csütörtök, november 22, 2012

Black Friday és Movember


Nagyon ritkán írok számomra negatív dolgokról, hiszen alapvetően igyekszem a dolgok pozitív oldalát keresni. Most azonban kicsit kivételt teszek, mert szeretném valahogy kifejezni, mennyire elszomorít, ami a Black Friday körül történik errefelé. :(

A Black Friday az USA-ból indult évekkel ezelőtt és az amerikai Hálaadás utáni napot jelöli. (Az USA-ban a Hálaadás november végén van, míg Kanadában októberben, hiszen itt, északabbra hamarabb jön el az aratás és ezzel együtt a tél időszaka is). A Black Friday tulajdonképpen a karácsonyi vásárlási szezon/láz kezdetét jelöli, amikor a legnagyobb bevásárlóközpontok jóval korábban nyitnak a megszokottnál, sokszor akár hajlani 4-kor. (De olyan is előfordult, hogy egyesek már éjfélkor.) :(( Azt persze említenem sem kell, hogy hatalmas leárazások vannak mindenfelé ezen a napon, ami az embereket eszeveszett vásárlásra ösztönzi... Mindezek eredményeképpen 2005 óta a Black Friday lett a legforgalmasabb nap vásárlás szempontjából egész évben(!), és a legtöbb nagy multinak persze az év legnagyobb bevételét is jelenti ez egyben.



Mivel erre a napra nagyon sok kanadai megy le az USA-ba és tölt el ott egy-két napot a jóval alacsonyabb árak miatt, így Kanada is felhúzta a kesztyűt, azt remélve, hogy itt tudják tartani a vásárlókat, no és a pénzüket. Az egyik legnagyobb kanadai mall (otthon pláza) szolgáltató, a Cadillac Fairview szintén korábban nyitja meg bevásárlóközpontjait, a szokásos 9:30 helyett már 6-kor vagy 7-kor (malltól függően) nyitva lesznek holnap.


Tudom, hogy nem kéne ezen sem csodálkoznom, sem szomorkodnom, hiszen tény, hogy fogyasztói társadalomban élünk. De mégis rossz nézni, ahogy az emberek egymás hegyén-hátán tülekednek ilyenkor és hosszú órákat - akár egész éjszaka - állnak sorba, csak hogy v-á-s-á-r-o-l-h-a-s-s-a-n-a-k az elképesztő tömegben!! Az pedig külön "élvezet", hogy mennyire befolyásolhatóak vagyunk és komolyan boldog mindenki, hogy mekkora üzletet csinált, miközben csak annyi történt, hogy jóval több pénzt húztak ki a zsebéből, mint amennyit egyébként költött volna. Mert hát itt szó sincs szükségről... hacsak nem a pénzköltés "szükségéről"... :((((




De hogy ne csak erről szóljon a bejegyzés, szeretnék megemlíteni egy sokkal értelmesebb kezdeményezést, mégpedig a Movembert. :) A mozgalom 2003-ban, Ausztráliában kezdődött és azóta a világ több országában  férfiak ezrei növesztenek bajszot novemberben. Ezzel egyidőben persze adományokat gyűjtenek és igyekeznek felhívni a figyelmet a férfiak egészségügyi problémáira, amiről igen keveset beszélünk (Kanadában a prosztatatrák és bizonyos mentális betegségek kerültek fókuszba). Országok, melyek részt vesznek a programban: Új-Zéland, Anglia, Irország, USA, Kanada, Dél-Afrika, Finnország, Hollandia, Dánia, Norvégia, Belgium, Csehország, Spanyolország, Hong Kong, Singapúr, Franciaország, Németország, Svájc, Svédország és Ausztria. (Magyarország egyenlőre még nem...)


Azok a férfiak, akik részt kívánnak venni a programban, november elsején regisztálják magukat a hivatalos oldalon egy szépen megborotvált arccal, majd egész hónapban növesztik a bajszukat, miközben szponzorokat, támogatókat keresnek maguknak. Ily módon egy hónapon keresztül a férfiak élő, mozgó reklámtáblaként hívják fel a többiek figyelmét a férfiak egészségügyi problémáira és arra, mennyire fontos ezekről többet beszélnünk.
Tavaly Kanada rekordot döntött, hiszen több, mint 250.000 férfi növesztett bajszot és több, mint 32.7 millió dollárt gyűjtöttek össze a prosztatarák kutatásra, messze többet, mint bármely más ország. Nem semmi teljesítmény. :)

Azt gondolom, hogy az egyes országok által kiválasztott bizonyos férfi betegségek fókuszba kerülése mellett talán ugyanolyan fontos a férfiak attitűdjéről, a betegségekhez való hozzáállásukról beszélni. A nők sokkal jobban odafigyelnek arra, hogy rendszeresen elmenjenek a szükséges vizsgálatokra, a férfiak azonban gyakran csak legyintenek egyet, hogy köszönik szépen, ők jól vannak. Gondolom sokaknak ismerős a helyzet. Sok férfinak ugyanis komoly erőfeszítésébe telik, hogy orvoshoz menjen, hogy megvizsgáltassa magát, amikor semmi problémája nincs (néha még akkor is, ha van). Egy itteni tűzoltó, Chad Crawford aki csapatának vezetője az ezévi Movember mozgalomban, azt mondta erre, hogy "strong guys don't get checked", ami szerinte egy nagyon veszélyes attitűd. Szerinte van egy "kód" a férfiakban, ami a kockázatok vállalására és a gyengeségek elfedésére ösztönzi őket. Emiatt "they are also more likely to be murdered, to commit suicide and to overdose. These statistics hold true across racial and class lines." 


Ha létezik ilyen "férfi kód", ha nem, ezt a fajta hozzáállást fontos első lépésként felismerni, tudatosítani a férfiaknak maguknak. Valóban fontos lehet néha a kockázatvállalás, mint ahogy azt a vezető tűzoltó is mondta. De szerinte nagy különbség van egy életet mentő kozkázat és egy életet elpazarló között. Milyen igaza van! "Without risk-taking men, we woudn't have firefighters, police officers, soldiers or the type of person who runs into dangerous situation to save someone else. But there's a difference between a calculated, life-saving risk and a dumb, life-wasting one. The Movember moustaches might look silly, but ignoring the message behind it is the dumb thing to do."

péntek, november 16, 2012

Torontó mások szemével 23.

A sok étkezéssel kapcsolatos bejegyzések közé hadd csempésszek ide pár képet Torontóról az utóbbi hetekből. A képeket mind Sam Javanrouh készítette. :) Kellemes hétvégét mindenkinek!!






 



csütörtök, november 15, 2012

Hasznos tippek, tanácsok a növényi alapú táplálkozás felé vezető úton 1.

Mivel én magam is csak pár hónapja vagyok tudatosan ezen az úton, így tiszta szívből még nem mondanám magamat teljesen vegánnak. De jó úton járok az biztos, hiszen azóta egyáltalán nem eszem húst, tojást vagy tejtermékeket. ;))
Azonban az utóbbi hónapokban rengeteget olvastam a témáról, amit örömmel megosztok mindenkivel, természetesen a saját tapasztalataim mellett. :) Több dolog van, ami sokat segített az elindulásnál és persze segítség azóta is minden nap.
Ime a számomra legfontosabb általános/"elméleti" tippek. (A konkrét gyakorlati tippeket egy második bejegyzésben gyűjtöm össze, mert rájöttem, hogy hiába az összefoglalás, így is túl hosszú lenne :)))

  • Ha túl nagy falatnak tűnik a váltás számodra, akkor ne ijesztd el magad a gondolattal! Gondolj inkább rá, mint egy folyamatos változásra (és ne hirtelen váltásra), amit te irányítasz, a saját tempódban, úgy, ahogy neked megfelel. Minden apró lépés számít, amire büszke lehetsz nap, mint nap! ;) Megtalálni a saját belső motivációdat a változásra óriási, ha nem a legnagyobb segítség. Én továbbra is hiszem, hogy elsősorban minden a fejben dől el.


  •  Amellett, amit készülsz elhagyni az étrendedből, legalább ugyanolyan fontos, amit pluszként beviszel. Azaz ne azt nézd, mit nem eszel, hanem milyen ételeket köszönthetsz újként! Engem nem is egy kellemes meglepetés ért már a pár hónap alatt és mindig kíváncsian várom az újabb felfedezéseket. :)
 
  •  Gyorsan az előző tipp mellé hozzátenném, hogy a főzés terén az egyik legnagyobb segítségem: a helyettesítés elmélete, amit egy nagyszerű vegán szakácstól, Roberto Martintól tanultam. Ő azt mondja, hogy felejtsük el, hogy vannak ételek, amiket egy vegán nem ehet. Egy receptet nézve elsősorban az elkészítés technikáját nézzük, s ne csak az összetevőket. Válasszunk ki recepteket, amiket nagyon szeretünk. Először ismerjük fel benne az elkészítési technikákat. Utána kategorizáljuk az összetevőket (úgy mint protein, folyadék, zsír stb), majd helyettesítsük a nem vegán összetevőket valami vegánnal. Mint pl. tehéntejet szójatejjel vagy rizstejjel stb.) Ha ez megvan, akkor készítsük el a receptet szokás szerint. ;)) Én például a hétvégén vegán töltött káposztát készítettem kétféle töltelékkel - hogy megnézzem, melyik jön be jobban Billnek és nekem - és meg kell mondjam, nagyon nagyon finom lett. ;)
(A kép Vera oldaláról származik, ami a saját képe. Én sajnos elfelejtettem képet csinálni. :)
  •  Az előző tippel valóban nagyszerű vegán ételeket tudunk kreálni. Azonban azt gondolom, fontos tanács lehet, hogy ne keressük minden ételben a régi, megszokott ízeket! Aki ezt teszi, gyakran csalódni fog. A hús nélküli ételek isteni finomak tudnak lenni, de természetszerűen nem ugyanolyanok, mint a húsos variációik. Itt is fontos az újra/másra való nyitottság. Több helyen olvastam, hogy érdemes pár hónapot adni magunknak, mire az ízlelőbimbóink is átállnak az új ízekre, ne várjuk, hogy mindent rögtön imádni fogunk. Persze ilyenek is vannak, de ha te nem tartozol ezek közé, az semmit sem jelent. Van, amihez néhányunknak több idő kell. :)

  •  Követve a fokozatosság elvét, sokan egyszerre csak egy állati terméket hagynak ki az étkezésükből. Ebben is, mint mindenben, fontos, hogy ismerjük önmagunkat és kövessük azt, ami számunkra a legjobb. Én pl. egyszerre hagytam fel mindennel, de nekem általában az ugorjunk fejest elve működik az élet más területén is. ;) Szóval csináljátok úgy, ami a testeteknek, lelketeknek jobban esik. Nagyszerű plusz egyébként az átállásban, hogy az ember megtanul újra jobban odafigyelni a saját testére. ;)
  •  Olvass a témáról és keress magadnak inspirációt! Nagyon sokat segít, ha találsz olyan (szak)embereket, akik felkeltik az érdeklődésed, akik elgondolkodtatnak, akik inspirálni tudnak a változásra. Páran az egyéim közül: 1) T. Colin Campbell - akinek 2005-ös könyve a The China Study alapjaiban rengette meg az orvostudomány mai hozzáállását az állati eredetű ételekhez. 2) Kathy Freston - akinek könyvei és szemlélete nagyon sokat segített számomra az elindulásban. Nézzetek meg vele pár videót ITT és ITT vagy ITT. 3) Kristina Carillo-Bucaram - Kristina egy fantasztikusan inspiráló, pozitív, életvidám személyiség, aki egyébként nyers vegán. Videói rengeteg inspirációt nyújtanak nap, mint nap. ITT tudjátok megnézni a videóit, ahol fel is lehet iratkozni rájuk. Nézzetek bele néhányba, érdemes! ;) 4) Olyan szakemberek, mint a torontói Joy McCarthy, aki egy holisztikus táplálkozási tanácsadó és kedves személyiségével, hasznos tanácsaival sokunkat megnyer az interneten vagy a tévé képernyője előtt. Az ő videóit ITT találjátok. 5) Vagy olyan hétköznapi emberek, anyukák, mint Robyn Openshaw (aka the Green Smoothie Girl), aki négy gyerekes anyuka és aki a gyerekei egészségügyi problémái okán magától váltott át egy más táplálkozásra és ért el fantasztikus eredményeket. Egyszer már feltettem tőle egy videót, ami nagyon megfogott, ahol a fiával demonstrálja azt, hogyan tanítsuk a kölköket az egészséges táplálkozásra. :)

  • Be kell valljam, sosem voltam nagy salátaevő. Nem sok emlékem van arról, hogy úgy igazán megkívántam egy nagy tál zöldsalátát... Igy számomra mai napig kihívás a zöldek megfelelő mennyiségben való bevitele az étrendembe. Ami sokat segít nekem e témában: 1. Rengeteg új salátareceptet keresgélek állandóan, amik tkp. alapvetően megváltoztatták a salátákhoz való hozzáállásom. Például itt van ez, vagy ez, vagy ez vagy pl. ez a recept is. Hát nem istenien néznek ki? :))) Szóval ne álljatok meg egy-két kedvelt, bevált receptnél. Mindig próbáljatok ki új recepteket, ami további inspirációt ad és új ízvilágot visz be a mindennapjaitokba. :) Tudom, hogy ez idő és energia, de nem sietünk sehová. A befektetett energia pedig többszörösen megtérül. 

  •  2. A zöld turmixok - amikról már ITT írtam a terhességem ideje alatt - szó szerint megváltoztatták az életem. ;) Ennél egyszerűbb, finomabb és éltetőbb módja rengeteg élő zöld evésének nincs is szerintem. Rengeteg pozitív hatásuk van, úgy mint lúgosítja a szervezetet, feltölt energiával, tele vannak immunerősítővel, ásványi anyagokkal, és pl. fehérjetartalmuk sem elhanyagolható. Természetesen mindenki variálhatja az összetevőket ízvilágának, kedvének megfelelően, de persze a változatosság itt is gyönyörködtet. :)
  • Nem igazán ismerem az otthoni ellátottságot, de szerintem a helyzet hasonló lehet, mint itt, azaz sok mindennek kapható vegán változata is. Igy például a tejnek, vajnak, tejfölnek, sajtoknak, sőt akár ún. húshelyettesítők is. Érdemes utánaérdeklődni a kapható termékeknek, talán többen meg fogtok lepődni, mennyi minden elérhető. Itt tenném azt is hozzá, hogy sokaknak talán az jut most eszébe, hogy de kinek van erre pénze? Azaz a vegán táplálkozás tuti jóval drágább. Őszintén szólva eleinte én is kételkedtem az ellenkezőjében, de rá kellett jönnöm, hogy valóban nem drágább! Gondoljatok bele, hogy a tej- és hústermékek sem olcsóak egyáltalán és ezek most mind szépen lassan kiesnek a heti bevásárlólistáról. Plusz sok mindent, mint pl. rizst, magvakat, lencsét, babot és egyéb hüvelyeseket az ember nagyobb mennyiségben is megvehet, ami mindig olcsóbb. :) 
Gardein termékek, amiket szeretek használni "húspótló" recepteknél
  • Keress barátokat, vegán csoportokat a környékeden vagy a neten, akik támogatni tudnak, vagy jótanácsokkal látnak el. Meglepő lehet, mennyire nem vagyunk egyedül! :)) Melegszívvel tudom pl. mindenkinek ajánlani drága barátnőm, Vera új oldalát, aki szintén vegánként étkezik a családjával együtt és aki nemrég külön blogot indított külön erről a témáról. Fantasztikus recepteket találtok majd az oldalán és mély, elgondolkodtató, inspiráló írásokat. Emellett szintén szeretném mindenki figyelmébe ajánlani egy blogos ismerősöm, Gréta munkásságát, aki otthon hírdeti a vegán életmód fantasztikus előnyeit. Grétának a nyíregyházi Kölcsey Televízióban van heti főzőműsora, ahol csak és kizárólag vegán ételek főz hétről hétre (azaz hús- tej- és tojásmentesen) és ha jól tudom, hamarosan könyv formában is megjelennek majd receptjei. ;)
  • A legvégére pedig talán azt tenném még ide, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket illetően egyél a szivárvány minden színe szerint. Nekem most ez a téma van terítéken, azaz igyekszem minden héten valami újat behozni az étkezésünkbe. A színek önmagukban is gyógyítóak lehetnek, micsoda hatásuk lehet akkor a tányérunkon! :) Ime a csoportok... 
PIROS
- Gyümölcsök: alma, vérnarancs, meggy, cseresznye, áfonya, piros szőlő, grépfrút, piros körte, pomegránát, eper, málna, görögdinnye
- Zöldségek: répa, paprika, paradicsom, retek, piros burgonya, piros hagyma, rebarbara, cikória, cékla

SÁRGA/NARANCS
- Gyümölcsök: sárga alma, sárgabarack, egres, sárgadinnye, sárga füge, grépfrút, citrom, mangó, nektarin, narancs, papaja, őszibarack, sárga körte, ananász, datolyaszilva, mandarin, sárga görögdinnye
- Zöldségek: sárga répa, tök (butternut squash), sárga paprika, burgonya, tök (pumpkin), yellow summer squash (ez egy harmadik tökfajta, sajnos nem tudom magyarul a nevét), édesrépa, kukorica, édes krumpli

FEHÉR vagy BARNA
- Gyümölcsök: banán, datolya, kopasz barack, barna körte
- Zöldségek: karfiol, fokhagyma, gyömbér, articsóka, karalábé, gomba, hagyma, pasztinák, burgonya, salottahagyma, tarlórépa, fehér kukorica

ZÖLD
- Gyümölcsök: avokádó, zöldalma, zöld szőlő, kivi, lime, zöldborsó
- Zöldségek: articsóka, Arugula, spárga, brokkoli, kelbimbó, káposzta, zöldbab, metélő zeller, uborka, endívia, fejessaláta, mindenféle egyéb zöldlevelűek, okra, zöldhagyma, spenót, cukkini, póréhagyma, zöldpaprika, vizitorma

KÉK/LILA
- Gyümölcsök: földi szeder, fekete áfonya, feketeribizli, szőlő, szilva, bodza, füge, mazsola
- Zöldségek:  olivabogyó, lila spárga, lila káposzta, lila répa, padlizsán, lila paprika, burgonya, feketegyökér

A második részben egészen konkrét javaslatokat gyűjtök össze, legalábbis a számomra legfontosabbakat, legpraktikusabbakat. Addig is szép napokat mindenkinek! :)

kedd, november 13, 2012

További gondolatok a növényi alapú táplálkozásról


Nemrég írtam a növényi alapú (vegán) táplálkozás pozitív egészségügyi hatásairól. Annyi, de annyi minden van a fejemben a témával kapcsolatban, amit szeretnék megosztani, de egyszerűen nincs rá elég időm jelenleg. (Patricknek például két foga jön most egyszerre, amitől vannak nehézkes napjaink mostanában...)

Mégis, nem szeretném a témát "lezáratlanul" hagyni, hiszen fontos számomra és azt gondolom, hogy komoly eredményeket érhetünk el vele szinte minden elképzelhető szinten. Igy arra gondoltam, hogy most írok még egy kicsit azokról a mögöttes gondolatokról, amikkel mindannyiunknak érdemes lehet egy kis időt tölteni. Majd a következő bejegyzésben praktikus tanácsokat szeretnék megosztani azokkal, akik kacérkodnak a témával és szeretnének elindulni a növényi alapú étkezés útján. Csak a közvetlen környezetemben van néhány ismerősöm, barátom, akik érdeklődnek a téma iránt. ;)
  • Az egyik dolog, ami engem nagyon megdöbbentett, hogy az energiatermelés után az állattenyésztés a második legnagyobb közreműködője a légkört megváltoztató energiakibocsátásnak! Szerintem ez megdöbbentő.
  • Emellett az üvegházhatású gázok közel 20%-ának kibocsátásáért/termeléséért is az állattenyésztés a felelős. Ami több, mint az összes tömegközlekedés (autók, repülők stb) hatása egybevéve!! Gondoljatok csak bele! 
  • Plusz ha ez még nem volt elég, akkor az állattenyésztés az egyik legnagyobb oka a föld eróziójának, a levegő és vízszennyezésnek, illetve az állat- és növényvilág fokozatos eltűnésének. :(
  • Ijesztő adat az is, hogy az USA-ban pl. az antibiotikumok felét nem az embereknek, hanem az állatoknak adják, hiszen azok olyan rettentő körülmények között és betegen élnek, hogy másképp nem tudnák őket életben tartani.

Az igazság az, hogy a hús-, tejtermékek és finomított szénhidrátok iránti igényünk az utóbbi évtizedekben olyan őrületes ütemben megnőtt, ami korábban abszolút nem volt jellemző, sőt nem is létezett! Ennek következtében természetesen jóóóval több kalóriát viszünk be, mint amennyire szükségünk van. Ezek a kalóriák pedig olyan ételekben vannak, amik okozzák és nem megelőzik a betegségeket. (Csak egy példa: a világon egymilliárd üveg kólát fogyasztunk naponta. hmmm... Ez elég betegesnek hangzik, nem?)

Nem is olyan régen, sőt, tulajdonképpen még ma is azt reklámozzák a médián keresztül, hogy ha minél több tejet iszunk és minél több húst eszünk, annál egészségesebbek leszünk. Ezzel eljutottunk ma oda, hogy a hús- és gyorsételek túltermelése és túlfogyasztása akkora méreteket ölt, hogy szinte nem tudunk már leállni. Gondolok itt elsősorban arra a hatalmas iparágra, ami ebből nőtte ki magát. Ha hiszitek, ha nem - számomra először hihetetlen volt az arány -, a Föld összes mezőgazdasági területének 70%-át kizárólagosan arra használjuk, hogy azt a rengeteg állatot etessük, amit később mi magunk eszünk meg. Plusz még egy elképesztő adat: a Föld összes területének 30 %-át használjuk valamilyen módon állattenyésztésre, ami becslések szerint a következő 40 évben meg fog duplázódni. Mindeközben pedig kb. 40.000 ember hal éhen nap mint nap a világon... :(

 Human footprints on Earth


A fentieket végiggondolva nem csoda, hogy a levágásra szánt állatokkal való bánásmód nem olyan dolog, amire mi, emberek büszkék lehetünk. Az USA-ban pl. 10 billió állatot(!!) ölnek meg évente!! Hogyan is lehetne megfelelően bánni ezekkel az állatokkal, amikor ekkora mennyiségben iparosítottuk a szaporodásukat és leölésüket?
Csak egy példa arra, mit is eszünk, ha gyorsétteremben eszünk. Mindenki azt gondolja, hogy a húsok közül a csirke a legegészségesebb. Pedig talán az összes állat közül ők kapják a legtöbb antibiotikumot, hiszen ők "élnek" az egyik legkegyetlenebb körülmények között. Életükben kukoricával etetik őket, majd később húsukat további kukoricával vegyítik, hogy növeljék a tömegét, majd a végén kisütik őket kukoricaolajban. Elég messze áll ez az igazi, egészséges csirkehústól. De sajnos a többi állatra is ez jellemző. Szójával, kukoricával stb. etetik őket, amiket a gyomruk nehezen tud, vagy nem tud megemészteni (hiszen nem ez a normális számukra), így emiatt szintén gyógyszerekkel kezelik őket...

Lehetne még mindezt fokozni, még több példát bemutatni, sokkoló képeket feltenni stb... Azt gondolom, hogy ma már mindenkinek megvan a lehetősége olyan mélységben utánajárni egy-egy témának, amennyire szeretne. Mindenesetre ha valakit mélyebben érdekel a téma, akkor figyelmébe ajánlok pár filmet: 1. Forks Over Knives (2011); 2. Food Inc. (2008) Megnézhető ingyenesen ITT; 3. Earthlings (2005) Talán ez a legkeményebb az összes közül!! Itt megnézhető és a piros CC-re kattintva magyar felirat is letölthető hozzá.


Higgyétek el, a szakemberek, orvosok ma már mindenhol egyetértenek abban, hogy semmilyen igazi indokunk, megalapozott érvünk nincs arra, miért együnk annyi húst és tejterméket, amennyit manapság fogyasztunk. Én senkit nem akarok "megtéríteni", de azt gondolom, hogy ha csak pár ember elgondolkodik a fent leírtakon és akár csak azt határozza el, hogy kevesebb húst és több zöldséget fog enni, már több értelme volt ennek a bejegyzésnek, s talán az egész a blognak, mint korábban reméltem volna. :) 
Orvosok, kutatók szerint, egy felnőtt szervezetnek kb. 25 dkg húsra van "szüksége" hetente. Ehhez képest mi naponta eszünk ennyit. Vera barátnőm oldalán találtam ezt a videót, miszerint az EU és a United Nations szerint is szükség van egy globális szintű váltásra a vegán életmód felé annak érdekében, hogy az éhínséggel, szegénységgel és a klímaváltozással felvegyük a harcot. Érdemes végighallgatni a riportot, ami több nyelven is feliratozva van.



Ha azt nézzük, hogy a Föld erőforrásai "csak" 2 billió embert tudnak eltartani - akik húst és tejtermékeket fogyasztanak -, miközben ma több, mint 7 billióan vagyunk, egyértelműnek tűnik, hogy valamilyen változás abszolút elkerülhetetlen. 
Miért ne legyen olyan ez a változás, amit mi magunk is megtehetünk (és nem valami, amit ránk erőszakolnak), ami nemcsak hogy fájdalommentes, de egészséges és abszolút pozitív önmagunk, mások, az állatok és a Föld számára is? Annyit kell ehhez tennünk, hogy képesek legyünk változtatni egy megszokott, berögzött szemléleten, és hogy nyitottá tegyük magunkat valami "újnak", ami valójában sokkal közelebb áll a számunkra normálishoz, természeteshez, mint azt gondolnánk. :)) 
Nem is olyan nehéz... elsősorban a fejünkben dől el minden. :)

A végére pedig itt egy nagyon pozitív és inspiráló videó a vegán életmódról. :)
Legközelebb már a hasznos tanácsokkal és tippekkel jövök. ;) Üdv mindenkinek!


A Life Connected: VEGAN from NonviolenceUnited.org on Vimeo.