezett rólatok! Kár várnotok! - Ha jégcsap hull a fenyők zúzmarázos szakálláról; ha a farkas ordít az erdő mélyén: akkor a medve megrázza bundáját, megtörli szemeit és kinn marad; nem megy vissza többet odújába, hanem nekiindul elszánt jókedvvel az erdőnek. Mert a medve tudja azt jól, hogy a tél most adja ki utolsó mérgét. Csak hadd fújjon, hadd havazzon, hadd dörömböljön: minél jobban erőteti haragját, annál hamarább vége lesz. S a medvének mindig igaza van."

Ez az időjóslási hagyomány a 17., 18. században indulhatott el az amerikai földrészen, mégpedig a német telepesek által, az amerikai Pennsylvania környékén. Annyi különbséggel, hogy errefelé nem medve jósolja meg a tavasz közeledtét, hanem mormota. A legnagyobb Groundhog Day ünneplés mai napig Pennsylvania állam egyik kisvárosához kötődik, aminek neve: Punxsutawney. (Az alábbi videón hallhatjátok, hogy kell kiejteni! :) A világ leghíresebb mormotája is itt él természetesen, az ő neve pedig: Punxsutawney Phil.

Phil az év nagy részét a városka könyvtárában található saját rezidenciájában éli, feleségével, Phillis-szel. Február 2-án, még napkelte előtt egy különleges társaság tagjai átszállítják Philt egy, a városhoz közeli parkba (Gobbler's Knob), ahol a hatalmas ünnepség zajlik. A különleges társaság - Inner Circle (Belső Kör) - tagjai felelősek egyébként az egész ünnepségért, s nem mellékesen folyékonyan beszélik a mormota nyelvet. (Hogyan is kommunikálnának másképp Phil-lel, nem?) A tagok és a Phil rajongók magabiztosan állítják, hogy Phil az egyetlen eredeti időjós, aki ebben az évben 121.-ik alkalommal jósolt nekünk. Míg más mormoták élettartama maximum 14 év, addig Phil egy életelxírnek köszönhetően minden hét évben újabb hét évet nyer magának. ;))

Íme egy kis részlet az nagy amerikai ünnepségből, ahol az Inner Circle tagjai éppen Phil-t faggatják:

Nem hiába mondtam, hogy kell egy kis szórakozás, ugye? Miket ki nem találunk, hogy átvészeljük a hosszú telet... :) Ráadásul számomra hihetetlen tömeg gyűlik össze minden évben Phil-t "meghallgatni" és az ünneplés minden évben egyre népszerűbb. :))

Film is készült egyszer Groundhog Day (Idétlen Időkig) címmel, Bill Murray főszereplésével, de érdekes módon a filmet nem Punxsutawneyben, hanem Woodstockban forgatták.

Persze Punxsutawney Phil mellett sok más időjós is van, mint pl. Kanadában a Nova Scotia-i Shubenacadie Sam vagy nálunk itt, az Ontarió-i Wiarton Willie. Ha jól tudom, majdnem mindenki korai tavaszt ígért. :) Hát nagyon remélem, hogy igazuk van!! :)

2011-01-17T11:32:00.001-05:00

Ma reggel majdnem -30 fok volt, amikor elindultam otthonról...

Errefelé mindig kétféle hőmérsékletet mutatnak - én igazából nem is értem miért. Egyrészt mutatják az aktuális fokot, ezt látni mindenhol (itt a blogon is jobb oldalt). Másrészt viszont figyelni kell azt is, amit tulajdonképpen érzünk - ez itt, a széllel (nyáron párával) mindig más. Azaz pl. ma reggel -17 fokot mutattak, ami a windchill-lel, széllel együtt majd' -30 volt. (A hőérzetet általában az alaphőmérséklet alatt, kisebb betűkkel szokták kiírni.) Hát nem tudom más hogy van vele, de nekem ez a második sokkal fontosabb, sőt ilyen esetekben az elsőre nincs is nagyon szükségem. Végül is aszerint kell öltözni, amit érzünk, nem igaz?

Az tuti, hogy ma reggel éppen csak a szemeim látszottak ki... :)) Ilyen reggeleken mindig jókat mosolygok magamban az emberek láttán... pedig mi Kanada igencsak déli részén vagyunk. :))

1. TED - Ideas worth spreading

2011-01-08T01:31:00.003-05:00

Nagyon régóta tervezem, hogy írok egy bejegyzést a TED-ről. Jónéhány előadást hallgattam már végig, amelyek végén mindig ott volt az érzés: ezt meg kell osztanom másokkal is. A ma hallott előadás adta meg számomra a végső lökést, hogy emellett már tényleg nem lehet elmenni anélkül, hogy ne írnék róla. :)

A hallottakkal kapcsolatban annyi minden kavarog a fejemben, hirtelen annyi mindenről szeretnék írni. Például Rene Brown munkásságát (és blogját is) már követem egy ideje, de élőben hallani valakit mindig más, mint "csak" olvasni. Plusz itt volt a TEDxTO, Elizabeth Gilbert stb, stb. Mivel mindez egy bejegyzésben túl sok lenne, viszont számomra mind fontosak, így arra gondoltam, hogy részekre bontom. :)

Természetesen muszáj a legelején kezdenem, azaz magával a TED-del.

Biztos vagyok benne, hogy sokan ismerik vagy legalábbis hallottak már a TED-ről, főleg az angol nyelven beszélők.

TED egy kis nonprofit szervezetként indult 1984-ben, amikor két szakember három szakterületet szeretett volna közelebb hozni és közös gondolkodásra ösztönözni. A három szakterület a technológia (Technology), szórakoztatás (Entertainment) és a kivitelezés/design (Design) volt - innen is a név, TED. Az első előadássorozat abszolút veszteséges volt, így a két alapítónak hat évbe telt, míg újra próbálkoztak az ötlettel. A céljuk nem változott: összehozni különböző szakterület képviselőit, akik nyitottak, érdeklődőek és vágynak arra, hogy a megszokottól eltérően is végiggondolhassanak dolgokat. Az évek során szépen kibővült az előadók szakmai háttere és ma már a tudósoktól kezdve a filozófusokon át a zenészekig szinte minden szakterület képvelteti magát a TED előadásain.

Az egykori egyetlen konferenciából világszerte ismert konferenciasorozat lett, akik küldetése egyszerű: ötletek/gondolatok terjesztése. A TED ma a világ gondolkodóinak előadásait terjeszti, abszolút ingyen. Egyre több előadás érhető el több nyelven, köztük magyarul is. A szervezők hisznek a gondolatok erejében, és abban, hogy ezek terjesztése képes megváltoztatni szemléleteket, életeket és egyben a világot. A weboldal 2007 óta létezik és mindenkire kíváncsiak, aki ötletét szeretné megosztani a világgal. A TED "szíve" még mai napig az évenként megrendezésre kerülő TED Konferencia, amire a jegyek manapság egy évvel az időpont előtt elkelnek. A négy nap során 50 előadó tart 18-18 perces kis előadásokat. Ezekből nőtte ki magát a TEDTalks, ahol is az internet segítségével akarták a világgal is megosztani, mi zajlik a konferenciákon. A fogadtatás annyira pozitív volt, hogy rövid idő alatt milliók hallgatták a rövid előadásokat világszerte és teszik mai napig.

A TEDTalks egy érdekes, globális közösséggé nőtte ki magát, ahová mindenfelől nagy örömmel fogadnak embereket, akiket két dolog köt össze: a világot minél mélyebben megérteni és közben remélni, hogy a megértés egy szebb jövőt hoz mindannyiunk számára.

A magyar feliratos beszédeket erről az oldalról érhetitek el. A bal oldali sávban, a beszédek mellett azonban nemcsak a feliratot állíthatjátok be, hanem azt is, hogy 1) melyik előadássorozatból szeretnétek beszédeket hallani, 2) a beszédek hosszát 3) a beszédek besorolási kategóriáját (pl. legviccesebb, leginformatívabb, leginspirálóbb stb) és 4) a beszédek témakörét (pl.: technológia, üzlet, tudomány, globális kérdések...)

(A beszédek alatt mindig ott találhatók a különféle nyelvű feliratok, a bal felső sarokban pedig mind kinagyíthatók.)

Hallgassatok bele az előadásokba és akinek esetleg van kedvence, vagy olyan, ami különösképpen érdekes/elgondolkodtató volt számára, a hozzászólásoknál ossza meg velünk! Lesz egy-két olyan, amiről bővebben is szeretnék írni, de íme néhány, ami engem nagyon megfogott és amikhez mind van magyar felirat (itt a blogon a lejátszás gomb mellett kell először rákattintani a "View Subtitles" szövegre, majd kiválasztani a Hungarian-t):

Jacqueline Novogratz története a szegénységből való kitörésről

James Cameron, rendező előadása a kíváncsiság, a képzeleterő és a tisztelet fontosságáról

Jessika Jackley története a szegények és egymás segítéséről

Végül íme Jane Goodall majd' félórás beszéde arról, hogy mi különböztet meg minket a majmoktól és mire kéne használnunk ezt a nagyszerű eszközt.

Boldog Karácsonyi Ünnepeket!

2010-12-24T10:34:00.000-05:00

Nagyon boldog Karácsonyt kívánunk mindenkinek sok-sok szeretettel! :)

Create a photo album

Karácsony előtt

2010-12-19T10:28:00.000-05:00

Szerintem nem én vagyok az egyedüli, aki úgy érzi, hogy ez a 2010-es év szinte egyik pillanatról a másikra elszállt. Vannak évek, amikor több héttel Karácsony előtt készülődni kezdek, ha másképp nem, legalább lelkiekben. Ebben az évben szinte nemrég döbbentem rá, hogy jövő pénteken itt a Karácsony. Így tegnap gyorsan fel is díszítettem a kis karácsonyfánkat, mert hétköznap biztosan nem lesz rá idő és a lakást is igyekszem valamennyire rendbetenni. Sok minden van még hátra, mint ajándékok vásárlása, ünnepi menü összeállítása, plusz hozzá a bevásárlólista stb, stb. De nem panaszkodom, alapvetően nagyon szeretem az évnek ezt az időszakát, csak most valahogy "váratlanul" ért és úgy érzem, hogy rohangálok össze-vissza. :)

Érdekességképpen, plusz a fotósok kedvéért írom, hogy december 21-én teljes holdfogyatkozás lesz, amit ezalkalommal még Torontó városából is nagyon szépen lehet majd látni (általában ki kell autózni a városból). Plusz érdekesség, hogy az esemény éppen a téli napfordulóval egyidőben történik. Aki többet szeretne tudni, itt részleteket is olvashat.

Így az év vége felé sokféle összesítést olvasni mindenfelé. Az egyik internetes portálon pl. több, Torontót promótáló videóra bukkantam. Kíváncsi vagyok, nektek melyik tetszik leginkább. ;) Plusz, akik a város iránt érdeklődve olvassák a blogot, azoknak informatívak is ezek a kis összeállítások. Íme néhány közülük:

TEDxToronto - Event Opening Video from The Biz Media on Vimeo.

T O in 2 4 from Dale Hildebrand on Vimeo.

A végére pedig újabb képek jönnek, amiknek mi más lehetne a témája, mint a hó. Ugye senkit nem lepek meg azzal a hírrel, hogy nálunk már javában tél van? :))

Mindenkinek további kellemes karácsonyi készülődést és szép jövő hetet kívánok!

30. anniversary

2010-12-09T21:26:00.000-05:00

John Lennon hangjával nőttem fel. Számomra a hangja az otthon érzését jelenti, gyermekkorom hangulatát, nosztalgiát, apukám emlékét, mosolyt az arcomon. Egy nemrég nyilvánosságra hozott interjúban - mely három nappal a halála előtt készült - optimistán nézett a jövő elé és azon sajnálkozott, hogy a kritikusokat csak a "halott hősök" érdeklik...

Halálának 30. évfordulóján (dec.08.) íme egyik kedvenc dalom, ami felnőtt fejjel egyértelműen új értelmet nyer számomra.

Torontó mások szemével 22. + pár saját kép

2010-12-04T18:01:00.001-05:00

Egy kis torontói valóság az arubai meleg képek után. :)

Ködös belvárosi este a King Street-en

Újabb ködös kép az Ontario Street-ről, hiszen az utóbbi heteinket leginkább ez jellemezte

Glenn Gould szobra előtt

Új falfestmény a Lee's Place falán a Bloor Street-en. (Ezt a képet Neked küldöm Manka. :))

Az alábbi pár kép a Mankával való közös napunkon készült, amikor végre élőben is találkoztunk és egy nagyszerű napot töltöttünk együtt. :)

Már karácsonyra készülődvén a Distillery Districtben.

Egy Yorkville-i pillanatkép, nem messze az egyik magyar étteremtől, ahová éppen ebédelni mentünk.

Az Ontario Parliament (az Ontario tartomány parlamenti épületet) előtt

Fényképek

2010-11-27T22:31:00.002-05:00

Eléggé el voltam maradva a fényképek feltöltésével az utóbbi hónapokban. Most kicsit pótoltam az elmaradásom és felkerült pár album a tavaszi/nyári/őszi hónapokból. Pár kép és videó a márciusi Muse koncertől, három album a tavaszi hazalátogatásunkról, egy a Pride Parade-ről és kettő a nemrégi, arubai nyaralásunkról. Akinek van kedve belenézni egyikbe-másikba, a bal oldali infósávból elérheti őket vagy erre a linkre kattintva.

Egy kis zene a hétre...

2010-11-24T06:24:00.003-05:00

Mostanában legtöbbször lassú, nyugtató zenékre vágyom. Talán mert túl mozgalmas az életem az utóbbi időben, de alapvetően is szeretem az ilyen dallamokat... mint például ezeket... :)
Kellemes zenehallgatást és további szép hetet mindenkinek!

(A bal felső sarokban a 'video' szövegre kattintva a videót is láthatjátok, amit a jobb alsó sarokban lévő kis nyíllal lehet újra bezárni.)

Fizetni vagy nem fizetni? Ez itt a kérdés

2010-11-21T12:38:00.000-05:00

Nemrég egy érdekes cikket olvastam az újságban az iskolai teljesítmény motiválásáról. A cikket olvasva, bevallom, először automatikusan a tagadó álláspontra álltam, viszont tudom, hogy a dolgok sosem ilyen egyszerűek. Igyekszem ezekben a helyzetekben nyakon csípni magam és valóban mögé nézni egy-egy kérdéskörnek. Az említett cikk kapcsán kíváncsi lennék a Ti véleményetekre is.

A TDSB (Toronto District School Board) egy, a torontói iskolákat összefogó városi testület. Kanadában a legnagyobb ilyen jellegű iskolai szervezet, Észak-Amerikában a negyedik. A testület már egy ideje arra keresi saját válaszát, hogy jó ötlet-e anyagi támogatást adni a hátrányos helyzetű gyerekeknek a jó iskolai teljesítményért. A szervezet nemrég a közvélemény hozzáállását kérte Twitter-en az elég ellentmondásos kérdéskörben. Azt szeretnék eldönteni, lehet-e ez a program a szegénység elleni küzdelem egyik eszköze? Az eszmecsere mindenesetre elindult, eddig talán több pozitív visszajelzéssel, de persze mindenféle véleményt hallani.

A TDSB képviselőjének elmondása alapján, a fizetségre ne mint megvesztegetésre gondoljunk, hanem egyfajta segítségnyújtásra azoknak a gyerekeknek, akiknek jóval kevesebb támogatásuk, jóval kevesebb saját forrásuk van a többi tanulóhoz képest. A lényeg tehát, hogy a tanulást próbálják ösztönözni a legszegényebb körzetekben. A TDSB több, mint 250.000 tanulót tömörít, közel 600 torontói iskolán belül. A kérdéskörben körülbelül 110 iskoláról beszélünk, akik erősebb támogatást igényelnének a környékük szegénységi mutatói alapján.

Az ötlet egyébként nem újkeletű, hiszen az amerikai Harvard Egyetem (Education Innovation Laboratory) végzett már vizsgálatokat e témakörben. A tanulmányban 250 Chicagó-i, Dallas-i, New York-i és Washington-i iskola vett részt. Az eredmények szerint a Washington-i és Dallas-i diákok teljesítménye valóban javult, ahol második osztályosok 2 dollárt kaptak minden egyes könyvért, amit elolvastak. Azonban New York-ban a tanulók nem értek el jobb eredményeket, még a kecsegtető 50 dollár ellenére sem.

Az eddigi tapasztalatok tehát nem egyértelműek. Így határozott igent vagy nemet nem egyszerű adni a kérdésre. A lényeg tehát a motiválás, elsősorban a legelmaradottabb, legszegényebb tanulók körében.

Ti mit gondoltok? Hatásos lehet-e ez a módszer a szegénység elleni küzdelemben, főleg, ha tudjuk, hogy a kiemelkedés egyik legbiztosabb útja-módja az oktatás?

Vasárnap reggel

2010-11-21T12:15:00.001-05:00

Ez a látvány fogadott ma reggel: hatalmas köd, hideg szél és hóesés... Azt hiszem, lassan tényleg itt a tél...
(A belváros egyébként egészen a bal oldalon, messze a távolban lenne...)

One November morning... from Livia on Vimeo.

El Niño és La Niña

2010-11-13T22:18:00.000-05:00

Az utóbbi időben egyre többfelé akadok össze a médiában ezzel a testvérpárral, a "kisfiúval" és "a rendetlen kishugával". De kik is ők és miért beszélünk róluk mostanság többet?

A "La Niña" (spanyolul: a kislány) és ellentéte, az "El Niño" (spanyolul: a kisfiú) természetes éghajlati jelenségek, amelyek az óceánok áramlási rendszereivel állnak kapcsolatban. El Nino esetén a Csendes-óceáni térség Egyenlítőhöz közeli részén a tengervíz hőmérséklete erősen felmelegszik. A La Nina ezzel szemben épp a hidegebb tengerfelszínt jelenti.

A "kisfiú" általában Karácsony tájékán indul útnak - innen is az elnevezés egyébként, ami Jézusra utal -, és több hónapig (9-12) tart. Az "El Niño" alatt a meleg óceáni áramlás nagy befolyással van a Föld időjárására. Az El Niño okozhat fokozottabb esőzéseket, áradásokat, tomboló viharokat, de ugyanúgy szárazságokat és néha pusztító tüzeket is.
Hogy jobban átlássuk a testvérpár hatását, először nézzük meg, milyen a normális időjárás.

1) Normál időjárás

A Csendes-óceán térségében a passzátszelek nyugatról kelet felé fújnak. (1. kép) A mozgást követően a trópusi meleg a tengerfelszínt felmelegíti, így annak hőmérséklete a nyugati részen 6-8 fokkal magasabb, mint keleten (2. kép). A passzátszél nem csak a víz hőfokára, de magasságára is hatással van, így nyugaton, Indonéziánál a tengerszint kb. fél méterrel magasabb, mint keleten Ecuadornál. Hogy ez az egyenlőtlenség megszűnjön, keleten a mélyebb szintekről hideg víz áramlik fel (3. kép), hogy csökkentse az egyenlőtlenséget. Ez a hidegebb, tápanyagban gazdag víz nagyon fontos a dél-amerikai halászatban.

A különböző vízhőmérséklet hatással van természetesen a térség egész időjárásása is (4. kép), így vannak Indonéziában esőerdők, vagy Peruban, Chilében, Argentínában sivatagok.

2) El Niño

El Niño-s években azonban a gyenge szelek miatt a meleg víz elfoglalja a Csendes-óceán teljes trópusi területét. Ez természetesen korlátozza a hideg víz feláramlását keleten, és a váratlan meleg víz miatt radikálisan csökken a tengeri hal-és növényvilág. A felhők és a velejáró csapadék, melyek a melegebb, párásabb területek felett alakulnak ki, most szintén kelet felé mozdulnak. Így a nagyobb mennyiségű esőzések, melyek általában Indonézia trópusi esőerdőit érik, most Peru és Chile sivatagai felett hullnak alá. Ez az oka az erdőtüzeknek Indonéziában vagy az áradásoknak Dél-Amerikában.

Ezek az események a légkört instabillá teszik, és nagy változásokat okoznak a Föld jelentős részének időjárásában és csapadékában, messze a Csendes-óceán egyenlítői térségétől.

Néhány példa: Az USA északi részén melegebb időjárást okozhat, a dél-keleti részeken viszont több esőzést. (1. kép) Ausztráliában nagyobb az esélye a szárazságnak és erdőtüzeknek, az Atlanti-óceán korallzátonyai elhalásnak indulnak, Indonéziában az óriási szárazság miatt a termények kiszáradhatnak. (2. kép) Indiában és Sri Lankán a nagy forróság miatt vízhiány léphet fel, vagy Dél-Afrikában az emberek még nagyobb eséllyel néznek szembe járványokkal vagy alultápláltsággal. (3. kép)
El Niño időszakok 2-7 évente fordulnak elő.

3) La Niña

A La Niña (akit El Niño kistestvérének is neveznek) a normálisnál hidegebb tengerfelszínt jelenti. La Niña idején a keleties passzátszelek megerősödnek, és Dél-Amerika nyugati partjainál a hideg víz feláramlása intenzívebbé válik. A tengerfelszín hőmérséklete 4 Celsius fokkal az átlagos alá esik. A La Niña nagyon stabillá teszi a légkört, és közel ellentétes éghajlati hatásai vannak, mint az El Niño-nak. Ez a jelenség durván fele olyan gyakran fordul elő, mint az El Niño. A La Niña később vált szélesebb körben ismertté, mint az El Niño, mert a halászatra gyakorolt hatása inkább pozitív, így kisebb figyelmet kapott.

Ami Kanadát illeti, tavaly El Nino telünk volt, s ezt az egész világ láthatta az olimpia alkalmával. Most nagyon úgy tűnik, hogy La Nina tél elé nézünk, amiből máris kaptunk ízelítőt a nyugati parton. British Columbiát már szeptemberben elérte egy-két komolyabb havazás, így több síparadicsom a szokásosnál korábbi nyitásra készül.
Sok találgatás/előrejelzés folyik, vajon milyen télre számíthatunk errefelé. Több szakember szerint a "kislánynak" köszönhetően lassan jön a tél, de ha ideér, akkor megmutatja majd a foga fehérjét. :) Az már szinte biztos, hogy a La Nina a szokásosnál hidegebb telet jelent számunkra, de hogy több csapadékot is - és főleg, hogy milyen formában -, arról már eltérnek a vélemények.
Whistler szakemberei szerint, az La Nina telek mindig több havat hoztak, átlagosan 1.100 cm-t az üdülőközpont környékén, azaz 100 cm-rel többet az átlagosnál, és a legmagasabb rekord is La Niná télhez köthető: a 1998-99-es szezonban 1.693 cm hó esett.
Hamarosan kiderül, mire számíthatunk, de azért remélem, hogy a hideggel nem szalad el a ló - vagyis a kislány! ;)

Vízisportok

2010-11-09T08:10:00.003-05:00

Kaptam visszajelzéseket a környezetemből, hogy ahogy ők sem, valószínű néhányan mások sincsenek teljesen tisztában ezekkel a vízi sportokkal. Így íme néhány kép a legnépszerűbb nyaralós vízisportokról.

Köszönöm Cs. a kite szörffel kapcsolatos megjegyzésed. Ma már annyi mindenre nem alakul ki magyar szó, csak egyszerűen átvesszük az angolból. Szerintem ez egy kicsit sajnálatos, hiszen ahogy Te is említetted a "hullámlovaglást", sok mindennek ugyanígy meglehetne a magyar változata.

Most persze kihagyom az olyan sportokat, mint a vízilabda vagy a triatlon. Csak azokról kerestem képeket, amelyek nyaralásokkor nagyon népszerűek és amikkel mi is mindig szembetalálkozunk, viszont talán nem mindenki ismerős az angol neveikkel.

Scuba Diving - A búvárkodáshoz általában előzetes tréning is szükséges. Ha jól emlékszem, felénk az ún. PADI elég elterjedt, de nagyon sokféle létezik még.

Skurfing - másnéven surf-water-skiing vagy surf-skateboarding. Itt egy szörfdeszkán áll az egyén és egy hajóhoz kötve húzzák. (Ennek van olyan változata is, amikor csak a lábukon állnak és nincs alattuk deszka. Őrület... :)

A Jet-skit tudom, mindenki ismeri, de azért beteszek erről is egy képet, hiszen sokak vízparti nyaralásához hozzátartozik. :)

Kitesurfing - Ugyanúgy egy deszkán állnak, mint a Skurfingnél, de itt nem hajóhoz vannak kötve, hanem egy sárkányhoz/kite-hoz. Nekem tűnik csak veszélyesnek?

Parasailing - Itt megint egy hajóhoz vagyunk láncolva, viszont ez esetben mi vagyunk felül, plusz az ejtőernyőnk. Kicsit más ez, mint az általános ejtőernyő, ezért sem parachute a neve, hanem parasail. (Ez nekem mindenhol nagyon tetszett es szeretném is egyszer kipróbálni. :)

A Raftinget sem kell már bemutatni, Kanadában különösen népszerű. :)

A Windsurfing a surfing és a sailing (vitorlázás) kombinációja, de egészen kezdők vagy gyerekek is kipróbálhatják. :)

Snorkeling - Ez a búvárkodás egyszerűbb, vizipipás változata. Sokfelé ez is nagyszerű élmény ám, Arubában pl. mindenképp. :) Az alábbi kép is Arubán készült.

Banana Boat - Ez is vizijárműhöz kötött szórakozás, itt viszont többen ülnek a hajón és azt mondják, nagyon jó. :) Plusz azt is hallottam, hogy utólag kicsit fájdalmas. ;)

Arubán ez volt a legnépszerűbb vizisport, legalábbis a közelünkben. Cselesen wave-runners a neve, amihez elég nehezen találtam képet, mert erre a szóra a jet-ski jön be. Végül megtudtam, hogy hivatalosan Tubingnak hívják, és szinte sorban álltak, hogy kipróbálhassák. :) A képen és a videón is épp a hotelek látszanak sorba, többek között a miénk is.

Sea Trek - Ez szintén közkedvelt szórakozás Arubán, főleg ha azt nézzük, hogy sem búvárkodni, de még úszni sem kell tudni hozzá. Mégis, a résztvevők életközeli képet kapnak a víz alatti világról egy kis séta alkalmával. Abszolút nem veszélyes és hihetetlen jó szórakozás az egész családnak (gyerekenek 8 év felett). Ehhez is van egy kis videó.

A De Palm Tours az egyik legjobb utazásszervező társaság Arubán. A katalógusuk itt tekinthető meg angol és spanyol nyelven. Mi is velük jártuk körbe a szigetet és nagyon meg voltunk mindennel elégedve.

Aruba - One happy island!

2010-11-06T20:43:00.000-05:00

Az egy hetes arubai út, majd itthon jó pár napos internet- (és telefon) nélküliség után végre újra itt vagyok. :)

Aruba - mondanom sem kell - gyönyörű volt és valóban egy pihentető, felfrissítő, energetizáló hetet töltöttünk ott. Nem véletlen, hogy a sziget mottója, a bejegyzés címeként is szereplő mondat: 'Aruba - One happy island' (Aruba - egy boldog sziget). Ez a mondat látható még az autók rendszámtábláján is. :)

Rhone shipwreck - Rhone hajóroncs

A sziget szerintem a tengeri sportok szerelmeseinek egy igazi paradicsom, habár a szárazföldön is sok érdekes felfedeznivaló van. Több, nagyszerű tengerpartjuk van, ezek közül az egyik legismertebb a Baby Beach, ahol a víz olyan sekély, hogy egészen kicsi gyerekeknek is ideális szórakozóhely. (Persze innen ered is a név :) Aruba szinte minden partja alkalmas a vizipipás búvárkodásra, de akik még izgalmasabb élményre vágynak a víz alatt, azoknak a "reef and wreck diving" (zátonyokat és hajóroncsokat látogató búvárkodás) a válasz. Mivel szélcsend szinte sosincs - ami nagyon-nagyon kellemes hőérzetet biztosít -, Aruba a szörfösök és kite szörfösök ("sárkányszörfösök??" - tudja valaki, ez hogy van magyarul?) egyik nemzetközileg is kedvelt célpontja. Természetesen itt is bérelhető jet-ski, sunfish, wave-runner vagy tube, ami mind-mind nagyszerű szórakozás. :)

Akik kirándulni szeretnek, azoknak az Arikok Nemzeti Park lesz a célpont. A parkot 2000-ben nyitották meg, ami összesen 32 négyzetkilométer. A terep időnként igencsak göröngyös, igazi kihívás lehet. Sokan ezért nem gyalog, hanem jeep-pel vágnak neki a parknak. Az elhagyatott sivatag látványa szinte el is feledteti az emberrel, hogy egy picike karib-szigeten van éppen. A park Aruba szíve is egyben, hiszen bővelkedik a szigetország növény- és állatvilágában, sőt itt megtalálható mindhárom földtani képződmény is, ami a sziget sokszínűségét adja: a láva, a kvarz diorit és a mészkő. Az a kétféle kígyó- és madárfaj, ami kizárólag csak ezen a szigeten él, itt megtalálható. Láthatunk 1000 éves indián falfestményeket is az őslakos Arawak indiánoktól, akik eredetileg Venezuelából hajóztak át a szigetre. A szigeten felfedezett relikviák i.e. 2500-ig vezetnek vissza.

Íme a parkról, illetve annak flórájáról és faunájáról egy kis videó:

A hotelek a sziget észak-nyugati partján találhatók, egészen pontosan a Palm Beach-en. Aruba fővárosa, Oranjestad nincs túl messze, így akár taxival, akár a helyi busszal is megközelíthető, ami összeköti a várost a nagy hotelekkel. De nem kell egészen a városig menni, ha vásárolgatni szeretnénk, mert a hotelek közelében sok kis üzlet található, hangulatos éttermekkel, bárokkal tarkítva.

Ha pedig már a nevezetességekről kezdtem el írni, akkor semmiképpen nem hagyhatom ki a következőket:

Alto Vista Chapel: Ez a templom a legelső, legrégebbi templom a szigeten, aminek eredetijét 1750-ben építette egy spanyol misszionárius, Domingo Antonio Silvestre. A templom nagyon szép, csendes, igazi vidékies arubai tájon található.

California Lighthouse: A világítótornyot a Californian nevű hajóról nevezték el, mely 1912-ben vészjelzéseket fogott a Titanicról süllyedése közben. A hajó pár évvel a Titanic szerencsétlenség után süllyedt el az aruibai partok közelében, ami mai napig kedvelt célpontja a búvároknak. Plusz a világítótorony közelében fekszenek az ún. Californiai Fehér Homokdűnék (California White Sand Dunes), ahol a fiatalok imádnak homokszörfölni. Olyasmi ez, mint télen szánkózni, csak éppen nyáron és homokon. Aki ki meri próbálni, erős nadrágot vigyen magával! :)

Már a hotelünk ablakából látható volt egy szélmalom (De Oude Molen - Windmill), ami mint kiderült, szintén helyi nevezetesség, és ahová egyszer tévedésből el is sétáltunk. Eredetileg 1804-ben épült Hollandiában, onnan szállítottál át darabokban Arubába és építették újra 1960-ban. Ma étterem múködik benne, úgy hallottuk, elég jó.

Natural Bridge: Aruba egyik leghíresebb nevezetessége ez a "Természetes Híd", ami egy természetes korál-mészkő képződmény és egyben a világ egyik legnagyobbika. Mármint volt. Ugyanis 2005 szeptemberében egy éjszaka összedőlt. 23 méter magasan állt a tengerszint felett és átmérője több, mint 30 méter volt. A történtektől függetlenül a helyszín mai napig része az országnéző túráknak, így jutottunk el mi is ide. Szerencsére van egy kisebb az eredeti mellett, aminek neve Baby Bridge, ezt látjátok a fenti képen. (A fényképalbumba persze majd bekerül az eredeti látványosság is, mai állapotában.)

Végül még pár szó a Natural Pool-ról (Természetes Medence) is, ami egy sziklákkal körülvett természetes medence képződmény. Aruba egyik legegyenetlenebb, leggyöröngösebb területén található, ami kedvelt kikapcsolódást jelent az úszni, de leginkább ugrani vágyóknak. Legtöbben ezért látogatnak el a Natural Pool-hoz, hogy a szikláról leugorhassanak a természetes, védett óceáni medencébe.

Visszaszámlálás 6.

2010-10-22T06:27:00.001-05:00

Persze mostanra már mindenkinek megvan a megfejtés, hogy holnap Arubába repülünk egy hétre. :) Kata volt az első, aki megfejtette az ország nevét, így gratulálunk neki! Kata, kíváncsi lennék, mi segített, hogy ilyen gyorsan meglett a válasz? (Írd meg kérlek a teljes neved és címed emailben, hamarosan megy majd Feléd a kis arubai szuvenír. :)

Nincs is más hátra, minthogy az út előtt egy kis ízelítőt adjak a szigetről és magáról a hotelről.
Mi készen állunk: fényképezőgép feltöltve, naptej, kalap, könyvek bepakolva - kalandra fel, megyünk Arubaaaaaa! :)

Visszaszámlálás 5.

2010-10-21T10:00:00.002-05:00

6/5.

Igen, ez maga a szigetország, ami a Karib-tenger térségében található.
Mai napig megmaradt holland fennhatóság alatt, habár autonóm terület. Az 1900-as évek eleje óta gazdasága a Venezuelából behozott kőolaj finomítására és exportálására alapszik. Manapság persze az idegenforgalomnak is jelentős szerepe van, sőt (Vespucciékat meghazudtolva) az aranybányászat és az aloe-export is fontos része az ország gazdaságának.
Egyetlen repülőtere és három kikötője van, a kiépített utak hossza pedig csupán 800 km.

Visszaszámlálás 4.

2010-10-20T09:00:00.001-05:00

6/4.

A fenti képen az ország címerét láthatjátok, amit 1955 óta használnak.

1. Az aloe a sziget jólétének elsődleges forrását reprezentálja.
2. A második kép az ország sziget jellegére utal.
3. A kézfogás jelképezi az ország nyitott, barátságos hozzáállását más népekkel szemben.
4. A fogaskerék a sziget kulcsiparágát jelzi, mint legfőbb bevételi forrás.
5. A középen található kereszt a vallásosság szimbóluma.
6. A címer tetején ülő oroszlán az erőt és bőkezűséget jelképezi.
7. A babérlevél pedig a béke és barátság jele.

Visszaszámlálás 3.

2010-10-19T10:24:00.001-05:00

6/3.

Az ország egészen picike, egészen pontosan 36 km hosszú és 11 km széles.
1636-ban hollandok szállták meg a szigetet, felismerve a sziget stratégiai fontosságú elhelyezkedését. A II. világháborúban az itteni olajfinomító volt a térség legnagyobbika, melynek fontos szerepe volt a szövetségesek ellátásában.
Az ország mai államformája alkotmányos monarchia, a hivatalos nyelvek pedig - nem nagy meglepetés - a holland, angol és spanyol.

Visszaszámlálás 2.

2010-10-18T17:00:00.051-05:00

6/2.
Európaiak az országról először 1499. körül hallottak, Amerigo Vespucci és Alosno de Ojeda utazási leírásaiból. Vespucci egyik, Lorenzo de Medicinek írt levelében úgy jellemzi a szigetet, hogy a környék "Brazil fával" van tele és a házak építészeti stílusa Velencééhez hasonló. Egy másik levelében arról is említést tesz, hogy a szigeten hatalmas emberek élnek, ezért is nevezték el először az "óriások szigetének" (la isla de les gigantes). Később Vespucciék meggondolták magukat és átkeresztelték "haszontalan szigetre" (isla unitíl), mivel aranyat nem találtak a környéken.
Eleinte a sziget spanyol gyarmat volt, és a teljes őslakosságot rabszolgasorba kényszerítették, hogy dolgozni vihessék őket más spanyol gyarmatokra. Történészek szerint a sziget őslakossága az 1800-as években ki is halt.

Visszaszámlálás...

2010-10-17T17:00:00.001-05:00

Jövő hét szombaton újra utazunk.... Egy olyan országba, amiről bevallom, még sosem hallottam, mielőtt fel nem vetődött, mint úticél.... Számomra minden utazásunk tervezése csupa izgalom, főleg, hogy korábban nem sokat utazgattam a világban. Ha az ember más kontinensen él, teljesen más vidékek, kultúrák lesznek elérhetőek, mint Európából. Ez persze teljesen érthető, és egyben igazán izgalmas.

Arra gondoltam, az új ország felfedezésébe miért ne vonhatnálak be titeket is? No persze már akit érdekel... ;)
Mától minden nap - előre időzítve - rövid információkat olvashattok arról a helyről, ahová utazunk. Minden nappal plusz segítségeket kaptok a helyről, igyekszem úgy összeállítani, hogy a dolog idővel egyre könnyebb legyen. (Ez még nekem is kihívás most. :)

Aki legelőször kitalálja az ország nevét, annak küldök majd ajándékba valamit onnan (vagy már itthonról), de mindenképpen valami kis helybéli szuvenírt. :)

6/1. Jöjjön akkor az első leírás a hatból:

Egy szigetországról van szó, ami kb. három és félszer akkora, mint a Szentendrei-sziget. (Igen, olyan kicsi...) Éghajlata igen száraz, az évi átlagos csapadékmennyiség 500 mm körül mozog. A passzátszerű forgószelek tovább fokozzák a szárazságot. Felszíni édesvizek nincsenek, ivóvizet a világ egyik legnagyobb tengervíz-sótalanítójából nyernek. Felszíne inkább kopár, amit itt-ott díszítenek kaktuszok vagy a szigetre oly jellemző típusú fák. (Ennek még nem árulhatom el a nevét.) Talán még annyit elsőre, hogy lakossága kb. 102.000 fő.
A többit majd holnap... :)

Hálaadás - Thanksgiving

2010-10-11T08:23:00.001-05:00

Újra itt van október második hétfője, azaz Hálaadás napja. Mivel igen nagy és fontos ünnep ez itt Észak-Amerikában, így újra írok pár sort ezévben is (ahogy tettem korábban is...). Magáról az ünnepről és annak történetéről már írtam, ezévben a pulyka kerül a középpontba. :)

Igaz, manapság egyértelműen a pulyka a Hálaadási ebéd/vacsora legfontosabb kelléke, kevesen tudják, hogy nem volt ez mindig így. 1621-ben, amikor a telepesek és a Wampanoag indiánok először ünnepelték a Hálaadást, sok minden más is került az asztalra a pulyka mellett. Mivel annak idején bővelkedtek olyan zsákmányokban, mint a homár, kacsa, liba, fóka, angolna, tőkehal stb., valószínűleg ezek is részei lehettek a nagy ünneplésnek. Amiben azonban a történészek egészen biztosak, az az őz hús és szárnyas vadak. Ennyi változatos étel mellett miért lett a pulyka napjaink hálaadási étele?

Az egyik monda szerint Hálaadáskor Elizabeth királynő - a 16. századi Anglia királynője - sült libát evett éppen, amikor megtudta, hogy a spanyolok hajója elsüllyedt útközben, akik éppen Angliát készültek megtámadni. A királynő nagy örömében még egy óriási sült libát rendelt, hogy megünnepeljét a jó hírt. Így lett Angliában a szüretelési lakoma fő dísze a liba. Amikor később az angol telepesek megérkeztek Amerikába, a libát pulykára váltották fel, mert vad pulyka hatalmas számban élt a területen annak idején.

Tudtad-e:

A fiú pulyka beceneve "tom", a lányoké "hen".
A vad pulyka fejének és nyakának csupasz része kékre is változhat párzás közben (ha pedig ált. izgatott, akkor élénk piros).
Egy érett pulykának több mint 3500 tolla is lehet.
A vad pulyka nagyon gyors, akár 55 km/mérföldes sebességet is elérhet.
A pulyka eredetileg Mexikóból származik és a 16. században jelent meg Európában.
Csak a hím pulyka "kukorékol", a nőstények valamiféle kattogó hangot adnak ki.

U.I.: Szokás szerint, a mi hálaadási ebédünk is jön majd hamarosan - képekben. :)

Scotiabank Marathon

2010-10-09T08:23:00.002-05:00

Pár héttel ezelőtt zajlott a városban az ún. Scotiabank Marathon, az ország egyik legnagyobb marathonfutó versenye. Mint megtudtam, a munkahelyem egyike azon 13 szervezetnek, akik képviseltethetik magukat a versenyen. A rendezvényre csakis meghívásos alapon lehet bejutni, és a Liberty Village-et (az egyik városrész) a St. Christopher House képviseli. Mivel néhány korábbi munkahelyi rendezvényen fotóztam már, így a nagyfőnök megkért, lennék-e a St. Chris fotósa ezen a megmozduláson is. Persze gondolkodás nélkül, örömmel mondtam igent - akkor még nem tudva, hogy ez vasárnap reggel 5 órai kelést jelent majd... A verseny ugyanis kora reggel kezdődik, én pedig jó messze lakom a parttól, ahová időben le kellett jutni.... Na de mindettől függetlenül komolyan örültem a dolognak és borzasztóan jól éreztem magam. :)) 22.000 futó indult a versenyen, egészen fiataloktól 80 felettiekig. Persze a távok között választani lehetett, úgy mint marathon (42.2km), fél marathon (21.1km) vagy az 5km és minden távon voltak futók illetve sétálók is. Csak két példa: az egyik futónak, Kyle McNamara-nak a 10 éves lánya és 9 éves fia is lefutotta életük első 5 km-es versenyét; míg a79 éves Ed Withlock, Miltonból a fél marathont másfél óra alatt futotta le... wow....

Nagyon jó élményt volt fotózni a futókat és a munkatársaimat, akik fantasztikusan szurkoltak, buzdítottak mindenkit, aki elfutott a pódiumunk előtt. Íme a versent térképe, ahol mi a 3-as standot képviseltük.

Minden résztvevő szervezet egy-egy táma köré szerveződve készül a szurkolásra, hiszen a városrészek is versengenek egymással. A St. Chris témája a kultúrális sokszínűség ünneplése volt, mindazon nemzetiségeké, akikkel nap mint nap együtt dolgozunk. Mellesleg a versenyzők is 40 ország képviselői közül kerültek ki. Persze futóink is voltak minden távon, akik a verseny előtt pénzadományokat gyűjtenek, hiszen az egész rendezvény egyik fő célja éppen az adománygyűjtés. Tavaly, a Scotiabank Marathon 20. évfordulóján 2.3 millió dollárt sikerült összegyűjteni 99 helyi jótékonysági szervezet számára.

"Scotiabank is especially proud to be able to support and enrich this great city through the Scotiabank Toronto Waterfront Marathon and the Charity Challenges that come with it," said John Doig, Scotiabank Senior Vice-President, Marketing. "As we wrap up 20th anniversary celebrations, we can really take pride in how the Marathon benefits important community causes and how far it has come over the past 20 years."

Íme egy kis videó, amit a képekből állítottam össze:

Scotiabank Marathon 2010 from Livia on Vimeo.

Toxic sludge floods Hungary villages - Updated*

2010-10-07T20:09:00.001-05:00

Nehéz bármit is mondani mindarra, ami nemcsak Európában uralja a médiát az utóbbi napokban. A Devecser környékén működő timföldgyárból kiömlő maró iszap eszméletlen pusztítást okozott, a hosszútávú károkra pedig gondolni sem tudok... :((

Szörnyű látni, hogy az emberek mindenféle védőfelszerelés nélkül dolgoznak, mert nincs elegendő munkáskesztyű, maszk vagy gumicsizma... Remélem sikerül ezen a helyzeten javítani mihamarabb, hiszen tudom, hogy sokfelől érkezik a segítség. Minden nehézség ellenére jó érzés látni, mennyire összefognak az emberek és igyekeznek minden emberi mértékkel mérhetőt megtenni. Azt gondolom, hogy erről az összefogásról jóval többen kéne beszélni otthon, mert ez az, ami erőt, hitet ad egy országnak és erre otthon is fontos, hogy büszkék legyenek az emberek!
Kanadában élve nap mint nap látom, mennyire "meglovagolják" a pozitív történéseket is és mennyire fontos a kanadaiaknak, hogy büszkék legyen arra, mire lehet. Szeretném, ha ebben mi is jobbak lennénk és a pánikkeltés helyett jobban koncentrálnánk és visszhangoznánk a pozitív dolgokat. Én mindenesetre nagyon büszke vagyok arra a hatalmas munkára, amit az emberek végeznek a hét eleje óta!!

Tudom, hogy mindenfelé írnak a történtekről, így újat mondani nem tudok. Viszont mégis muszáj volt írnom valamit a történtekről. Ha mást nem, legalább minél szélesebb körben megosztani, hová, hogyan, mit lehet küldeni a katasztrófasújtotta területekre országon belül és kívül. Minél több helyen írunk erről, annál jobb!!

Mire van a legnagyobb szükség:

- gumicsizma (különösen 38-44-es méretig)

- gumikesztyű

- egészségügyi maszk

- védőszemüveg

- matracok

- párnák

- paplanok

- takarók

- meleg ruhák

- alsóneműk (zokni, bugyi, trikó gyerekeknek is)

- tisztálkodási szerek (vécépapír, fogkrém, fogkefe, pelenka, stb.)

- tisztítószerek

- cipő

- tartós élelmiszerek (konzer, kenyér, tea, stb.) és ezek tárolására alkalmas zacskók

- szemeteszsákok nagy mennyiségben

- elem

- gyertya

- törülköző

- pelenka

A fentieken kívül nagyon sokféle más adomány is fontos és nélkülözhetetlen. A helyi iskolák pl. teljesen megsemmisültek, így mindenféle iskolai felszereléseknek, tankönyveknek, íróeszközöknek, stb. nagyon örülnének a helybéli gyerekek. Különféle háztartási eszközök, vagy a mindennapi élethez szükséges egyéb dolgok is nagyon hiányoznak most az ottani családoknak.

Az adományokat az alábbi címekre várják:

- Ajka-Padragkút, Padragi út 62.

- Kristály-Völgy Egyesület, Ajka Sport u 14. /a Bányász Sportpálya szürke épülete, itt este 11 óráig várják az adományokat/.

- Budapest, 1132. Budapest Váci út 6. 4 em. 4., Helpfamily Kft. (a cég Budapesten összegyűjti az adományokat, és továbbítja Devecserbe, ahol a devecseri nyugdíjas klub segít a szétosztásban)

Ivóvízre is hatalmas szükség van, amit az itt látható regionális központokban gyűjtenek:

- Budapesten a XXI. kerületben, a II. Rákóczi Ferenc út 195-197.

- Győrben a Zöld utca 22.

- Debrecenben a Rigó utca 56.

- Tatabányán a Búzavirág út 3.

- Miskolcon a Repülőtéri út 4.

- Veszprémben a Gerenda utca 4-6 alatti címre vihetik adományaikat hétfőtől-péntekig, 8 és 16 óra között.

A segíteni szándékozók a 1752-es Nemzeti Segélyvonal hívásával egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttathatnak el a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak az öt legnagyobb magyar karitatív szervezeten keresztül. A gyűjtőszámláló állása, a telefonhívások számának alakulása folyamatosan ellenőrizhető a Nemzeti Segélyvonal honlapján, ahol figyelemmel követhetők az OTP számára közvetlenül érkező befizetések is. A 1752 jelenleg a Magyar Telekom és az Invitel vonalas készülékeiről, illetve a T-Mobile hálózatából hívható.

A Magyar Vöröskereszt gyűjtést szervez a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére.

Számlaszám: K&H Bank 10405004-00026547-00000000

közlemény: "ISZAP"

IBAN szám: HU37 1040 5004 0002 6547 0000 0000

SWIFT: OKHBHUHB

Segélyvonal: 1749 (minden hálózatból hívható)

A Telenor, a T-Mobile, a T-Home, a Vodafone, az Invitel és a UPC kedden délután ismét elindította a 1749-es segélyvonalat. Az adományokból befolyt összeget a Magyar Vöröskereszt juttatja el a rászorulóknak. Az 1749-es számot hívó vagy az erre a számra az „ISZAP” szót szöveges üzenetben küldő ügyfelek 200 forintot adományoznak.

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet az 11705008-20464565-ös számlaszámon „Vörösiszap károsultjainak megsegítése” megjelöléssel vagy a www.segelyszervezet.hu oldalán fogad adományokat, valamint a 06-1/205-3955 telefonszámon kérhetnek csekkeket a vörösiszap miatt kitelepített családok támogatásához.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat az adományokat "iszapkárosultak" megjelöléssel az OTP Banknál vezetett 11784009-20200673 számú számlán fogadja a karitatív szervezet.

A Magyar Református Szeretetszolgálat az alábbi számlán várja az adományokat: CIB BANK 10702019-85008898-51100005 a megjegyzés rovatban az "iszapkárosultak" megjegyzést kérik feltüntetni.

A Katolikus Karitász az adományokat a 12011148-00124534-00800007 számú bankszámlára várják, a közlemény rovatban az "ISZAPÁR" megjegyzést kérik feltüntetni.

Mi, külföldön élők elsősorban pénzadománnyal tudunk segíteni, de akárhonnan is, segítsünk mindannyian lehetőségeinkhez mérten!

*UPDATE:
A nemrég létrejött Magyar Kármentő Alap belföldi számlaszáma:
11794022 - 22222222
A külföldről küldött pénzbeni támogatást pedig erre a számlaszámra lehet utalni:
HU 28117940 - 2222222222 - 00000000

Nem létezik "tökéletes"

2010-10-03T18:36:00.000-05:00

Me, today morning in my Tweety pyjamas - Én ma reggel a Csőrikés pizsamámban

"Nincs olyan, hogy tökéletes"

Be kell valljam, én mai napig törekszem a tökéletességre. Valami mai napig azt súgja belülről, hogy a cél mindenben elérni a tökéletest. Meg is van ennek az ára természetesen a mindennapokban...

Szeretnék tökéletes lenni a munkahelyemen... Gyakran van bennem feszültség, főleg a Bántalmazott Nők Programban, hogy ha valaki hozzám jön, vajon megkapja-e a legjobb szolgáltatást... tudom-e azt nyújtani, mint valaki más, aki jóval többet tud mindenről, mint én, aki már évek óta ebben dolgozik...

Szeretnék tökéletes lenni a magánéletben is... tökéletes feleség lenni, tökéletes pótanyuka, tökéletes gyermek, unoka, barát... Mindent tökéletesen tisztán tartani a lakásban, meleg ételt tenni az asztalra hétköznapokon is, sőt néha előrukkolni valami újdonsággal... azaz a lehető legtöbb dolgot minél tökéletesebben csinálni.

No és persze szeretnék tökéletes önmagam lenni... tökéletes nő vonzó, tökéletes testtel, megértő, elfogadó és pozitív lélekkel, és mindenre nyitott, éles elmével... szeretnék minél műveltebb lenni és folyamatosan képezni magam... szeretném, ha mindig lenne időm magamra - a hajamra, a körmeimre, a bőrömre..., és néha még az a kényszerképzetem is támad, hogy meg kéne felelnem mindenkinek. Természetesen a listát sorolhatnám még egy ideig...

Minden próbálkozásom ellenére a szívem mélyén tudom, hogy tiszta hülyeség ez a próbálkozás. Tudom, hogy tökéletesség, mint olyan, nem létezik. Éppen ezért tartom fontosnak és nagyszerűnek Brene Brown új könyvét, The Gift of Imperfection (A tökéletlenség ajándéka) címmel. Hiszen ez a görcsös akarás olyan sokunk életét megnehezíti - abszolút feleslegesen. Tudjátok, az a görcsös akarás, hogy nem vagyunk elég szexisek, okosak, csinosak, sikeresek, magasak vagy vékonyak, viccesek vagy komolyak, kitartóak, kemények, vagy éppen gyengédek és törődőek stb., stb., stb. Sokkal inkább kéne arra törekednünk, hogy fel merjük vállalni önmagunkat, minden gyengeségünkkel, idétlenségükkel, sebezhetőségünkkel együtt!! Hogy merjük elhinni: jók és elegek vagyunk így, ahogy vagyunk! (Mert igen, ez az igazság... :)

Éppen ezért gondoltam, hogy csatlakozom Brene "Perfect Protest"-jéhez, amihez annyit kellett tenni, hogy felteszek magamról egy képet, egy, a témához fűződő gondolattal. Amint a kép is mutatja, itt ülök reggel, az egyik legidétlenebb, Csőrikés pizsamámban, fésületlenül, make-up nélkül, kezemben egy számla borítékjára írva az én tökéletesség elleni tiltakozásomat: "Nincs olyan, hogy tökéletes". Ebben hinni persze azt is jelenti, hogy el tudjam engedni magát az igényt a tökéletességre. Az pedig nem is olyan egyszerű, mint hinnénk. Viszont próbálkozom minden nap, és minden nap tanulok... időnként hasra esek, de aztán felállok, tanulok a történtekből és tapasztaltabban megyek tovább. :) Végül is erről szól az élet, nem igaz?

Pár szó Brene könyvének előszavából:

"For many years I believed that being my best self meant trying to be perfect. After studying shame, authenticity, and courage for ten years, I realized that I was wrong. Yes, it took that long. I'm hardheaded and I was very invested in being right. Here's what I learned:

Being our best selves is about cultivating the courage to be vulnerable, authentic, and imperfect. Perfectionism, on the other hand, is the belief that if we live perfect, look perfect, and act perfect, we can minimize or avoid the pain of blame, judgment, and shame. It's that simple. Perfection is not about healthy striving or being our best, it's how we protect ourselves.

In the new book, I write, "Perfectionism is a twenty-ton shield that we lug around thinking it will protect us when, in fact, it’s the thing that’s really preventing us from taking flight."

Putting down the perfection shield is scary. Finding the courage, compassion and connection to move from What will people think? to I am enough! is not easy. But however afraid we are of change, the question that we must ultimately answer is this:

What’s the greater risk? Letting go of what people think or letting go of how I feel, what I believe, and who I am?"

My Book Fairy Story - UPDATED (Frissítve)*

2010-08-22T10:09:00.002-05:00

Előre is elnézést, hogy a következő bejegyzés angolul lesz, de a project, amiben részt vettem ezt követeli meg (hogy a többi résztvevő is elolvashassa). Book Fairy - Könyv Tündér - voltam a legutóbbi hazalátogatásunk során, és az erről szóló történetet már régen közzé kellett volna tennem, hogy Christine is megtehesse ugyanezt az ő oldalán. Íme hát az én Book Fairy történetem:

This year I was super excited about going back home to Hungary. I haven’t been back for more than a year and a half - the longest period in my life. At the same time, I had a promise to keep, a very inspiring project to be a part of.
The Book Fairy logo has been displayed on my blog a while before I had signed up to be a Book Fairy last year. Being a big fan of Christine’s work as an artist, I cannot express how happy I was when she agreed to have me as one of her Book Fairies.

„Imagine that you are going about your day, minding your own business, doing what you normally do here, there and far away. Imagine noticing something out of the corner of your eye, a package in a brown paper bag with the words "This is a gift for YOU" written on it. Would you know that the YOU in that message was YOU? Would you dare accept a gift from a total stranger left on the windshield of your car, in your bicycle basket or on a bus bench?”

Christine’s book – the Ordinary Sparkling Moments – was published in 2008. One of her biggest dreams came true with this project, for which she felt truly blessed. The 100 Book Project is her “experiment, exploration of gratitude, of sharing a gift in every sense of the word.” This means that 100 books have been given away, left here and there in the world, from Tokyo to Washington, from Brazil to Namibia.

Not long before our trip to Hungary, I received “The Book”, which was destined to be placed in Hungary. The beautiful capital city of Budapest offered plenty of places that would have been perfect for the cause. A lovely coffee shop somewhere along the shores of the river Danube, Heroes’ Square - not to mention the famous Chain Bridge or Castle Hill. I planned to take wonderful photos of the surrounding area, of the book itself, and I hoped to snap a picture of the lucky person who would find the gift from Christine. Moreover, I also planned to record a small video of the exciting moment. As we usually stay in Budapest for the last three days of our trip to Hungary, I was really looking forward to the last couple of days. Clearly, I was full of great ideas.

Life had a different plan however.

To begin with, British Airways canceled our flight from Budapest to London, due to a strike. We were really worried that we were not going to be able to return to Toronto in time, which was of course crucial for both of us (I was to start a new job, for example). Just to be sure, we decided to change our return flight to a day earlier. While this meant less time in Budapest, I still had plenty of opportunity to find the “perfect” spot for the book. I only wished for good weather and little to no rain.
After we settled at our hotel, we went out for lunch. We had also scheduled two meetings for the afternoon; one with my ex-husband Szabolcs, and another with Attila - a friend from Toronto who moved back to Hungary, met someone special and had a baby girl with her.
Unfortunately, the weather did not cooperate, and overcast slowly turned to rain. I decided to leave the placing of the book for the next morning.

During our time with Szabolcs, I slowly became ill. I looked forward to this meeting and I knew Attila will be here soon with his new family, but the cold shivers and headaches did not want to disappear. I tried my best, but after a few minutes I had to excuse myself and go back the hotel. Fortunately it wasn’t too far, and my husband was on my side to help. While the sudden illness forced me to run straight into bathroom, I was nonetheless able to register that my husband’s phone conversation meant that we would welcome our friends in our hotel room. This wasn’t exactly the way we pictured our meeting with them. I was only able to join them for minutes at a time and spent the larger part of the evening in the bathroom.
Despite of this awkward situation, we had a really good time. It was very easy to communicate with Julcsi and we became very good friend in minutes. During our conversation (between two bathroom visits), Julcsi mentioned that she hardly had time to read but needed something inspirational. At that moment, I knew the fate of Christine’s book in Hungary. I decided to tell Julcsi the story of the book project, and with a large headache, unsettling dizziness but a huge excitement in my heart; I gave the book to her.

There was no fantastic pictures of Budapest or a surprise video of the new owner of the book. The weather was crappy and I had an extremely bad time in Budapest. Nothing appeared to be right and yet everything turned out, just as it was meant to be. I was so desperate to complete the project perfectly, that I didn’t realize, that in the end, anything I’ll do would turn out to be “perfect”.
Well, it was one of those “ordinary sparkling moments”.

For the perfectionist in me, it was a great reminder that it doesn’t really matter if things do not turn out as I want them to. Very often – almost always in life – we are only able to connect the dots looking back at our lives and very rarely in advance. Sometimes we have to relax and let life unfold in front of our eyes. I have to learn to believe in my instincts and my inner-self more often and let my rational self loose a bit.

There is so much blessing in your project, Christine! I am truly grateful that you have given me the opportunity to be a part of it. Through this journey, you gave me a gentle sign to believe in myself and know that everything is going to be just fine. Plus, not to forget, that “perfect” things are not always perfect on the outside.

* A magyarországi Book Fairy történet már olvasható Christine blogján. :) Nézzetek be hozzá!

Egy hónap hallgatás után

2010-08-18T18:13:00.002-05:00

Most döbbentem rá, hogy lassan egy hónapja nem írtam a blogra.

Annyira repülnek velem a napok/hetek mostanság, hogy szinte észre sem veszem. Sokan mondják, hogy ez teljesen természetes és ez már csak "rosszabb" lesz, viszont én ennek nem annyira örülök, és nem is szeretném ezt elfogadni. Nem szeretném, hogy észrevétlenül szaladjanak el a hónapok. Hiszem, hogy ez nagyrészt attól is függ, mivel töltöm ki a napjaimat. Egyik nap olyan-e mint a másik, és alapvetően a megszokás visz-e a hátán reggeltől estig? Vagy teszek-e azért, hogy megszakítsam a mókuskereket és olyan dolgok történjenek velem, ami igazán örömet okoz?

Persze "kifogások" is mindig vannak, ami a torontói életemet illetően általában a sok utazás. Egy dolog a napi 8-9 óra munka, egy másik pedig a 2-3 óra utazás, ami hozzájárul minden nap. Valahogy mindig úgy alakulnak a munkáim, hogy messze dolgozom a lakásunktól. Nem mondom, eleinte borzasztóan utáltam a dolgot, de ahogy mindenhez, ehhez is hozzá lehet szokni, sőt lehet teljesen más színben is feltüntetni. :) Például még mindig nem érzem úgy, hogy autóval szeretnék munkába menni minden nap. Egyrészt mert jóval drágább lenne, másrészt pedig mert akkor az az idő csakis a vezetéssel telhetne el. Jelenleg ez az egyetlen biztos időpont, amikor például olvasni tudok. Ennyi munka és ilyen szoros időbeosztás mellett még mindig megvan az a luxus az életemben, hogy napi pár órát olvasással tölthetek. :) Arról nem is beszélve, hogy gyakran mennyire szükségem van erre az időre, hogy kifújjam magamból a munkahelyi feszültséget, problémákat, mielőtt hazaérnék. Szóval ezt is lehet színesebb szemüvegen át nézni, legalábbis én próbálom. Azonban mindez mégsem változtat a tényen, hogy írni kevesebb időm van. Hacsak nem vetemednék arra, hogy a laptopot magammal vigyem minden nap... Ez egyenlőre még nincs kilátásban, így igyekszem másképp megoldani a dolgot.

Mostanában azon agyalok, hogyan tudnám visszaállítani a rendszeres mozgást az életembe. Ez úgy érzem, nagy hiány... Mivel 7 előtt nem igen érek haza hétközben, és ugye esténként még főzni is kell néha-néha, így a megoldás nem olyan egyszerű. Viszont túl sokat ülök egész nap, szóval muszáj erre is megoldást találni.

Első körben beiratkoztam egy fitnesz órára, de ne ám akármilyenre. :) Akinek eddig említettem, mindenki kiröhögött első hallásra...de nem azután, amikor megmutattam azt a videót, ami számomra a legnagyobb inspirációt adta:

Nos igen, hullahoppozni tanulok pár hete. :)))) Miután végignéztem ezt a videót, nem sok kellett, hogy elkezdjek utánanézni a Hoop közösségnek Torontóban. Nem csalódtam, vannak bőven program és órák is mindenfelé a városban. Én Sadie-hez járok órákra, íme egy kis ízelítő tőle is:

De hogy megint ne csak magamról írjak, íme újra egy kis képes összeállítás az utóbbi napok történéseiről. Torontóban (Legközelebb ígérem írok is.) További szép hetet mindenkinek!

Egy mai tüntetés a városban. Az egyik polgármester jelölt (Rob Ford) tegnap kényes témát érintett, mégpedig a bevándorlókét és megkérdőjelezte a város további befogadóképességét.

A Torontói Állatkert legidősebb gorillája meghalt. :(( Samantha, a nyugat-síkvidéki gorilla lány 37 éves volt. Hétfőn szegény újabb stroke-ot kapott (már volt egy korábbija júliusban), így ma elaltatták.

Falfestmény készült el nemrég az elesett kanadai katonák emlékére. A mű egy helyi közösségi program része (Graffiti Transformation Project), amely marginalizálódott fiatalokat foglalkoztat, akik számára komoly nehézséget okoz az elhelyezkedés. (2002 óta egyébként több, mint 150 kanadai katona vesztette életét Afganisztánban.)

Tegnap zajlott a négy torontói polgármester-jelölt élő televíziós vitája...

Csak a hét egyik kiemelt képe a www.blogto.com-ról.

A Perseid meteor zápor nálunk is látható volt 13.-ára virradó éjszaka, amikor is kb. 15-20 hullócsillagot láthattunk óránként. Azt mondják, voltak, akik a Föld más pontjain még szerencsésebbek voltak. Képek itt.

Az anyagi okok miatti, tavaly decemberi bezárás után újra megnyílt a torontói női könyvesbolt (Toronto Women's Bookstore). A tulaj szerint sok még a tennivaló, jelen pillanatban éppen egy kávézón dolgoznak és WiFi elérhetőségen az első emeleten. Viszont a nyitás óta folyamatosan jönnek a különféle kurzus megrendelések a Torontói Egyetemtől, ami egyértelműen jó hír.

Nem hiszem, hogy bárkit meglepne, hogy egy friss statisztika szerint Torontó utcái dominálnak abban a felmérésben, mely a tartomány legrosszabb minőségű utcáit kutatta.

Új, 24 órán át nyitvatartó étterem nyílt a városban a King és Bathurst sarkán, The Counter néven, ami tkp. egy új, egy hónapja nyílt hotel (Thompson Hotels) része. Az étterem retro hangulatot idéz, kellemes környezetet és barátságos árakat ajánl.

Újra a szociális szakmában :)

2010-07-24T21:27:00.003-05:00

Az utóbbi időben messze nincs időm annyit írni, mint amennyit szeretnék, és ezt őszintén sajnálom. A nyári hónapokban annyi minden történik a városban, amiről írni szerettem volna, de ahogy ez lenni szokás, az élet néha másképp rendezi a dolgokat. Ezt abszolút nem panaszként mondom, sőt, épp ellenkezőleg, semmi okom panaszra - csak mindez most azt jelenti, hogy egy ideig nem biztos, hogy minden héten fel tudok tenni egy-egy új bejegyzést. Köszönöm a sok érdeklődést, velem abszolút minden rendben van, de kicsit felgyorsult az életem és kis idő kell, mire felveszem az iramot. :)

Az utóbbi egy év önkéntes munkáiról már írtam korábban, viszont azt hiszem, a helyzetem mélyebb körülírása elmaradt. Akkor hát most bepótolom:

Amikor 5 évvel ezelőtt Kanadába költöztem, nem volt kérdés számomra, hogy mint hivatást, itt is a szociális munkát szeretném választani/tovább folytatni. Persze egy új országban sok mindent előlről kell kezdeni, de legalábbis jó pár lépést visszalépni az otthonihoz képest, így tudtam, hogy nekem is időbe telik majd, mire újra elmondhatom, hogy szociális szakemberként dolgozom. Azonban mint sok mindenki más, én is azt gondoltam, ez valahogy könnyebb, gyorsabb lesz. Sokféle történetet hall az ember a munkakereséssel kapcsolatban - jót is, kevésbé jót is, könnyebbnek tűnőt és nagyon küzdelmeset. Én azt hiszem, valahol középen állok az én történetemmel, de persze ez is egyéni megítélés/világnézet kérdése. :)

Szóval öt évvel ezelőtt eleinte én is takarítással próbáltam hozzájárulni a családi bevételhez, miközben igyekeztem beszerezni a szakmai munkavállaláshoz szükséges papírjaimat (pl. otthoni diplomák itteni elfogadtatása, itteni nyelvvizsga stb.). Azt tudtam, hogy nem fogok rögtön munkát kapni a szakmámban, hiszen semmit nem tudtam az itteni szociális szolgáltatásokról. Így valljuk be, teljesen érthető volt, hogy addig, amíg nincs több helyi ismeretem, addig valami más munka után kellett néznem. Szerencsés voltam, mert pár hónap után két hely közül is választhattam - habár mindkettő magyar cég volt és jó távol az eredeti szakmámtól. Mégis szerencsésnek éreztem a helyzetet, mert sokan hosszú hónapokig keresgélnek, egyre jobban belefáradva és elkeseredve a sok visszautasítástól.

Így történt hát, hogy a Corvina Printing & Design nevezetű céghez kerültem. Eleinte úgy terveztem, hogy csak pár hónapig maradok és meg kell mondjam, a kezdeti nehézségek és a főnököm hozzáállása is ezt erősítette bennem. Az első hónapok amúgy is elég kemények mindenkinek egy új országban, de egy nem igazán barátságos környezetben mindez még jóval nehezebb. Az idő azonban telt, a hangulat oldódott és a munkaóráim is növekedtek. A kis cég grafikai tervezéssel és nyomtatással foglalkozott, és egyre jobban elkezdett érdekelni mindennek a szakmai része. Világ életemben csakis szociális területen dolgoztam, mások problémáival, kríziseivel és volt bennem egy érzés, hogy nem árthat a változatosság... Plusz élveztem a munka kreatív részét, élveztem, hogy valamit én hozok létre, így gondoltam, nézzük meg, merre visz ez az egész...

Időközben persze sosem felejtettem el a szociális munkát, nem is tudtam volna, még ha akartam volna sem... Azt gondolom, hogy ha valaki megtalálja a "hivatását", akkor az szinte az ember vérévé válik. A négy év alatt, amit a Corvinánál töltöttem, megszereztem minden szükséges kanadai papírt, amit csak lehetséges, elvégeztem hétvégi/esti szakmai kurzusokat stb., azaz mindenem megvolt ahhoz, hogy fejest ugorjak a szociális szakmának - ami folyamatosan hiányzott - egy dolog kivételével: ez pedig a szakmai gyakorlat, a "híres" kanadai tapasztalat. Egy teljes állás, plusz napi két-három óra utazás mellett nem igazán láttam, hogyan fogom ezt az utolsó, de abszolút szükséges dolgot megszerezni...

Ahogy azt a már fent említett korábbi bejegyzésben is említettem, tavaly év elején, amikor nálunk is egyre jobban mutatkoztak a gazdasági válság jelei, az én helyem is kezdett kérdésessé válni. A munkahelyem elvesztésének már a gondolatától is eléggé kétségbeestem eleinte, fogalmam sem volt, mihez kezdek majd. A dolgok ráadásul nyár elejére tornyosultak, amikor a legnehezebb elkezdeni munkát keresni, hiszen minden lelassul a nyári hónapokra. Szerencsémre a férjem mellettem állt és a kezdetek kezdetétől fantasztikusan támogatott. Ő volt az, aki először mondta ki, hogy amit most nehéznek vagy rossznak látunk, az talán hosszútávon nem is annyira rossz... hogy talán eljött az ideje, hogy végre elkezdjem megszerezni az itteni szakmai tapasztalatomat. Az ember magától jóval nehezebben adja fel a biztosat, és hát tény, hogy én is így voltam ezzel. Tudtam, hogy munka mellett szinte esélyem sincs a szükséges tapasztalatok megszerzésére, de hogy a biztonságot magamtól feladjam, arra nagyon félve gondoltam.

Most azonban úgy tűnt, hogy az élet maga adott nekem egy hatalmas lökést, mintha azt mondta volna: ok, ha te nem mész magad, akkor majd én kényszerítelek... :) Ezekkel a gondolatokkal erősítettem magam (no és a férjem engem), majd abban állapodtunk meg, hogy egy évet adunk arra, hogy a dolgok kiforrják magukat. Ha addig nem jön össze semmi a szakmámban, akkor kénytelen leszek más területeken is szétnézni. Mindez persze azt jelentette, hogy egy évig jobban össze kell húznunk magunkat, hiszen én nem fogok dolgozni, csakis önkénteskedni. Itt jött tehát a már sokat emlegetett önkénteskedések ideje, az önéletrajzok küldözgetése, szakmai tréningekre/tanfolyamokra/előadásokra járás stb. Nem mondom, hogy nem élveztem ezt az időszakot, hiszen irtó sokat tanultam, de elengedni magam igazán sosem tudtam, hiszen mindig a fejem felett lebegett a tudat, hogy munkát kell találnom, az idő pedig ketyeg... Ráadásul a szokásos másfél évenkénti hazalátogatást is el kellett halasztani, ami tavaly őszre esett volna. Egyrészt anyagi megfontolásból, másrészt nem akartam megszakítani a gyakorlati helyeimet.

"Rövid(ebb)re" zárva a dolgot, a sok önkénteskedésnek meglett az eredménye, hiszen jöttek az állásinterjú lehetőségek, míg egyszer csak kapcsolatba nem kerültem a St. Christopher House-szal. A St. Chris tkp. az itteni családsegítő szolgálatok egyike, hiszen itt Kanadában sok-sok szolgálat végzi ezt a tevékenységet együttesen és nem egy nagy szervezet, mint Mo-on. Maga a St. Chris, Torontó "Parkdale" és "High Park" nevezetű városrészeiben a legnagyobb ilyen szervezete, ahol temérdek szolgáltatás, program működik egészen piciknek, fiataloknak, serdülőknek, felnőtteknek, időseknek egyaránt. Én a családgondozói részleghez kerültem elsőként, ahol az angol mellett mindenkinek beszélnie kell egy másik nyelvet, mégpedig amilyen nyelven az említett városrészekben beszélnek. Mivel erre a környékre költözik a legtöbb menedékjogot kérő magyar roma, így nekem az angol és a magyar nagyszerű párosításnak tűnt, azaz nem kértek tőlem egy harmadik nyelvet. (Azon ritka esetek egyike, ahol a magyar nyelv előnynek számított. :) Így tehát elkezdtem újra családgondozóként dolgozni, mégpedig Kanadában!!! :))) El sem tudom mondani, mennyire boldog voltam, hogy az egy év lejárta előtt célba érkeztem. Hosszú és fáradságos menet volt, de abszolút megérte.

Ahogyan sok más szektor is Kanadában, a szociális szféra is jóval tagoltabb, mint otthon, így nagyon sokféle szociális munka létezik. Az én munkám megnevezése egészen pontosan: Community Parent Outreach Worker (CPOP), azaz olyasvalaki, aki a helyi közösséggel/családokkal dolgozik, és nemcsak az irodából, hanem akár ki is megy a családokhoz, elkíséri őket hivatalos helyekre, ha szükséges... Igazán élvezem az itteni munkám, talán írok is róla majd később. (Most azonban már így is elég sokat írtam. :) Mivel nagy szervezetről van szó, így - még a nyárhoz képest is - elég sok állást írtak ki az utóbbi időben is a St. Chris-en belül. Mivel a CPOP munkám nem töltötte ki a teljes hetemet, így jelentkeztem egy másik állásra is, amit nem olyan régen meg is kaptam!!! :) Ha a dolgok egyszer beindulnak, nem igaz? :)

Ez a beosztás szintén ugyanahhoz a részleghez tartozik, mint a másik, viszont más a főnököm, így havonta két külön főnöknek kell beszámolókat írnom. :) A munka megnevezése: Transitional Housing Support Worker, ami Ontarió tartomány, Violent Against Women and Children (Nők és Gyermekek Elleni Erőszak) programjához tartozik. Ez a program nem kapcsolódik nemzetiségekhez vagy városrészekhez, a városból akárki, akárhonnan hívhat/kereshet minket. Olyan nőkkel (és gyermekeikkel) dolgozom tehát ebben a programban, akik erőszakos kapcsolatban/házasságban élnek vagy abból menekülnek. A munka elég sokrétű: lakhatás, családjog, segély és egyéb szociális szolgáltatások, gyermekfelügyelet, munkahelyi nehézségek, továbbtanulás... szóval sok-sok összetevője lehet egy-egy esetnek.

Hatalmas kihívás ez most nekem, főleg tkp. kétféle munkát kezdeni egyszerre, de azt hiszem, nekem valahogy ez mindig bejött a végén. Nem egyszer fordult elő az életemben, hogy féltem nekiindulni valaminek, aztán az élet belelökött a mély vízbe. Mint pl. az egyetemi időszakban, amikor rögtön két "A" szakkal kezdtem, pedig sokan mondták, hogy jobb először egyhez hozzászokni, aztán jöhet a második. Nekem azonban valahogy az a taktika vált be, hogy ha rögtön magasabb a mérce, akkor alapban ahhoz igazodom, azt kell megszoknom. Valahogy így vagyok ezzel most is. Rettentő sokat kell tanulnom az itteni jogi, szociális, közigazgatási dolgokról, és persze tudom, hogy semmi nem megy egyik napról a másikra. Igyekszem türelmes lenni magammal, időt adni mindennek és élvezni, amire már olyan régóta vágytam: újra a segítő szakmában dolgozni. :)))

Ezért is van, hogy az utóbbi időben nem írtam annyit és talán így lesz ez még egy ideig. Ami persze nem jelenti azt, hogy nem írok majd egyáltalán, de egy kis ideig talán ritkábban. Annyira leterhel a munka most szellemileg, hogy hétvégén leginkább csak bambulok és relaxálok. :) De megszokom majd a terhelést hamarosan és akkor újra több erőm lesz nagyobb energiát beletenni a blogba, mert a kedvem nem szűnt meg, az tuti. :)

Az utóbbi időszakomat igaz hatalmas leterheltség és rengeteg munka jellemzi, de mégis, a kanadai életem eddigi legboldogabb időszakát élem. Elindultam egy úton, ahová régóta vágytam. Sokat vágyakoztam ezután az utóbbi öt évben, így ha nagyon fáradt vagyok, arra figyelmeztetem magam: az álmomat élem!... és máris mindjárt márt másképp látok mindent. Ki mondta, hogy mindez játék lesz és kacagás? :)

Torontó mások szemével 21.

2010-07-10T16:26:00.000-05:00

Pár kép a nemrégiben lezajlott G20 tüntetésről, és a torontói Pride Parade-ről (Meleg Felvonulás).

G20 tüntetés - ami nagyrészt abszolút barátságos hangulatban zajlott, néhány kisebb, de hatalmas visszhangot keltő csoport kivételével...

A 30.-ik évfordulóját ünneplő Pride Parade-en ebben az évben több, mint 1 millió ember vett részt. Mi is ott voltunk és nagyon jól éreztük magunkat. :)) A videó valamit visszaad a hangulatból.

Toronto Pride 2010 from Tom Davis on Vimeo.

Plusz egy-két ráadás kép az őrületes melegről és persze a foci VB-ről. ;)

Canada Day 2010

2010-07-01T14:04:00.003-05:00

"How many people do something they really believe in?
I just wish people would realize that anything's possible if you try.
Dreams are made if people try."
- Terry Fox

(Hány ember csinálja azt, amiben valóban hisz?
Azt kívánom, hogy az emberek ráeszméljenek arra, hogy minden lehetséges, ha próbálkozunk!
Az álmok úgy válnak valóra, ha az emberek próbálják elérni azt.")

Boldog Kanada Napját mindenkinek! Azt gondolom, Terry Fox kívánsága szép idézet a mai napra, Kanada 143. születésnapjára. :) Ebben az évben az angol királynő is itt ünnepli az országban Kanada legnagyobb ünnepét, amiről akár itt bővebben is olvashattok.

Ennek alkalmából hadd mutassam be az ezévi győztes, hivatalos ünnepi plakátot, amire minden évben versenyt írnak ki az egész országban. Ebben az évben 10.000, 5 és 18 év közötti fiatal küldte be a pályázatát, aminek címe "My Canada is..." (Az én Kanadám...) volt. Az első helyezett egy 14 éves kislány volt British Columbiából, Annie Yu. Íme az ő Kanadája (katt a képre a nagyításért):

A slideshowban az egyes tartományok legjobbjait láthatjátok, alattuk a tartományok neveivel (bocs, hogy nem a gyerekével). :) Egyébként második helyezett egy ontariói, 13 éves kislány, Eugenia Zhang lett, a harmadik pedig Saskatchewanból a 15 éves Kayli Ylioja.

S hogy mi történik Torontóban ezen a napon? Nagyon sok program van mindenfelé a városban, íme néhány ízelítőként:

A Harbourfront Centre-nél a gyerekeknek mini-kajak akadályverseny, kézműves csoport, de a hajukat is befestethetik piros-fehérre. Lesz roma zene, lehet majd kanadai sportokkal, filmekkel ismerkedni, hullahoppozni, olimpiai érmesekkel találkozni, jazz zenét hallgatni, finomakat enni.... stb.
Persze tüzijáték több ponton lesz a városban, mint pl. az Ashbridge's Bay Parkban, a Downsview Parkban, a Canada's Wonderlanden, de az Ontario Place-en is.
Lesz Canada Day ünnepség a Casa Loma-ban, a Queen's Parkban, a Black Creek Pioneer Village-ben, a Torontó történelmi múzeumaiban, vagy az Exhibition Place-en is.
Még több programról többek között itt, vagy itt, esetleg itt olvashattok.

Kanada természeti csodái 10.

2010-06-27T18:31:00.002-05:00

A Kanadába látogatók számára, az ország egyik legszebb természeti csodája a kanadai erdők őszi színekbe borulása. (Ezt én is igazolhatom, nem véletlen, hogy itt az ősz lett a kedvenc évszakom az európai tavasz helyett. Itt pl. az Algonquin Parkról nézhettek őszi képeket.) Azonban minden térségnek megvan a maga egyedi őszi 'kiállítása', még a tundrának is, ahol a földfelszínt szintén gazdag színek borítják a nagy tél beállta előtt.

Az egyik közkedvelt hely, ahol az ősz fantasztikus színeiben - a ragyogó bordókban, sárgákban és a juharszirup fák barna színeiben - gyönyörködhetünk, a Mont-Tremblant Nemzeti Park, a Montreáltól északra lévő Laurential hegyekben. Maga a Laurential hegység a világ egyik legősibb hegylánca, mely 1000-1100 millió évvel ezelőtt keletkezett (grenville-i orogén fázis).

A természet "őszi színekbe borulása" egyfajta kémiai folyamat, mely része a fák téli túlélő stratégiájának. Mint tudjuk, a levelek zöld pigmentje tkp. a klorofill, ami nyáron, a nagy meleg hatásása folyamatosan elbomlik, majd újratermelődik. Nyár végétől, a levegő lehülésével azonban nem termelődik tovább és ily módon láthatókká válnak a levelekben található más vegyületek is, mint pl. a karotin. Azaz a levelek nem sárgává válnak, hanem csak kivonódik belőlük a zöld szín. Egy-egy fa őszi színe függ a benne található más vegyületektől, a lebomlás mértékétől, de a levél PH értékétől is. (Ha pl. a sejtnedv elég savas, akkor vörösesebb a szín, ha kevéssé, akkor inkább lilásabb.) Ezért is láthatunk sokfelé ezernyi színárnyalatot ősszel, míg máshol kevesebbet.

Az egészen biztos, hogy a kanadai ősz valami lélegzetellállító, így az országba látogatni nem csak nyáron vagy télen, de ősszel is abszolút érdemes. :)

Külföldön Élő Magyarok

2010-06-11T12:03:00.000-05:00

Nemrég bukkantam a Külföldön Élő Magyarok oldalra, s végül úgy döntöttem, hogy leveszem a blog infósávjában található magyar blogokat. Az én listám úgysem volt teljes, ez az oldal pedig kimondottam azért jött létre, hogy minél több, magyarok által írt blog elérhető legyen mindenki számára. Pár oldalt persze meghagytam, akiket szeretek olvasni és igyekszem is őket követni. A többieket és még annál is többet a KÉM oldalán találhattok. Érdemes nézelődni, böngészgetni, mert rengeteg, érdekesebbnél érdekesebb magyar blog létezik mindenfelől a világban. :))

A blog linkjét természetesen a bal oldali infósávban bármikor megtaláljátok.

Újra "itthon"

2010-06-05T19:02:00.149-05:00

Egy kicsit hosszabb szünet után végre újra itt vagyok. Annyi minden történt velem az utóbbi egy-két hónapban, hogy nem is tudom, miről írjak és mit. :)

Először is a hazaút. Jó volt otthon lenni, együtt lenni, beszélgetni Anyáékkal, a családdal, habár sajnos nem volt teljesen gondtalan a nyaralás. A miskolci árvízhelyzetet senkinek nem kell bemutatni... :( Szomorú volt otthon a helyzet, igaz a mi körzetünket nem érintette, így ahol Anyáék laknak, ott teljes volt a biztonság. Mégis, tudni, hogy néhány perccel távolabb embereket mentenek ki otthonaikból, és éjt nappallá téve dolgoznak, nem segített a pihenésben. Jelentkeztünk is a katasztrófavédelmiseknél, hogy ha tudunk segíteni valamiben, szóljanak. Ha csak meleg teát vinni a dolgozóknak éjszaka, akkor is... Pár nappal később visszahívtak, hogy tudok-e csapatot toborozni ismerősökből önkéntes munkára. Sajnos ebben nem voltam nagy segítségére a városnak, így a végén ebben is maradtunk. Persze mindenféle kirándulási terveink is elúsztak az árral, de ez legyen a legkisebb gondunk, nem igaz?

A debrecenben töltött napjaink is kellemesek és pihentetőek voltak. Szóba jött itt is a kirándulás és Zoli unokaöcsém, aki altatóorvos a városban, elvitt minket egy kis igazi alföldi levegőt szívni. Túlságosan messze az utaktól itt sem jutottunk belvíz miatt, így pl. a madárles is elmaradt, de így is élveztük a vidék látványát, illatát. Konyári sóstón egy gazdánál még bárányokat és disznókat is fényképeztem, mondván, szeretném megmutatni a kanadai munkatársaimnak, milyen is a magyar vidék. Olyan készségesen és büszkén mutatta végig az állatait, hogy öröm volt nézni.

A szokásos utolsó napjaink Budapesten nagyon lerövidültek a British Airways sztrájkja miatt, hiszen az eredeti járatunkat törölték, így hamarabb kellett visszarepülnünk Londonba, ahol pedig több, mint fél napot várakoztunk a torontói gépre. A végén egyetlen napot töltöttünk Pesten, amire én jól meg is betegedtem és az egyetlen budapesti esténket a szállodaszobában töltöttük... Hát sok mindent nem úgy terveztünk, ahogy a végén alakult, de mindent összevetve még így is magasan pozitív az egyenleg, s ezt egyértelműen a családnak és a barátoknak köszönhetjük. Az a mérhetetlen szeretet, amit otthon kapunk mindenkitől, hosszú időre feltölt. Mindent igyekszem jól elraktározni magamban, hogy szükség esetén legyen mihez fordulnom. :)

Ami érdekes számomra minden hazaút alkalmával, azok az otthonhoz, az országhoz kötődő érzéseim. Ez a harmadik alkalom öt éven belül, hogy hazautaztam két hétre. Minden egyes alkalommal mást és mást éreztem otthon. Legelőször (másfél év után) még fizikailag is éreztem az otthon hiányát. Alig vártam, hogy Miskolcon lehessek. Nagyokat lélegeztem, és mosolyogva jártam a várost, érezve, hogy végre itthon vagyok.

A második látogatás során (újabb másfél év után) szintén vártam az " igen, itthon vagyok" érzését. Olyan ez, mint belesüppedni egy régi, nagy fotelbe. Ismerős, kényelmes, meleg és biztonságos. Viszont emellett már jobban képes voltam kívülről is szemlélni az embereket (köztük magamat is), a várost, az országot. Három év után már voltam eleget távol ahhoz, hogy mindkét oldalról - bentről és kívülről is - képes legyek nézőpontot kialakítani. Érdekes kettősség ez, és megmondom őszintén, nagyon hasznos is. Minden helyzetre igaz, hogy ha az ember benne van valamiben, nehezebben lát reálisan. Magamat is kezdtem másképp szemlélni "itthon" és "otthon" is. :)

Most, a harmadik hazaút (két év eltelte után) szintén tartogatott újat a számomra. Egyre jobban elmosódnak a határvonalak az itthon/otthon körül. A miskolci első pár napomon pl. volt bennem egy feszültség, ami nehezen oldódott. Vártam ugyanis azt az érzést, amit mindig éreztem hazaérkezéskor, de most valahogy nem jött. Azaz nem úgy jött... nem úgy, ahogy eddig megszoktam. Beleültem a megszokott fotelbe, de az érzés már nem volt teljesen ugyanaz, mint eddig. Nem volt ugyanaz a "véééégre itthon vagyok" érzése. Lelkiismeretfurdalásom is volt emiatt elég egy ideig. Természetesen mindennek semmi köze a családhoz vagy a barátokhoz. Itt elsősorban az országhoz, a földhöz, a megszokotthoz való kötődésemről beszélek.

Sokat gondolkodtam, mi történik bennem, mi ez a változás. Jó ez vagy sem? Beszéljek-e erről vagy tartsam meg inkább magamnak? Arra jöttem rá, hogy a változásokat nem kell minden esetben felcímkézni, vagy eldönteni, hogy jók-e vagy rosszak, eldönteni, hová is tartoznak. Mivel eleinte az érzéseim kicsit ismeretlenek voltak és nem tudtam őket hová tenni, feszült voltam és aggódó. Mintha akaratlanul is hűtlen lennék a városomhoz, az országomhoz, mert nem úgy érzek pontosan, ahogy eddig.

Dehát hogyan is érezhetnék ugyanúgy 5 év távollét után? Talán akkor is másképp éreznék, ha Miskolcon élek... Azt gondolom, hogy a változás néha egyszerűen csak változás. Egyszerűen csak más. Sokszor félünk tőle, sokszor nem szeretjük, pedig - ahogy az egyik könyvjelzőm szövege is mondja - "The Only Constant In Life Is: Change", azaz az egyetlen biztos és állandó dolog az életünkben a változás. Erre bizton számíthatunk, soha senkit nem kerül el. Talán ha nem rosszallással néznénk a változások elébe, hanem úgy köszöntenénk, mint egy ismerőst, tudnánk, hogy jön és nem lepődnénk meg, sok mindent másképp élnénk meg. Nekem is tudnom kellett volna, hogy az érzéseim nem maradhatnak ugyanazok. Változni fognak, kicsit másfélék lesznek. De ez nem valami rossz dolog, nem kell tőle megijedni. Biztos tudjátok milyen az, amikor egyetértesz valamivel, anélkül, hogy megélted volna, hiszen "tudod", hogy igaz. Majd amikor az érzés valóban belülről jön, mint egy saját élmény, saját felfedezés, az valami teljesen más érzés. Így vagyok én most az otthonhoz való kötődésemmel. Vera barátnőmnek - aki férjével és kisfiával együtt igazi világutazó - minden levele végén van egy idézet, amiről régóta tudom, hogy igaz. Belülről átélni azonban most kezdem igazán.

Az idézet így szól: "Home is something we carry inside us, rather than a physical place."

"Az otthon érzése sokkal inkább valami olyasmi, amit magunkban hordozunk, mintsem egy konkrét létező hely."

Igen, azt hiszem ez az idézet nagyszerű tolmácsolása mindannak, ami bennem zajlik. Eleinte kicsit furcsán éreztem magam attól, ha kimondtam, hogy már Torontót is otthonomnak érzem. Főleg ha a családomnak mondtam ezt. Ettől az érzéstől azonban egyáltalán nem kerültem messzebb a gyökereimtől. Hiszen az "otthon" számomra már nem is erről szól. Mindig magyar maradok, azon belül is miskolci, aki büszke arra, ahonnan jött. Az otthon érzése azonban valami olyasmivé alakult át bennem, ami a kényelem és otthonosság érzetét adja, bárhol is legyek a világban. Ezt pedig számtalan helyen kialakíthatja az ember, főleg ha tudja, mi a fontos számára: a lakásban egy-két tárgy, amit mindenhová magával visz... könyvek, színek vagy illatok... a városban való eligazodás... kialakított szokások, mint egy-egy kedvelt étterem vagy kávézó minden kedden... a már ismerős arcok a buszon... A listát órákig bővíthenénk még, ki mitől lesz otthon egy-egy új városban vagy országban.
Én, ha a férjem mellett vagyok, otthon vagyok. Ha a könyveim velem vannak, szintén sokat jelent. A megszokás, a megszokott dolgok is kedvesek nekem, mint reggelente ugyanott megvenni a kávét, ugyanott bevásárolni este vagy barátokkal találkozni egy-egy megszokott helyen.

Nektek mi adja az otthon érzését? Ti mitől érzitek magatokat igazán otthon?

Megérkeztünk

2010-05-16T13:19:00.000-05:00

Jelentem, megérkeztünk tegnap este Miskolcra biztonságban, minden nagyobb késés és galiba nélkül. Élvezzük a családi életet, a pihenést, a beszélgetéseket, Anyukám isteni pulykanyak levesét, öcsém bolondozásait, az itthon illatát...

Viszont a idő igen szomorkás, rettentő sok esővel, arról nem is beszélve, hogy talán Miskolcon vészhelyzetet rendelnek el a Szinva áradása miatt. A város egy része víz alá került és nem is ajánlatos most csapvizet inni... :( Az izlandi vulkán sem kecsegtet sok jóval, a British Airways hamarosan sztrájkolni kezd, ami mind-mind veszélyeztetheti a visszautunkat... Szomorkodni és izgulni azonban mindezek ellenére sem vagyok hajlandó! Hiszen két év után végre újra itthon vagyok és az itthoni családtagokat, barátokat mind igyekszünk végigjárni és végigölelgetni. Bízom abban, hogy minden rendben lesz és két hét után ugyanilyen sikeresen visszajutunk, ahogy jöttünk. Azért sosem árt, ha külditek felénk a pozitív energiákat a következő időszakban! ;)) Előre is köszönöm!! Üdv mindenkinek!

Anyák Napja - Mother's Day

2010-05-09T09:41:00.000-05:00

Tudom, hogy többen vannak abban a hitben, Anyák Napja szinte mindenhol május első vasárnapja, pedig igen változatos időpontok léteznek a világon az anyukák, az anyaság ünneplésére (februári, márciusi, májusi...).
Itt Kanadában május második vasárnapja Anyák Napja (ahogyan pl. Ausztráliában, Brazíliában, Indiában vagy az USÁ-ban is), azaz a mai vasárnap. Így gondoltam újra felköszöntöm anyukámat - mai is, itt is. :)

Boldog Anyák Napját Anyukám!!

Happy Mother's Day from Livia on Vimeo.

Április 8 - Nemzetközi Roma Nap

2010-04-30T05:09:00.007-05:00

Azt hiszem a témát azzal a számomra kicsit kellemetlen "vallomással" kell kezdenem, hogy hiába dolgoztam otthon évekig romákkal, fogalmam sem volt arról, hogy létezik Nemzetközi Roma Nap (NRN). Magyarországon ugye nem igazán ünnepeljük a romákat, így sajnálatos módon sosem jött fel a téma. Pedig ezt a napot, mely a világ romáit, a romák kultúráját ünnepli, 1990-ben mondta ki a negyedik Roma Világkongresszus, mely szervezet a nemzetközi cigányság alulról jövő, demokratikus és autonóm kezdeményezése, s egyben a cigányság legmagasabb szintű érdek-képviseleti testülete is. "A szociális és politikai érdekképviselet mellett a kongresszus és testületei legfontosabb tevékenységi köre a roma kulturális autonómia alapelveinek megfogalmazása, feltételrendszerének kidolgozása. Mind a kongresszust és döntéseit, mind pedig az általa életre hívott Nemzetközi Roma Szövetséget, mint végrehajtó testületet, az ENSZ és más nemzetközi szervezetek szuverénnek és legitimnek ismerik el." (Wikipedia)

Az I. Roma Világkongresszust 1971. áprilisában tartották, ahol 23 ország küldöttsége jelent meg, s ahol az alábbi fontos döntéseket hozták:

"A különböző cigány népcsoportok egymást kölcsönösen testvérként fogadják el, és ugyanazon nemzet tagjainak tekintik magukat.
A Földön élő, különböző néven ismert cigány népcsoportok közös elnevezése, nemzetük hivatalos elnevezése a roma.
Elfogadták a romák nemzeti jelképeit, a zászlót, a himnuszt és a jelmondatot.
Megfogalmazták a romani nyelv sztenderdizációjának szükségességét, addig is ideiglenes jelleggel a lovari dialektust fogadták el hivatalosnak.
Elfogadásra került ideiglenesen az első cigány ábécé is, azzal az állásfoglalással, hogy ki kell alakítani a romani írás végleges, általánosan alkalmazható formáját." (Wikipedia)

A kongresszus tiszteletére az ENSZ április 8-át a Roma kultúra világnapjává nyilvánította.

A fenti kép természetesen a romák zászláját ábrázolja. A zászlóban a kék szín az eget, a zöld a földet, a kerék (vagy csakra) pedig a hosszas és állandó vándorlást jelképezi. (A kerék India, az őshaza zászlajára is utal egyben.)

A képen a romák vándorlása látható 900 és 1900 között

A romák történelmét olvasgatva úgy tűnik, hogy vándorlásuk már időszámításunk előtt (i.e. 400) elkezdődött, amikor észak-nyugat Indiából (ahonnan a romák eredetileg származnak) elindult egy csoport indiai, hogy nomád életmódot folytatva használják tudásukat utazásaik során. Időszámításunk szerint 1000 körül érték el először az akkori bizánci birodalmat (mostani Görög- és Törökország területe), mely cigányok elsősorban asztrológusok, jövendőmondók, akrobaták, kígyóbűvölők, medvetáncoltatók, vadászok és állatorvosi sebészek voltak. A cigányok/romák európai megjelenése 1300. körülre tehető, Magyarországról pedig az első feljegyzés 1383-ból található.

A romák több szempont szerint csoportosíthatók. Magyarországon elsősorban nyelvi szempontok szerint csoportosítjuk őket. Így a három legnagyobb csoport:

Romungrók - akik magyar anyanyelvűek (őket hívjuk muzsikusoknak is)
Oláh cigányok - akik romani anyanyelvűek
Beások - akik a román nyelv egy archaikus változatát beszélik
Megemlíthetjük meg a szinókat, akik az ún. német cigányok, de az ő számuk elenyésző az országban.

A romák száma Európa szerte

A romák legnagyobb közös ünnepe, éljenek akármerre is a világban a Nemzetközi Roma Nap, melyet április 8-án minden roma ünnepel a világ minden táján. A roma kultúra és történelem ünneplése mellett ez a nap arra is lehetőséget ad, hogy felhívjuk a figyelmet mindazokra a nehézségekre, amikkel a romák szembesülnek világszerte, s talán legerősebben Közép-Európában. Az alábbi videót ebből a célból készítette az Amnesty International.

Én magam nagyon megörültem, amikor először hallottam, hogy iskola szeretné megünnepelni a NRN-ot, hiszen csak ebbe az iskolába (óvodától - 6. osztályig) több, mint száz roma tanuló jár. Nem volt sok időnk a megszervezésre, de a végén azt gondolom, annál jobban sikerült az egész ünnepség. Volt roma tánccsoportunk, akik nagyon ügyesek voltak és akiknek óriási sikerül volt. Volt egy roma kórusunk is, és akik szintén nagyon ügyesen a magyar roma himnuszt adták elő. A himnusszal kapcsolatban tudni kell, hogy létezik egy közös, nemzetközi himnusz (Gelem, gelem címmel), mely a világon minden roma ember közös himnusza. A magyarországi romák körében azonban egy másik dal is himnuszként vált ismertté, ami egy régi lovári népdal, s melynek szövege úgy kezdődik, hogy Zöld az erdő, zöld a hegy is... A legtöbb gyerek ismerte a dalt, szóval a szöveggel nagyrészt nem volt problémánk, de aki nem ismerte, az is hamar megtanulta. Az ünnepség előtt, sőt még utána is napokig hallottam a folyosókon itt-ott énekelni a kölyköket ezt a dalt. Nagyon élvezték az egész felkészülést, és hogy most ők mutathatnak valamit a többieknek. Láthatóan büszkék voltak és izgatottak. Azóta is kérdezik tőlem, hogy mikor jövünk össze énekelni újra, így talá nem elvetendő ötlet egy állandó roma kórus felállítása. :)

Az ünnepség kapcsán fellépett két professzionális roma zenekar is, akik már otthon is zenéltek. Az egyik zenekar a Galbeno Jag volt, akik budapestiek és akik eredeti, hagyományos roma zenét játszanak. Őszintén fontos számukra a hagyományőrzés és remélik, hogy a roma zene szeretetét itt is tovább tudjak majd adni. A második zenekar is hagyományos roma zenét adott elő, ők azonban zeneileg modernizálják kicsit a dalokat, a mostani kornak megfelelően. A Roma Syncron tagja Miskolcról jöttek és ott is zenéltek korábban.

Az ünnepségen a két zenekar előadása között egy nemrég megjelent könyvből fényképeket mutattunk a gyerekeknek, amelyek mind cseh értelmiségi romákat ábrázoltak. Az említett könyv címe Roma Rising, és készítője egy afro-amerikai férfi Chad Evans Wyatt. Wyatt célja az volt, hogy mindenféle előítéleket és sztereotípiák nélkül mutasson be olyan roma embereket, akik sikereket értek el a saját szakmájukban, s eközben büszkén vállalják hovatartozásukat és tartják hagyományaikat. Szerintem érdemes végignézni a képeket. Megmondom őszintén, nekem rögtön az jutott eszembe a képeket látván, hogy a csehektől lenne mit tanulnunk, mert Magyarországon nincs ilyen széleskörű roma értelmiségi réteg, ami pedig nagyon-nagyon hiányzik. Amint viszont a képek is mutatják, nem kell messzire menni a sikeres példákért és belátni, hogy az oktatás egy abszolút lehetséges út a romák segítésére, integrálására. (Talán mindenki ismeri a mondást, hogy ne halat adj, hanem taníts meg halászni.)

Szóval mindent összevetve egy sokszínű és nagyon jó hangulatú ünnepséget sikerült összehoznunk, amire sok szülő is eljött és a gyerekek igazi roma hangulatot keltettek a fellépéseikkel. Az ünnepség azért is nagyon fontos volt, mert az iskola tanulói és tanárai között valószínű nem kevesen voltak, akik most hallottak életükben először roma zenét vagy láttak roma táncot. De mivel a romák most már szerves részei az iskola életének, így fontos volt számukra, hogy minél többek tudjanak meg a diákjaikról.

A fotóalbumban láttok pár képet az ünnepségről, a végén pedig egy-két videót is. (Sajnos a feltöltés után a videók minősége lecsökkent, de azért szerintem így is átjön a nap hangulata.)

International Roma Day at Queen Vic from Livia on Vimeo.

Plusz egy ráadás videó a táncosok előadásából. :))) Annyira ügyesek voltak a kölykök, nagyon komolyan csintálták az egészet. (A fellépők mind 8-9-10 évesek :)

International Roma Day - dancers from Livia on Vimeo.